Megugrott a gyűlöletbűncselekmények száma Amerikában

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. november 14. szerda

Az FBI közlése szerint összességében 17 százalékkal nőtt a gyűlöletbűncselekmények száma 2017-ben, ezzel ez zsinórban már a harmadik év, amikor nő ez az adat, írja az AP hírügynökség. Az éves összegzés szerint 7100 ilyen ügy volt, nőtt a rasszista, illetve az áldozat vallása vagy szexuális orientációja miatti támadások száma.

A vallási motivációjú gyűlöletbűncselekmények 23 százalékkal, a zsidóellenes támadások 37 százalékkal nőttek. Matthew Whitaker megbízott igazságügyminiszter úgy fogalmazott, lépni kell az ügyben, az ilyen akciókkal szerinte az amerikai fő értékeket támadják hitvány módon.
A BBC a konkrét számokról azt írta,
- Pontosan 7175 eset volt, 1054-gyel több, mint 2016-ban
- 59.6 százalékuk faji, etnikai, származási jellegű volt.
- 20,6 százalékuk vallási jellegű.
- 15,8 százalékuk szexuális orientáció miatti.
- Ötezer támadás ember ellen irányult, a többi tulajdon ellen, jellemzően vandalizmussal vagy betöréssel.
- 938 támadás volt zsidók ellen, itt volt a már említett 37 százalékos növekedés.
Az FBI azt is hozzáteszi, hogy emelkedett a támadások száma, de emelkedett azoknak a hatósági embereknek a létszáma is, amelyek ilyen adatokat szolgáltatnak.
(index.hu)

You have no rights to post comments