Segített a pap, feljelentették

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. július 16. hétfő

Adakozott a csépai atya, Jász-Nagykun-Szolnok megyében - feljelentették. A rendőrséggel együtt vonult ki az illetékes hivatal ­ két munkatársa a csépai plébániára. Több lakos jelezte a hatóságnak, hogy az atya élelmiszert adományoz az éhezőknek. Ezek a tartós élelmiszerek azonban szerintük nem „biztonságosak”.

 A hatóság figyelmeztetésben részesítette Antal Andrást. A plébániai ellenőrzésen semmilyen élelmiszert nem találtak, de az atyának felhívták a figyelmét arra, hogy az élelmiszer-adományozás uniós és nemzeti jogszabályoknak megfelelően élelmiszer-forgalmazásnak minősül. Élelmiszert forgalmazni azonban csak erre a célra regisztrált szervezetnek lehet, a beazonosíthatóság és nyomon követhetőség szabályait betartva.
Arra kérték az atyát, az "élelmiszer forgalmazást" adományozást jelentse be az illetékes hivatalnál, és tegye lehetővé az élelmiszer-szállítmányok ellenőrzését. Ez utóbbi igen komoly papírmunkával járna, ugyanis az atya sokszor másoktól kap - kis mennyiségű - tartós élelmiszert, éppen abból a célból, hogy ossza szét a segítséget kérő rászorulók között.
Antal András megdöbbenve értesült a történtekről, és hallgatta telefonon a hivatali­ dolgozók figyelmeztetését. Ahogy fogalmazott, Isten első tette mindig a bőkezű adakozás. A parancsok, illetve az engedelmesség csak a második helyen következnek. Ma minden a parancs betartására degradálódott. A mostani lakossági bejelentés alapja az irigység, a rossz­indulatúság. A szegények napi életben maradásának ellehetetlenítésére tettek egyesek kísérletet.
Az is törvényben van rögzítve, hogy az állam a vallási közösségek irányítására, felügyeletére nem működtethet szervet és nem is hozhat létre. Ennek ellenére a hatóság emberei azt állították, hogy ha az éhezőknek enni akarok adni, azt nem tehetem meg, ha nincs bejelentés a hivatal felé.
Szomorú! – vélekedik, hozzátéve, az éhezők maguk mennek kérni a plébániára, nem pedig ő maga viszi el hozzájuk az élelmet, kötelezve arra őket, fogadják el és egyék meg.
A felkínált élelmiszert nem kell elvinniük - mondta az atya. Ha úgy vélik, az biztonságosan nem fogyasztható, akkor elutasíthatják. Mindenki maga dönti el, mit fogyaszt, mit eszik.
Az atya a házkutatás szabályosságát is megkérdőjelezi. Az is szerepel ugyanis az egyházi törvények között, hogy az egyházi személyek fokozott szabálysértési és büntetőjogi védelemben részesülnek.
Házkutatásra jöttek, ismeretlen - nevét nem vállaló személy bejelentésére, miszerint a szegényeknek ételt adok. Kiszállt a hatóság, mint egy bűnözőhöz?! – ingatja fejét csalódottan az atya. A rendőrség elismerte, valóban jártak a plébánián, de ők csak közreműködtek, rendőri intézkedés, illetve rendőri intézkedésre okot adó körülmény nem volt.
Ide jutottunk ... ? Isten bocsássa meg vétkeiket ... Ámen!
A cikkben leírtakról további részletek olvashatók a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportálon, ahonnan a hírt átvettük.
(levélben kaptam)

You have no rights to post comments