Tanúságtételek a Győrújbaráti gyógyító összejövetelről

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2017. július 21. péntek

„Vegyes érzelmekkel mentem el. Gyógyulni akartam, főleg lelkileg. Amit ott kaptam az több volt ennél. Lázadtam, de nem lehet az Úrnak ellent mondani… Hála neki.

Addig a napig nem bíztam sem magamban, sem másban még az Úrban sem. Most már kezdek bízni az emberekben és benne is.  Mondta, hogy erősíteni fog benne de ilyen gyorsan? Változtattam az életemen, felfogásomban és a gondolkodásomban. Ha ennyi nem lenne elég, azóta a bal térdem sem fáj. Amit szeretnék minden nap minden percében átélni újra és újra az a szeretet amivel akkor átölelt Jézus. Tudom megkapom tőle, bízom benne.” Dalocsa Andrea

"Az életemben Jézus Krisztus (áldott legyen!) végtelen gyengédséggel, tapintatossággal és figyelmességgel teszi a fókuszt azokra a területekre, ahol megújulásra, előrelépésre van szükségem. Ezeket a célokat azzal teszi vonzóvá, hogy olyan emberekkel hoz össze, akik már rendelkeznek ezekkel a karizmákkal, eredményekkel, és sikeresen, lendületesen ragyognak benne.
Sipos (S) Gyula személye is ezt hozta el nekem és közösségem tagjainak a 2017. július 15-én, Győrújbaráton megtartott gyógyító lelki napon.
Csodálatos volt az egy órás Szentségimádásban összekapcsolódni lélekben a hozzánk érkező testvéreknek és közösségünk tagjainak. Az Úr előtt dicsőítettünk együtt  testvérekként, így sikerült ráhangolódni Krisztus misztériumára és egymás lelki szépségeire. Nyitottá váltunk egymásra, így aztán Gyula humorának sem tudtunk ellenállni, nem csak remek előadói képességének és értékes gondolatainak. Örülök, hogy Gyula nem „gondolkodtatta” túl velünk a témát, annyi volt a tanítás amennyi éppen jó volt, a hangsúlyt Jézus Urunk erejére helyezte inkább.
A közbenjáró imádság alatt megtapasztaltuk a Szentlélek erős jelenlétét, én személy szerint Krisztina szolgáló testvér személye által. Krisztina személyét különösen is ajánlom közbenjáró imádságra bárkinek, végtelen kedvessége, türelme, alázatossága és hitelessége miatt. Az én személyes nyereségemnek azt könyvelhetem el, hogy bátorságot kaptam és nyitottá váltam szélesebb körben szolgálni a nagy célt, Gyula személyes vízióját: Magyarországot a Szeretet földjévé változtatni."
Dömötör Emőke, Őrtűz Közösség

„A lelki napra nem részletezendő okok miatt, elég rossz lelki állapotban érkeztem. A Szentségimádás jó volt mint mindig, Gyula is jó előadást tartott a testi lelki egészségről........ aztán......... bátorság:)
Áldásos hatását még most is érzem. Azonban az évek óta tartó folyamatos, halk fülzúgásom, (tinitus) nem szűnt meg:) Égi Édesanyánk áldjon mindnyájunkat!" Lázár Balázs

You have no rights to post comments