Világszerte több mint kétszáz politikus kért védelmet Ászja Bibi számára

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. november 14. szerda

Különböző országokból több mint kétszázharminc parlamenti képviselő írta alá – köztük magyar politikusok is – azt a november 7-én kelt nyílt levelet, amelyben sürgetik a pakisztáni kormányt, hogy biztosítsa Ászja Bibi és az ügy miatt veszélyben lévők számára, hogy szabadon elhagyhassák az országot.

Pakisztáni nemzeti emlékmű az ország fővárosában

A nyílt levelet, amit Imran Khan pakisztáni miniszterelnöknek címeztek, a világ különböző országainak politikusai írták alá: az Európai Parlament és számos nemzeti parlament képviselői, például Svájcból, Argentínából, Kolumbiából, Costa Ricából és Guatemalából is. Az aláírók között van Hölvényi György és Kósa Ádám európai parlamenti képviselő, Tilki Attila országgyűlési képviselő, valamint Tőkés László és Sógor Csaba romániai magyar, illetve Csáky Pál szlovákiai magyar európai parlamenti képviselő.

A politikusok a levélben sürgetik a pakisztáni kormányt, hogy biztosítsa Ászja Bibi és az ügy miatt veszélyben lévők számára, hogy szabadon elhagyhassák az országot.

A pakisztáni legfelsőbb bíróság október 31-én felmentette Ászja Bibit, az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény édesanyát. Az asszony szabadon engedése akkora tiltakozást váltott ki az iszlám fanatikusok körében, hogy a nő és családja úgy döntött, inkább elhagyja az országot. A radikális csoportok nyomására azonban újra megnyitották az ügyet, azóta pedig ellentmondó hírek érkeznek arról, hogy az asszony és a családja hol tartózkodik. Ászja Bibi ügyvédje, Szajful Maluk már elhagyta Pakisztánt, ahol veszélyben forgott az élete.

„Ászja Bibi élete nyilvánvalóan súlyos veszélyben van, és senki sem érdemli meg nála jobban a menedékjogot” – fogalmazott Paul Coleman, az ADF International ügyvezető igazgatója. Ez a vallásszabadságot támogató emberi jogi szervezet kezdeményezte a nyílt levél megfogalmazását. Coleman hozzátette: „Hálásak vagyunk annak a több mint kétszázharminc parlamenti képviselőnek, akik különböző nemzetiségűek és különböző politikai nézeteket vallanak, hogy támogatják Ászja Bibit, és kifejezték szolidaritásukat iránta.”

„A lehető leghatározottabban felszólítjuk a pakisztáni kormányt, hogy biztosítsa Ászjának, a családjának és minden veszélyben lévő érintettnek, hogy biztonságban elutazhasson bármely országba, amelyik befogadja” – olvasható a pakisztáni miniszterelnöknek címzett levélben.

Az aláírók hangsúlyozzák a jogállamiság és az alapvető emberi jogok fontosságát: „Mi, alulírott parlamenti képviselők, akik számos nemzetből, többek között Pakisztánnak pénzügyi támogatást nyújtó országokból írunk Önnek, elköteleztük magunkat a jogrend és az alapvető emberi jogok, a szabad vallásgyakorlás és véleménynyilvánítás mellett. Nagy tisztelettel tekintünk a pakisztáni népre, és reménykedünk a nemzeteink közötti folyamatos és egymást gazdagító együttműködésben.”

A politikusok hangsúlyozták, tisztában vannak azzal, a pakisztáni legfelsőbb bíróság újabb döntéshozataláig még évek telhetnek el, ám addig is veszélyben van Ászja Bibi. Hozzátették: értik, hogy az októberi felmentő ítélet felülvizsgálatát inkább politikai, mint jogi okok indokolják. „Az, hogy mi következik ezután ebben a szomorú történetben, megmutatja a világnak, Pakisztán vajon olyan ország, mely tiszteletben tartja a jogrendet, vagy olyan, ahol a politikai érdekek érvényesülnek.”

Forrás: The Tablet

Fotó: ADF International 

Magyar Kurír
(sza)

You have no rights to post comments