Szomorú statisztika a fiatalokról

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. november 29. vasárnap

A 16-18 évesek szinte mind isznak alkoholt, negyedük rendszeresen dohányzik és még ennél is több azoknak a száma ebben a korcsoportban, akik próbáltak már ki valamilyen pszichoaktív szert. - mutatta ki egy új felmérés, amely érdekes módon a legrosszabb helyzetben lévő fiatalok (iskolaelhagyók, intézetisek, tanulási nehézséggel diagnosztizáltak) körét nem is vizsgálta.

Az ESPAD (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs) nevű kutatás négyévente méri fel a 9. és 10. osztályosok egészségkárosító szokásait. A legfrissebb jelentés szerint:
- Először 14 évesen cigiznek a magyar fiatalok,
- Mindkét nemből - fiúk és lányok közül - minden negyedik dohányzik,
- Az e-cigit a fiúk 60, a lányok 50 százaléka kipróbálta már,
- Nagyon sokan pont az e-cigik miatt szoktak rá a dohányzásra.
AZ ÁLLAMI, EGYHÁZI ÉS MAGÁNISKOLÁK KÖZÖTT NEM TALÁLTAK JELENTŐS KÜLÖNBSÉGET.
Európában a bolgár, a horvát, a román, a szlovák, és az olasz tinik cigiznek csak nagyobb arányban, mint a magyarok.
Ivászatban a 3. helyen állnak a magyar diákok, egyedül a dánok körözték le őket.  
AZ IVÓK KÖRÉBEN ÚGYMOND A "LEGJOBBAK" BUDAPESTEN A GIMNÁZIUMBAN TANULÓK, az átlag feletti anyagi körülmények között élők, illetve a magasabb iskolai végzettségű szülői háttérrel rendelkező fiatalok.
- A legtöbben 13 évesen isznak először,
- de a fiatalok egytizede már tízéves kora előtt nyúlt az italhoz,
- a felük volt már teljesen részeg,
- egyötödük egy hónapon belül elérte az ittas állapotot,
- kétharmaduk ivott legalább egyszer,
- 17 százalékuk italozik heti szinten,
- és több mint 90 százalékuk fogyasztott már alkoholt.
Riasztó, hogy A TÖMÉNY ITALOKAT FOGYASZTJÁK A LEGTÖBBEN, ivászat közben átlagosan 73,5 milliliter tiszta szeszt tartalmazó alkoholmennyiséget döntenek le a magyar fiatalok, a fiúk közel 20 százalékkal többet a lányoknál.
A tiltott szerek használatában ugyan a hazai diákok alatta maradnak az európai átlagnak, viszont a legveszélyesebbnek tartott dizájnerdrogok fogyasztásában éllovasok.
Ami még nagyon megy a fiataloknál, az a nyugtatóra vagy altatóra ivás: ezt majdnem minden tizedik magyar tinédzser kipróbálta már, amely miatt a hetedik helyen állnak Európában. Míg a tiltott szerhasználat inkább a fiúkra jellemző, addig a gyógyszerek használata a lányoknál. Ráadásul a  használók többsége többszöri fogyasztónak, és nem csupán a kísérletezőnek tekinthető:
- közel ötödük drogozott már,
- a legtöbben 14 évesen kezdik szipuzással,
- 17 százalékuk füvezik,
- viszont minden századik magyar fiatal próbálta már a heroint,
- 35 százalékuk pedig a kokaint is egészen fiatalon kóstolta már,
- mindezt annak tudatában, hogy 70 százalékuk szerint kimondottan veszélyesek ezek a szerek.
A tanulmány arra is fényt derített, hogy a drogokat könnyebben meg tudják szerezni Magyarországon a fiatalok, hiszen az európai top10-ben vannak az amfetamin- és a kokainhasználatban is. Mindezt úgy, hogy az ilyen fiatalok önálló keresettel még nem rendelkeznek.
A tanulmány a fiatalok 5 százalékát sorolta a problémás fogyasztók közé, akik drogoznak, isznak és cigiznek is. Ők jellemzően fiúk, szakközépiskolások és községben élnek. Nagyobb arányban fordulnak elő ebben a csoportban olyanok, akik szülő nélkül, csonka vagy mozaik családban, átlag alatti jövedelmi körülmények között nőnek fel, és az édesanyjuk nem jutott el az érettségiig. Ugyanakkor minden negyedik 9. vagy 10. évfolyamba járó fiatal besorolható a problémás csoportok valamelyikébe, ami azt jelenti, hogy egyetlen fiatal sem védett pusztán társadalmi helyzete alapján.
(devianciakutatas.hu)

You have no rights to post comments