Elgondolkodtató házi feladatot kaptak a szülők egy tanárnőtől a nyárra

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. június 16. szombat

Hihetetlen gyorsasággal lett Facebook-sztár egy floridai alsós tanár, Betsy Eggart. A nő nem csinált más, mint megosztotta a közösségi oldalán, hogy mit ad fel nyárra házi feladatnak, a posztját pedig már több mint 200 ezer ember megosztotta, nem véletlenül.

"Múltkor az egyik szülő megkérdezte tőlem, hogy lesz-e feladatlista a nyárra. Egy pillanatra elnémultam, majd némi bűntudattal válaszoltam, hogy nem - ezzel kezdődik a poszt, ami azzal folytatódik, hogy Eggartot ez az eset elgondolkoztatta és arra jutott, mégis szükség van arra, hogy összeállítson egy ilyen listát. Ez azonban abszolút nem a jól megszokott szenvedős feladatokból áll, amik egész nyáron nyomaszthatják a gyerekeket és szülőket, mire végül augusztus végén pánikszerűen, utolsó pillanatban letudják őket. Nem, Eggart listája, - ahogy írja is -nem a gyakorlásról szól, hanem az életről, így pedig ilyen „feladatok” szerepelnek rajta, kifejezetten szülők számára:
•„Tanítsátok meg a gyereketeknek, hogy kell cipőt kötni! Találjatok ki erre valami szórakoztató módot, vagy nézzetek meg egy videót, a lényeg, hogy intézzétek el, hogy ne a ti gyereketek legyen az, aki az végighúzza a cipőfűzőjét a vécén és az ebédlőn, hogy végül a tanárát kérje meg arra, hogy kösse be neki.”
•„Legyen fix fektetési időpontotok! Lehet, hogy ez kicsit későbbre került mint általában és lesznek napok, mikor nem kell szigorúan tartanotok magatokat hozzá, de összességében, ha odafigyeltek a az alvási rutinra, akkor nem lesz olyan durva, mikor újra eljön az augusztus.”
•„Válasszatok néhány rokont és barátot, akiknek levelet írtok idén nyáron! Kérjétek meg a gyerekeiteket, hogy írjanak kerek mondatokat, kérdezzenek és számoljanak be részletesen! Ha a gyerekek látják az értelmét, akkor sokkal szívesebben írnak, hiszen az egész kézzelfoghatóbb számukra. Ráadásul talán valaki még vissza is ír majd nekik. Küldjetek a levéllel megcímzett, felbélyegzett válaszborítékot, hogy több esély legyen erre!”
•„Üljetek le együtt az asztalhoz enni! Nézzétek meg a gyereketeket, hogy eszik! Rendesen ül? Kitátott szájjal eszik? Gondoljatok arra, hogy így néz ki az ebédlőben is. Dolgozzatok rajta!”
•„Biztassátok arra, hogy kedves legyen! Keressétek a lehetőséget, hogy a gyereketek megmosolyogtathasson valakit!”
•„Ne siessetek minden helyzetben a segítségére! A gyerekeknek szükségük van arra, hogy hagyjuk, hogy egyedül is megtanuljanak problémákat megoldani. Ha olyan helyzetben van, ami nem veszélyes rá, csak frusztrálja (például nem tud elsőre összerakni egy játékot, nem tud kinyitni egy dobozt, nem tudja eldönteni, mit vegyen fel), hagyjátok, hogy egyedül megoldja! Persze gyorsabb és kevésbé idegőrlő, ha megcsináljátok helyette, de ezzel elveszitek a lehetőséget tőle, hogy megtanuljon problémákat végiggondolni és megoldani. Csak egy kicsit vegyetek vissza, rendben lesznek!”
•„Olvassatok nekik! Nem tudom eléggé hangsúlyozni ezt. Menjetek el a könyvtárba és legyenek a könyvek a nyaralás részei! Lássák a gyerekeitek, hogy magatoknak és nekik is olvastok! Beszéljétek meg a legjobb részeket és próbáljátok meg kitalálni, hogy mi lesz a vége! Mindig azt mondjuk nekik, hogy olvassanak, de megmutatjuk nekik egyáltalán, hogy mi olvasunk?”
•„Tegyétek le a telefonotokat! Anyák napján készítettünk egy kis könyvet a diákjaimmal, amiben kérdésekre is válaszoltak az anyukáikkal kapcsolatban. Az egyik oldal az volt, hogy Anya kedvenc dolgai, a legtöbb könyvecskében az első helyen az iPhone állt. Muszáj lenne végre felnéznünk a képernyőkből és ránéznünk a gyerekeinkre, hiszen olyan gyorsan felnőnek. Tölthetjük azzal a nyarunkat, hogy idegenek utazós fotóit nézegetjük és irigykedünk rájuk vagy átéljük a saját valóságunkat.”
•„Pihenjetek! Ne feszüljetek azon, hogy állandóan menni kell valahova. A társadalom, a média, a Facebook, mind azt sugallja, mintha egyszerre kéne csinálnunk mindent. A gyerekek egész évben keményen dolgoztak és pihenésre van szükségük. Ha egész nyáron folyamatosan pörögniük kell, az olyan, mintha folytatódna az egész éves káosz, csak kevesebb házi feladattal. Szórakozzatok, de legyen idő a pihenésre is! Az unalom kreativitást szül, a pihenésnek köszönhetően pedig megújul a testünk a következő tanévre.”
(velvet.hu)