Nagy bajban a német katolikus egyház

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. február 26. péntek

Egyre több vallomás kerül napvilágra a német katolikus egyház gyermekmolesztálási ügyeiről. Martin Kaufhold történész, az augsburgi egyetem középkorral foglalkozó professzora szerint: Ha ez így folytatódik, akkor legfeljebb 20 évet adok a katolikus egyháznak Németországban.

Az utóbbi hetekben több botrányról lehetett megint olvasni a német sajtóban. Az egyik érintettje Karl Haucke, egy 69 éves férfi, még 2020 márciusában a Deutsche Welle-nek adott interjújában elmondta, még mindig arra vár, hogy az egyház ismerje el a gyermekkorában éveken át ellene elkövetett szexuális zaklatásokat. A személyes traumáját még az is fokozza, hogy az egyház nem hajlandó nyilvánosságra hozni a bűnösöket megnevező jelentését.
Egy másik ügy szerint 1963 és 1972 között egy most 63 éves férfit rendszeresen megerőszakoltak a németországi Speyer városában, ahol egy gyermekotthon lakója volt. Bevallása szerint még csak 5 éves volt, amikor elvitték az egyik lelkész házába, ahol megverték, majd megerőszakolták. Az ügyet még rettenetesebbé teszi az, hogy az otthont vezető apácák bottal verték az ellenálló gyerekeket, sőt ezért a „szolgáltatásért” pénzt is kaptak. A gyermekotthont végül 2000-ben zárták be végleg. Az egykori abuzált gyerekek pénzbeli kártérítést kaptak.

Egyre több hívő fordít hátat az egyháznak
A napokban egyre több hívő jelentette be, hogy elhagyja a katolikus egyházat. Főként a kölni egyházmegye hívői kezdtek el tömegesen kilépni. A papok által elkövetett szexuális visszaélések és azok eltussolása kapcsán elkezdték bírálni Rainer Maria Woelki katolikus kölni érseket. Woelki 2018-ban egy független testületet bízott meg az ügyek felgöngyölítésével. Többségében olyanokat érintett a vizsgálat, akik ismerték és fedezték az erőszakot elkövetőket.
A jelentést azonban végül nem tették közzé. Tavaly tavasszal meghirdettek ugyan egy sajtótájékoztatót, de végül lemondták. Emiatt több német – és nemzetközi – médium is azzal vádolta a kölni érseket, hogy el akarja tussolni az ügyben készített jelentést.
A hívők távozásának egyik oka az, hogy egy pap sem mer kiállni a nyilvánosság elé, hogy bevallja bűneit.
Martin Kaufhold történész az elhallgatás kapcsán azt mondta, hogy maga Woelki testesíti meg igazán a problémát, hiszen: „Tettének eredményeként ismét megrendült az egész katolikus egyház hitelessége, amit valószínűleg többé már nem lehet rendbe hozni.”
Ezzel együtt a katolikus hívőknek egyre kevesebb a türelme. A tömeges kilépést a koronavírus-járvány is csak erősíti, hiszen az istentiszteletek már egy éve csak online zajlanak. A kilépők számának növekedése egyre nagyobb ütemű. 2019-ben mintegy negyedmillióan fordítottak hátat a katolikus vagy az evangélikus egyháznak, bár a Németországban élők nagyjából fele még mindig valamelyik felekezethez tartozónak vallja magát.
A helyzet pikantériája, hogy Németországban kötelező egyházadót fizetniük azoknak, akik az evangélikus (lutheránus), katolikus vagy más egyházhoz, hitközösséghez tartoznak, illetve állandó, bejelentett lakhellyel rendelkeznek.

(index.hu)

You have no rights to post comments