Éjjel-nappal nyitva áll a váci szentségimádási kápolna – VIDEÓVAL

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. július 27. vasárnap

Hazánkban elsőként a váci piarista templomban nyílt valódi örökimádási kápolna egy hónapja. Az év 365 napján 0–24 óráig működő imahelyet Beer Miklós megyéspüspök szentelte fel. Cikkünk a Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió összefoglalója alapján készült.

A váci Szent Anna-templomban már több mint tíz éve folynak szentségimádások: minden szombaton a reggeli szentmise után egész nap lehetőség van erre. Ebből az igényből született meg, hogy máskor, hét közben is be lehessen térni a templomba imádkozni – ismerteti az örökimádási kápolna létrejöttének történetét Bocsa József piarista szerzetes. Öt éve dolgoznak azon, hogy létrehozzák ezt az imahelyet, teszi hozzá. A fenntartók tudomása szerint a váci kápolna az első olyan hely Magyarországon, amely állandóan nyitva áll a szentségimádásra.

A kápolnát június 21-én igeliturgia keretében szentelte fel Beer Miklós  váci megyéspüspök, aki beszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia az Úristennel való találkozás kiemelt helye. Az emmauszi tanítványoknak abban a pillanatban nyílt meg a szemük, amikor Jézus kezébe vette a kenyeret, és megtörte, mutatott rá az Oltáriszentség jelentőségére a főpásztor, azt is hozzátéve, hogy aztán lángoló szívvel adták tovább az örömhírt, hogy Jézus velük maradt. A nemzedékek egymásnak adták át a felismerést, hogy ha az Úristennel találkozni akarunk, ha egészen közel akarunk lenni hozzá, akkor a köztünk élő Isten ajándékaként itt van erre az Eucharisztia csodája – fogalmazott kápolnaszentelési beszédében Beer Miklós.

Július 6-án Justo Antonio Lofeudo, a Legszentebb Eucharisztia Misszionáriusai szerzetesközösség egyik alapítója azzal a céllal érkezett Magyarországra, hogy a frissen felszentelt kápolnában segítsen megszervezni az örökimádást. A manapság az örökimádás minél több helyen való meghonosításával foglalkozó szerzetes egykor évekre eltávolodott az Egyháztól, de amikor belefáradt az ateizmusba, akkor azzal szembesült, hogy az élet alapvető kérdéseire csak a Jézus Krisztussal való találkozása adott választ. Első alkalommal Martin Luca olasz származású amerikai paptól hallott a szentségimádásról, amikor még Argentínában rádióriporterként interjút készített vele e témáról. A beszélgetés hatására három örökimádási kápolna nyílt Buenos Airesben, Lofeudo pedig annyira elkötelezte magát, hogy erre tette fel életét.

Az örökimádás ajándék Istentől a mai kor számára, amely tele van sötétséggel és gonoszsággal – mondja a szerzetes, aki szerint Isten az Eucharisztiában való jelenléte által formálni akar minket, és életünk, környezetünk valóban megváltozik ennek hatására. Lofeudo nemzetközi tapasztalatai alapján úgy látja, hogy kevésbé vallásosak, sőt más vallásúak is elkezdték látogatni az Oltáriszentséget, és megtapasztalták, hogy ott jelen van valaki, valamint ezzel a jelenléttel együtt a békét és a szeretetet is. A kápolnában minden zaj nélkül változtat át minket Isten, és ezt akarja nekünk adni a mai világban – hangsúlyozza az olasz származású argentin szerzetes.

Körülbelül háromezer örökimádási kápolna létezik ma a világon, ezeknek közel fele, ezerháromszáz az Egyesült Államokban működik, Dél-Koreában két-háromszáz ilyen imahelyre lehet betérni. Több nem keresztény országban is található örökimádási kápolna, például Irakban, Szíriában, Nepálban vagy Kazahsztánban. A kápolnák mindig nagy kegyelmet hoznak annak a környéknek, ahol létrejönnek, véli Lofeudo atya. Az első madridi örökimádási kápolnát például a külvárosban, kifejezetten rossz hírű környéken alapították, de az állandó ima hatására is ma már sokkal biztonságosabbá vált a városrész.

A váci szentségimádásra az alábbi elérhetőségeken lehet jelentkezni:
Bocsa József SchP
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefon: +36 30 524 82 91

Fotó és videó: Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió

Magyar Kurír
(asz)