Több évvel ezelőtt lehet tán nyolc is, mikor Sipos Gyulával az érdi cigány családokhoz jártunk. Alpha kurzust tartottunk, na meg evangelizáltunk, arra vágyakoztunk, hogy jó lenne egy kis ház ezen a cigánysoron. A családoknál ugyanis egyre szűkebb lett a hely, ahogy a felnőtt gyerekeknek is gyerekeik lettek. (Székely János püspök atya anyagilag támogatott volna bennünket egy kis ház vételében, de voltak, aki ezt megakadályozták.) Ma úgy látjuk Isten nem felejtette el ezt a vágyunkat...
Egy évvel ezelőtt – ahogy már többször írtam róla –, sikerült egy tanodát létre hozni, távolabb, mint ahogy a cigány családok laknak, de elérhető közelségben. Nagy lelkesedéssel indultunk - magán támogatással –, sok segítővel. A kialakítás sok szorgos kézzel alkalmas lett a gyerekek fogadására. A tanoda megbízott vezetője - aki korábban is tanárként működött –, azonban az iskola rendszerét kívánta kialakítani itt is, és ez az ide járó – nagy hátrányokkal küszködő - gyerekekhez nem igazodott hozzá. Végül néhányan úgy gondoltuk, a további konfliktusok elkerülése érdekében jobb, ha ebből kilépünk... (Természetesen a tanoda továbbra is fennáll és bízunk benne, hogy egyre jobban fog működni...)
Továbbra is támogattuk a családokat, gyerekeket, iskolai munkájukban és otthon. Hetente két alkalommal a segítők járnak a családokhoz, az otthonukban próbálnak – a nem könnyű körülmények között – segíteni. A cigány gyerekek és szüleik erősen kötődnek személyekhez, a szeretetre sokkal érzékenyebbek, mint a többségiek.
Az egyik család melletti házban a „soron” – ahol családlátogatásokat csináltuk -, kihaltak a szülők. Gondoltuk, talán ez a ház itt közöttük nagyon alkalmas lenne mind arra, amit az itt lakók igényelnének. Állandó jelenlét, segítség a tanulásban, programok az üres időben – csavargás helyett –, be lehet térni egy kis természetbeni segítségért, egyáltalán a napi ritmusukban benne lennénk.
A ház nagyon elhanyagolt állapotban van - közüzemi tartozásokkal terhelten –, de nem adjuk fel. Nagy örömmel és várakozással vannak a terv iránt a gyerekek és a családok is. (Minden segítséget szívesen fogadunk, kétkezi munkát, anyagi segítséget.)
Azt gondolom, hogy a beépülés a családok közé nagyon nagy hatékonyságú lehet, különösen ott, ahol ennyi szegény ember szorosan egymás mellett él. Erre már Franciaországban a hatvanas években volt példa az akkor még gettóban élő munkás családokkal, és nagyon eredményes volt az integráció és sokan kikerültek a nyomortelepről.
Amit mi tudunk adni az még nagyon vérszegény, de Istennel minden lehetséges. Hiszünk benne. De főleg hiszünk abban, hogy Istennek gondja van ezekre a családokra, mi pedig engedelmeskedünk a szeretet parancsának…
Tarnóczi Mária