Istent játszók: "Akár 5 éven belül újra élhetnek dinók a Földön"

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. július 02. hétfő

Dr. Jack Horner paleontológus jóslata alapján az elkövetkezendő öt évben simán van rá esélyünk, hogy - a genetikának hála - a Jurassic Park világa a való életben is megelevenedjen. Horner és dr. Alan Grant egy hete jelentették be, hogy tudóscsapatukkal együtt egy új dinófaj előállításán dolgoznak.

Hosszú évekkel ezelőtt, amikor Grant elkezdett együtt dolgozni Steven Spielberggel, még az volt az általános nézet, hogy a dinoszauruszok feltámasztása csakis a genetikai kódok ősi szálainak megérintésével lehetséges. Amióta azonban megállapították, hogy a DNS idővel lebomlik, a feltételezést elvetették, és már csupán fikcióként tarthatják életben. Horner pedig évek hosszú munkájával azóta arra a felismerésre jutott, hogy A DINOSZAURUSZOK LÉTREHOZÁSÁNAK LEGKÉZENFEKVŐBB MÓDJA LEHET AZ EVOLÚCIÓ MEGFORDÍTÁSA.
Vallja, hogy az ősi maradványok helyett olyan állatokat kell vizsgálni, amelyek már rendelkeznek a dinoszauruszok őskori genetikai markereivel. Bizonyos átalakításokkal ugyanis el lehet érni, hogy az adott faj genetikája visszatérhessen az ősi gyökereihez, így lehet például egy csirkéből ijesztő csirkeszaurusz.
Mivel a csirkék konkrétan dinoszauruszok, egy kicsit kell csak változtatnunk a genetikájukon ahhoz, hogy ismét úgy nézzenek ki, mint az őseik - mondja Horner.
A két faj között három lényeges evolúciós változás figyelhető meg : a dinoszauruszoknak hosszú farkuk, lábuk és kezük volt (utóbbival szerencsétlen T-Rexek biztos tudnának azért vitatkozni), amelyek az evolúció során teljesen átalakultak. A farok elcsökevényesedett, a kezekből szárnyak lettek, a velociraptorokra jellemző állkapocs és orr helyett pedig kialakult a csőr.
Hornerék a megfelelő genetikai kapcsolók stimulálásával akarják elérni, hogy a madarak ismét az őseik külső jegyeit viseljék, amire szerintük meg is van az esélyük a közeljövőben. Ezt az is előrevetíti, hogy pár héttel ezelőtt a Harvad és a Yale Egyetem munkatársai visszamodellezéssel átalakították egy madár csőrét dinoszauruszorrá, ami a paleontológus szerint egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a tervei megvalósíthatók és működőképesek lehetnek.
Jelenleg a farok visszamodellezésén dolgoznak.   "Tulajdonképpen egy fejlődésben lévő embrió belsejébe hatolunk be, majd néhány genetikai marker felhasználásával azt próbáljuk megállapítani, hogy bizonyos gének mikor kapcsolnak be, és mikor kapcsolnak ki. Amennyiben a kikapcsolásra magyarázatot találunk, azt is megérthetjük, mitől függ a farok növekedése, amelyet akár meg is állíthatunk, ha sikerül befolyásolni a gén működését - vázolja a metódust Horner, majd hozzáteszi, hogy ezzel a módszerrel a madarak csőr helyett szájat és fogakat is növeszthetnek. A szárnyak és a kezek dinósítása már csak részletkérdés, állítólag semmivel sem nehezebb feladat ezeket átalakítani, mint a csőrt és a fogazatot. 
A farok a legnagyobb projektünk, de a közelmúltban számos olyan apró sikert értünk el, amelyek reményt adnak arra, hogy a terveinket hamarosan a való életbe is átültethetjük - összegezte  a paleontológus.
(velvet.hu)