Beszámoló a Szeretet Földje 2020. évi munkájáról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2020. december 30. szerda

 „Hogy hazánk a Szeretet földje legyen!”

Az idei évben több szempontból is újra kellett gondolnunk missziós működésünket. A járványhelyzet miatt a hétfő-csütörtök hétközi négy alkalmat a három helyszínről összevontuk a Szeretetláng kápolnába, ahol hétfőn és szerdán este 6-7 óra között, kedden délután 4-6 óra között, csütörtökön pedig délelőtt 9-13 óra között szentségimádás keretében találkoztunk (betartva az előírásokat). Kevesebb missziós alkalmat tudtunk szervezni, illetve azok egy részét áttettük az internetre – így lett a kevesebből több. Néhány adat:

- Öt gyógyító összejövetelt és kilenc lelki napot tudtunk tartani (Székesfehérvár, Törökbálint, Vác, Köveskál, Biatorbágy, Szigetcsép, Gyál, Etyek, Szigetszentmiklós, Szigethalom), és még néhány előadást. Több imakilencedet is szerveztünk, és a hagyományos Imanapot hazánkért Január 18-ra, Árpád-házi Szent Margit ünnepére.

- Fenntartjuk és működtetjük a Szeretetláng kápolna és közösségi házat, ahol a rendszeres programjainkon túl lelki napokat is szerveztük. Itt működik a Filmklubunk és az Alkotóközösségünk is és itt tartottuk a nyári alkotótáborunkat és rendeztünk két kiállítást (Kádár József és Prazsák Csilla). Ezen kívül lehetőséget biztosítottunk más szervezeteknek is, hogy itt összejövetelt tartsanak.

 - A nyári közösségi kirándulásunkon Igalra mentünk, és az utolsó szabad pillanatban megtartottuk a Szeretet Földje Találkozót is, lelki nappal (nagyszerű előadókkal), gyógyító imával és képzőművész kiállítással.

- A cigánymissziónk keretében új dolog, hogy Tarnóczi Marika megszervezte és vezeti Érden a túlkoros emberek oktatását, hogy azok be tudják fejezni az általános iskola 7-8. osztályát.

- Missziós munkánk egy része áttevődött a világhálóra, a honlapunkra és a youtube-csatornánkra, és ez az aktivitás meglátszik a számokon is. A Szeretet földje youtube-csatornánkat 2010-ben indítottuk és csatoltuk a honlapunkhoz. 318 videónk van rajta, de ebből több mint százat idén raktunk fel: a nagyböjti és adventi időszakban minden nap igemagyarázatot, a Szeretet földje Találkozó és a lelki napok anyagait, a szerda esti élő adásokat, zenéket, de még a gyerekeknek írt tíz mesét is, mert épp akkor az iskolában is home office-ban dolgoztunk… Jelenleg 563 feliratkozó van a csatornánkon, ami nem azt jelenti, hogy ennyien meg is nézik az adásokat: az idei feltöltések közül legtöbben Lackfi Jánosnak a Találkozón elhangzott tanúságtételét nézték meg (458), míg az élő adások közül a hamvazószerdai igemagyarázatot (207). Az abszolút csúcs még mindig a Szeretetláng dal 49541 megtekintéssel.

 - A honlapunk (szeretetfoldje.hu) naponta frissül új hírekkel, cikkekkel, tanúságtételekkel. Célunk továbbra is az, hogy széles látókörű keresztény honlapot készítsünk. Lett két új menüpontunk – Érdekességek, Galgóczy Erzsébet -, így jelenleg 27 rovatban lehet tájékozódni munkánkról, egyházunk és a világ életéről. Ide tartozik az is, hogy a szolnoki Galgóczy Erzsébet emléknap után létrehoztuk a Galgóczy Erzsébet Baráti Kört a hazai szentéletű emberek emlékének ápolására, tiszteletének elősegítésére. A levelezőlistára szívesen felírunk minden érdeklődőt, jelentkezni lehet elérhetőségeinken.

 - Ezen túl a facebookon a Sárkányszelídítő oldalra a meséket, a Kisvárosi történetek oldalra pedig a felnőtteknek írt novellákat rakjuk fel.

- Sajtóapostolságunk részeként megjelentettük a Szeretet földje ingyenes negyedévi újságunkat, valamint egy új sorozat igekártyát Csonka András (alkotóközösségünk tagja) képeivel. Idén kiadott új könyveink, füzeteink: A megtérésről; A nagy veszedelem – napközis mesék 3.; Mózes titka (felnőtt novellák). Két hangoskönyvet is készíttettünk, amelyeket ingyen ajándékként küldünk el minden érdeklődőnek: a Prófétai élet című füzetünkből és a Kisvárosi történetek novellás kötetből (kérni lehet: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

- Továbbra is lehetőséget és segítséget biztosítottunk adománygyűjtésre az Alapítványon keresztül más – céljainkkal egyező – szervezeteknek. Szívesen segítjük az egyházközségeink életét az igeliturgiák, imaórák tartásával, a templomi szentségimádások szervezésével, beteglátogatással, adományok gyűjtésével, szervezési munkákkal is.

 - Örömmel segítünk imaalkalmak, evangelizációs és missziós összejövetelek szervezésében, előadások, gyógyító összejövetelek és lelki napok szervezésében és lebonyolításában az egész országban.

- Az Alapítvány munkáját Törökbálint Római Katolikus Egyházközsége, valamint magánszemélyek anyagi támogatása tette lehetővé. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik munkánkat anyagiakkal, ötleteikkel, szervezői munkával, illetve imáikkal segítették. Imádkozunk értük és minden jótevőnkért!

 - Köszönjük az ebben az évben kapott 1%-os támogatást is, amelynek összege 335.120 Ft volt (sajnos több, mint százezer forinttal kevesebb, mint tavaly). Ezt az összeget az ingyenes kiadványaink nyomda- és postaköltségére és az Alapítvány fenntartásához szükséges költségekre fordítottuk.

Bízunk segítségetekben és közreműködésetekben. Kérjük, ha teheted, az adó 1% felajánlásával segítsd munkánkat: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13.

Munkánkat támogatni lehet alapítványi számlaszámunkon keresztül is (10700268-04975106-51100005) vagy a postacímünkre (2045 Törökbálint, Templom u. 13.) feladott adománnyal. Bővebb információ a 06-30/33-88-245-ös telefonszámon, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen, vagy a www.szeretetfoldje.hu honlapon.

Imával és szeretettel: Sipos Gyula

2020. december 30.

You have no rights to post comments