Ferenc pápa: Ne nehezítsük meg az örökbefogadást!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. május 25. szombat

Az Ártatlanok Intézete hatszáz éve fogadja be az elhagyott, hátrányos helyzetű gyermekeket Firenzében. Az évforduló alkalmából május 24-én fogadta a pápa az intézet hetven tagját. Ma a gyermek kultúráját kell előmozdítanunk, készen a rácsodálkozás művészetére – buzdított a Szentatya.

Jézus azt kéri az evangéliumban, hogy engedjék hozzá a gyermekeket, de másutt továbbmegy. Nemcsak a befogadásukra ösztönöz, hanem arra is, hogy hasonlóvá váljunk a gyermekekhez, így fogunk belépni a mennyek országába – mondta rögtönzött beszédében Ferenc pápa a gyermekvédő szervezet tagjainak. Ezt nevezte az intézet elnöke „a gyermek kultúrájá”-nak, a kifejezést pedig a pápa is átvette beszédében.

Régen szokás volt, hogy azok az édesanyák, akik nem tudták fölnevelni gyermekeiket, egy félbevágott érmével együtt adták be őket az intézetbe – remélve, hogy egy napon ismét magukhoz vehetik őket, és az érem másik felével rátalálhatnak gyermekükre.

Ma nagyon sok gyermek él – úgymond – az érem egyik felével a kezében. Egyedül vannak; a háborúk, a migráció, az éhség áldozatai. Az érem másik fele pedig az Anyaszentegyház kezében van. Meg kell értetni az emberekkel, hogy mi felelősek vagyunk ezért a másik fél éremért. Segítenünk kell, hogy ma is létrejöhessen az ártatlanok háza, világszinten, az örökbefogadás magatartásával. Sokszor előfordul, hogy azok, akik örökbe akarnának fogadni gyermekeket, rengeteg bürokratikus akadállyal, vagy akár korrupcióval találják szembe magukat. Nagyon sok családnak nem lehet gyermeke, és szeretnének örökbe fogadni. Segítsük őket! – kérte Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír