Beszámoló a Szeretet földje 2019. évi munkájáról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2019. december 29. vasárnap

Kedves Mindenki! Az alábbiakban olvashatjátok éves beszámolónkat az idén végzett munkánkról - Hogy hazánk a Szeretet földje legyen!”

Heti közösségi alkalmaink a hagyományokhoz híven továbbra is hétfőn este (a plébánián), kedden és csütörtökön (Szeretetláng kápolna és közösségi ház), és szerdán (Mária segíts kápolna) voltak. Közösségünk tagjai ezen túl aktívan részt vettek egyházközségeink életében is a különböző szolgálatokban (például Pázmándon, Érden, de jó kapcsolatokat alakítottunk ki a győri Béke sátora közösséggel is). 

A Szeretetláng kápolna és közösségi házban a közösségi alkalmainkon túl havi rendszerességgel tartott az alkotóközösségünk nyitott alkotó napot, és szintén havonta volt Filmklubunk is. Több kiállítást is rendeztünk, volt két irodalmi estünk (Lackfi János és Baka Györgyi költőkkel.) és itt tartottuk a nyári egyhetes Szeretet Földje Alkotótábort is. Negyedévente Szeretetláng lelki napot tartottunk, de más közösségeknek is helyet biztosítottunk a közösségi házban, és itt próbál a Te Deum zenekar is.

A törökbálinti lelki napokon túl országszerte is tartottunk missziós alkalmakat. (Többek között: Székesfehérvár, Vác, Ercsi, Szada, Tököl, Köveskál, Kunszentmárton, Szigetszentmiklós, Valkó, Gyál, Győr, Budapest, Etyek, Pázmánd.) Összesen 8 gyógyító összejövetelt, 9 lelki napot és lelkigyakorlatot, és meghívásra még néhány helyen előadásokat tartottunk (ezek közül három Alfa-kurzusos volt).

Idén is szerveztük az „Imanap Hazánkért” programot január 18-ra, Szent Margit ünnepére.

Zarándoklatot szerveztünk Hasznos-Fallóskútra, a közösségi nyári kirándulásunkon pedig Borzavárra mentünk.

Alkotóközösségünk tagjainak Törökbálinton és Érden volt kiállításuk, illetve néhányunk műveit beválogatták két budapesti AMKA kiállításra is.

Az érdi cigány misszióban a Tanodába még járnak közösségi tagjaink, de annak szervezését és vezetését átvette egy erre alakult egyesület, mi pedig visszatérünk a családlátogatásokhoz és evangelizációs, közösségi alkalmak szervezéséhez. A cigány holokausztról való érdi  megemlékezésen most is részt vettünk, előadással és kiállítással.

Idén szeptemberben tartottuk az évi Szeretet Földje Találkozót, a művelődési házban rendezett lelki napra és kiállításra több, mint 200 ember jött el. Ezen túl részt vettünk az Országos Katolikus Karizmatikus Találkozón, a Szeretetláng Fesztiválon, regionális karizmatikus és szeretetláng találkozókon és az Engesztelők Találkozóján Vácott.

Új szolgáltatásként január 1-től elindult egy ingyenes telefonos applikációnk, „A mai napra” névvel: az aznapi evangéliumból egy rövid részlet, egymondatos elmélkedéssel és fohásszal, hogy ezzel is segítsük imaéletünk megújulását.

Szintén idén indult el az internetes kétheti „Élő adás a szobából”, eddig 17 adás volt, s ezen kívül is sok videó felkerült a honlapra, illetve a youtube-csatornánkra. A legnézettebb videónk idén a szeptemberi Szeretet Földje Találkozóról Regina Collins nővér előadása, a három hónap alatt 1346-an kattintottak rá.

Honlapunk (szereretfoldje.hu) továbbra is naponta több új írással, cikkel, hírrel frissül, célunk, hogy „széles látókörű keresztény honlap” legyünk. A statisztika szerint naponta 5-800 között van a látogatók száma, s szintén az internetes statisztika szerint havonta átlag 5-7500 különböző látogató jön fel a honlapra. (legkevesebben szeptemberben voltak, 4659-en, legtöbben decemberben, 29-ig összesen 8354-en.)

Szintén a sajtóapostolság körébe tartozik az ingyenes Szeretet földje újságunk, idén öt szám jelent meg, amit postáztunk a címlistánkra, illetve a missziós alkalmakon is terjesztettük. Újra nyomtattuk információs imalapunkat, és egy evangelizációs szórólapot is (ezt a Találkozó előtt bedobtuk a postaládákba, miközben körbeimádkoztuk városunkat.) Ezen kívül megjelentettük az új Szeretet földje imafüzetünket, amit már a könyvesboltokban is lehet kapni, valamint egy kis füzetet a stigmatizált Galgóczy Erzsébet verseivel, egy könyvet Csépe Klára és Hasznos-Fallóskút történetéről, egy könyvet Jézus Krisztus élete címmel, valamint az Isteni Szeretet Közösség házában zenélő Voice of Spirit zenekar „Egy óra dicsőítés” című CD-jét.

Továbbra is lehetőséget és segítséget biztosítottunk adománygyűjtésre az Alapítványon keresztül más – céljainkkal egyező – szervezeteknek. Szívesen segítjük az egyházközségeink életét az igeliturgiák, imaórák tartásával, a templomi szentségimádások szervezésével, beteglátogatással, adományok gyűjtésével, szervezési munkákkal is.

Örömmel segítünk imaalkalmak, evangelizációs és missziós összejövetelek szervezésében, előadások, gyógyító összejövetelek és lelki napok szervezésében és lebonyolításában az egész országban.

Az Alapítvány munkáját Törökbálint Római Katolikus Egyházközsége, valamint magánszemélyek anyagi támogatása tette lehetővé. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik munkánkat anyagiakkal, ötleteikkel, szervezői munkával, illetve imáikkal segítették. Imádkozunk értük és minden jótevőnkért!

Köszönjük az ebben az évben kapott 1%-os támogatást is, amelynek összege 439.299 Ft volt. Ezt az összeget az ingyenes kiadványaink nyomda- és postaköltségére és az Alapítvány fenntartásához szükséges költségekre fordítottuk.

Továbbra is bízunk segítségetekben és közreműködésetekben.

Kérjük, ha teheted, az adó 1% felajánlásával segítsd munkánkat: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13.

Munkánkat támogatni lehet alapítványi számlaszámunkon keresztül is (10700268-04975106-51100005) vagy a postacímünkre (2045 Törökbálint, Templom u. 13.) feladott adománnyal. Bővebb információ a 06-30/33-88-245-ös telefonszámon, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen, vagy a www.szeretetfoldje.hu honlapon.

Imával és szeretettel: Sipos Gyula

2019. december 29.