Gyerekkereskedelemmel foglalkozó klinikát lepleztek le Ukrajnában

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. július 17. kedd

Az ukrán hatóságok lelepleztek egy mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó klinikát Kijevben, amely éveken át hamis dokumentumokkal külföldre adott el olyan gyerekeket, akiket ukrán béranyák szültek, írja a kijevi rendőrség jelentésére hivatkozva az MTI.

Az ukrán országos rendőrfőnök szerint több száz ilyen béranyát azonosítottak. A klinikát egy 41 éves külföldi állampolgárságú férfi hozta létre, de többet sem róla, sem a helyről nem árultak el.
A klinika úgy működött, hogy a megrendelő külföldi párok gyakran nem is tartózkodtak Ukrajnában a béranya mesterséges megtermékenyítésekor, sőt, ahhoz saját spermát és petesejtet sem adtak. Így tehát több esetben semmilyen közük nem volt a gyerekekhez, a meghamisított dokumentumokban mégis biológiai szülőkként szerepeltek. Ez alapján állították ki nekik a gyerek születési anyakönyvi kivonatát, és vihették ki őt külföldre.
Egy olasz pár például 2011 októberében 32 ezer eurót fizetett a klinikának, a béranyának pedig 6 ezret a gyerekért, akit aztán külföldre vittek.
Az ukrán hatóságok azonosították azokat, akik toborozták és kifizették a béranyákat, akik legalizálták a befolyó pénzt, akik a külföldiekkel foglalkoztak és azokat, akik reklámozták a klinikát. Külföldi partnerszervezetekkel is kapcsolatba léptek, hogy feltárják, konkrétan hány gyerek került ki illegálisan Ukrajnából. Eddig tizenhat hivatalos megkeresést küldtek más államokba, hogy DNS-teszteket és egyéb vizsgálatokat kérjenek olyan konkrét személyektől, akiket gyanúsnak találtak abban, hogy talán nem a biológiai szülei az általuk nevelt gyereknek. 
Az országos rendőrfőnök szerint ez a nyomozás arra is fényt derített, hogy az ukrán jogszabályokban is vannak hiányosságok.
A parlamenthez fordulunk, hogy az egészségügyi minisztériummal együttműködve dolgozza ki a világos jogi szabályozási keretet, amely pontosan meghatározza, hogy az ehhez hasonló esetekben mi a bűncselekmény, és mi nem az
– mondta.
(index.hu)