Egy "megszállott" fotós, filmes

Kategória: Fotók, filmek Megjelent: 2011. május 13. péntek
Régi internet-ismerősöm Gieszer Richard. (A valóságban is összefutottunk néhányszor, illetve láttam elsuhanni kerékpárján Budapesten itt-ott.) Fotóit feltettem annak idején a Zarándok honlapra - és itt is jó szívvel ajánlom őt és fotóit, kisfilmjeit mindenkinek:

 

Nevem Gieszer Richard, nagycsaládos vagyok, informatikával foglalkozom az egyik önkormányzati hivatalban.
Kedvenc foglalatosságom a fotózás, a másik a zarándoklás sok más tevékenység mellett.
Szép helyen jártam, a fényképek, melyek ez alkalmakkor születtek sokak örömére szolgál(t).
 
Kerestem a formát, hogyan lehetne ezeket valahogy másképp megjeleníteni. Kezembe került egy szoftver, mellyel közel olyan élményt lehet adni, mint régebben a diaporáma volt. Kiskoromban láttam egy-két ilyen vetítést, néhány kép még ma is felidéződik bennem azok közül. Talán nem a témájuk miatt, hanem ebben a műfajban több lehetőség van arra, hogy a vetített / megjelenített kép összefonódjon a néző élményével, s ezáltal jobban kötődjön az emlékeihez. Ily módon az én képem beépül a néző élményei közé úgy, hogy talán a valaha volt szépség felidézésével újra valami jobb felé vágyakozik, valami szebbre törekszik.
 
Ha nem is az összes "mű" ilyen jellegű, nagy részük az.
Kérem tekintsék meg, s fogadják szeretettel a Gloria TV jóvoltából közzé tett filmecskéket itt "LUCLAS" felhasználó név alatt:
 
- Zarándokolni jó! (KÉT, MINDEN ÉVBEN FUTÓ ZARÁNDOKLAT KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLíTOTT KEDVCSINÁLÓ)
 
További fotó-linkek:

You have no rights to post comments