II. János pál pápa közbenjárására kiszabadult, Ferenc pápa fogadta

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. június 20. szerda

A június 13-i általános kihallgatás után Ferenc pápa találkozott a 41 éves Tomasz Komendával, akit igazságtalanul vádoltak meg egy 15 éves lány megerőszakolásával és meggyilkolásával, és 18 évre bebörtönözték.

Tomasz Komenda 23 éves volt, amikor elítélték azzal a váddal, hogy 1996 szilveszterén megerőszakolt és meggyilkolt egy 15 éves lányt, Małgorzatát. Bár mindent tagadott, bűnösnek ítélték, mert két szakértő is azt állította, hogy az áldozaton a fogak nyoma az ő fogaitól ered. Idén szabadult, miután újraindult a nyomozás, és bebizonyosodott, hogy tévesen ítélték el.

„Abban a pokolban, a rácsok mögött csak az imádság és a Jézussal való közösség mentett meg” – vallja Komenda. A börtönben az erőszaktevőket maguk a rabok is gyűlölik, kirekesztik, megalázzák, olykor bántalmazzák is. Az őrök sem védték meg rabtársai erőszakoskodása ellen. Mivel senkit nem tudott meggyőzni ártatlanságáról, bár korábban nem tartotta magát hívőnek, a börtönben Szent II. János Pál pápához kezdett fohászkodni a szabadulásáért. Édesanyja elvitte neki a pápa képét, az ágya fölé ragasztotta. „Szent vagy, odaát vagy azzal a lánnyal. Ha oda akarsz vinni, vigyél el most. Ha szabadulnom kell, szabadíts meg!” – fohászkodott a lengyel pápa közbenjárásáért.

Hat hónappal később egy rendőr kereste fel a cellájában, aki nem hitt a bűnösségében és igyekezett bizonyítani ártatlanságát. Az újabb, egyéves nyomozás tisztára mosta, kiengedték. Azonnal ígéretet tett arra, hogy elmegy a szent pápa sírjához, és tartotta is szavát. Szülei kíséretében ment Rómába, és imádkozott az oltár előtt, ahol II. János Pál nyugszik.

Konrad Krajewski érsek hallott Tomasz Komenda történetéről és meghívta a családot az általános kihallgatásra. Sikerült Ferenc pápa közelébe kerülniük, és röviden elmesélték neki Tomasz történetét. A pápát megrendítette, hosszan megölelte a férfit, rózsafüzért ajándékozott a családnak, és kérte a fényképészt, örökítse meg a pillanatot. „A pápa ölelése és szavai egy új élet kezdete, bátorságot ad. Segít, hogy újra éljek és a pokolban töltött 18 év a megváltás forrása legyen” – mondta el Tomasz a vatikáni médiának.

Az általános kihallgatást követően Krajewski érsek meghívta a családot ebédre. Az ebédet Enzo készítette, aki a meleg ételt készíti a római hajléktalanoknak, és aki maga is hosszú éveket töltött rács mögött. Tudta, milyen megaláztatások érték a börtönben Tomaszt és igyekezett a legfinomabb ebédet készíteni a sokat szenvedett családnak.

Forrás és fotó: Avvenire, Aleteia, Vatican Insder

Magyar Kurír
(tzs)