Dr. Csókay András idegsebész levele:

Kategória: Uncategorised Megjelent: 2013. október 21. hétfő

"Az emberi agy is csak egy kivitelező szerv igaz, a legmagasabb szinten differenciált. Olyan, mint az autó kormánykereke. Ahogy a kormányos is a kormánykerék mögött ül, az emberi személy lényege is az agy mögött van. Tehát szabad akaratunk nem az agyunkban van, de azt az agyunk segítségével közöljük. Tehát, az emberi személy lényege nem csak az agyban van. A lelkiismeret nem az agyban van. A szeretet a megbocsátás nem az agyban van, ahogy az Isten-kapcsolatunk sem. Ezt Szentágothai professzor el is mondta a 70-es években az orvostanhallgatóknak. Azok átmentek a bölcsészkarra és elmondták Lukács György marxista esztéta professzornak. Lukács azt mondta: igaza van Szentágothainak, de ezt ne nagyon hangoztassák. Így szól a legenda...

Az, hogy nem valamik vagyunk, hanem valakik, nem csak az agyunktól függ.
Hát akkor mitől? Erre eddig egyetlen valaki tudott tökéletes választ
adni, a megfeszített majd feltámadt Krisztus. Vagy elfogadjuk, vagy nem;
ez már a szabad akaratunktól függ. Ha nem, akkor elkezdünk csúszkálni a
saját magunk által gyártott jégen. Ezt teszi Európa. Kitalálta magának
az emberiség történetének legveszélyesebb vallását, aminek a lényege az,
hogy az ember az Isten, és a tágabb értelemben vett tudományon (amibe a
politika tudománya is beletartozik) keresztül uralni tudja a
problémákat. Kimaradt az EU alkotmányból a kereszténységre való
hivatkozás, benne maradt viszont a görög-római kultúrára való
hivatkozás, sőt a felvilágosodásra is.____
Jó példát hallottam egy templomi prédikációban a Mária rádióban, kicsit
kiegészítve közvetítem a gondolatot.____
Ha idejönne egy marslakó és körbenézne, nyilván megkérdezné, hogy miért
írtok ti 2013-at. Mondanánk, mert 2013 évvel vagyunk Krisztus után és
ehhez igazítjuk az időszámítást.____
Aztán megkérdezné, hogy miért a vasárnap a pihenő ünnepetek.
Megmondanánk neki, hogy akkor volt a feltámadás és ezt ünnepeljük. Ezt
az orosz nyelv szépen megőrizte, mert a vasárnap voszkreszenyie szó
feltámadást jelent. Tehát amikor Brezsnyev azt mondta, hogy vasárnap
találkozunk a Vörös Téren a díszszemlén, akkor azt mondta, hogy a
feltámadás napján találkozunk ott.____
Aztán megkérdezné a Marslakó, hogy mutassátok a szép épületeiteket
Európában, és mi elsődlegesen megmutatnánk a templomokat a kölni,
firenzei, milánói és természetesen a római bazilikát, a párizsi Notre
Dame-ot.____
Kérdezné tovább a kultúrát: festészet, szobrászat és mi mutatnánk
Michelangelo, Leonardo, Rembrandt, Giotto, Tiziano és a mi Munkácsynk
trilógiáját; mindegyik keresztény ihletésű mű.____
Aztán kérdezné: a fantasztikus tudományos eredményeitek hogyan lettek és
mi idéznénk Einsteint; a tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány
nélkül vak,____
Max Planckot és Heisenberget; amikor az első kortyot kiiszod a tudás
poharából, könnyen ateistává válsz, de a végén mindig ott vár Isten,____
vagy Pascalt,____
de a mi Neumann Jánosunkat is, akit a tudósok az emberiség eddig élt
legnagyobb géniuszának tartanak, nagyobbnak, mint Einsteint. Ő igazi
matematikus módon közelítette meg a hitét, de logikus és helytálló: ha
úgy élek, mint Krisztus tanácsolja, abból bajom nem lehet, akkor sem, ha
nem igaz a feltámadás, de ha igaz és nem úgy élek, ahogy az evangélium
tanítja, abból óriási nagy bajom lehet.____
Szóval mindezek után a marslakó azt kérdezné: szerencsétlen európaiak
nektek teljesen elment az eszetek?____
És ha azt is hozzáadnánk, hogy az összes európai jogrendszer, alkotmány
a keresztény tanokra épülve született meg, végképp csodálkozna.____
Arra már csak megdöbbenten legyintene, hogy egyetlen vallás hirdeti
alapelvként a cselekvő felebaráti szeretetet: és ez a kereszténység.____
Az iszlám a feltétlen engedelmességet,____
a buddhizmus a belső kiüresítést;____
a hinduizmus a szánakozásig ugyan eljut, de aktív cselekvő szeretetre
képtelen. Ehhez Teréz anyának kellett elmenni Indiába, hogy 
megmutassa.____
Ezzel szembe menve a kis Magyarország létrehozott egy olyan alkotmányt,
amiben Istent meg meri említeni, a családot védi, a kereszténységre
utalva. Ez az, ami nem tetszik bennünk a fejlett nyugatnak.____
Az EU még nem tért le a fogyasztásban való tobzódás bűvöletéből az
élvezetek halmozásáról. Súlyos dolog a szenvedélybetegség. Egy narkós
vagy alkoholista mindenre képes, hogy megszerezze az aznapi adagot. Igaz
ez nagyobb léptékekben is. Tehát a súlyos szenvedélybeteg nyugat, a
fogyasztási mániájában kénytelen minket is, és akit lehet,
kizsákmányolni, hogy legyen még fogyasztani valója.____
Az elmúlt 3 évben óriási dolog történt: ezzel az árral szembe fordult a
népünk, országunk. Ha csak ennyi történt volna, az már az elmúlt
évszázadok egyik legnagyobb sikere 56-on kívül, folytatnunk kell, hogy
rajtunk keresztül térjen meg Európa újra a gyökereihez, a
kereszténységhez. Ne hallgassunk azokra a hazudozókra, akik újra
csatlóssá akarnak tenni minket.____
Istennek jó a humora. 1955 december 8-án szavazták meg egyhangúlag az EU
zászlót: a Szeplőtelen fogantatás napján, a 101 beérkezett pályázatból.
Kikötés volt, hogy nem lehet sem politikai, sem vallási utalás a
zászlóban. - A kék a Szűzanya színe, a 12 csillag a Jelenések könyvéből
a napba öltözött asszony fejét díszíti. A szavazók egyike sem gondolt
erre. - Isten szerencsére nem fáradt bele a megbocsátásba, sajnos mi
fáradunk bele sokszor a bocsánatkérésbe mondta Ferenc pápa nemrégiben.
 Ne adjuk fel, ne fáradjunk és a jó úton haladó hazánk tovább fog 
emelkedni...

 

(Dr Csókay András)