Rubik Ernő és Kertész Imre méltatása

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. augusztus 21. csütörtök

Rubik Ernő feltalálót és Kertész Imre írót a Magyar Szent István Renddel tüntette ki Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án, az állami ünnepen a legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében a Sándor-palotában.

A magyar állam legmagasabb kitüntetésére azok válnak méltóvá, akik egyedülálló teljesítményük mellett olyasmit adtak nemzetünknek, aminek önmagán túlmutató jelentősége van – hangsúlyozta a kitüntetések átadása után mondott beszédében az államfő. Kertész Imrét méltatva elmondta: az író nemcsak azért vált méltóvá erre a kitüntetésre, mert a magyar Nobel-díjasok sorát gyarapítja, ráadásul magyar íróként ő volt az első, aki elnyerte a legrangosabb irodalmi elismerést, hanem egész életműve elismeréseként.

Ez az életmű anatómiai pontosságú leírását adja annak, amit a diktatúrák művelnek az emberi lélekkel – mutatott rá a köztársasági elnök, hozzátéve: Kertész Imre munkássága a szabadság belső megélésének lehetőségéről is szól. „Köszönöm mindazt, amit öntől tanulhattunk emberi helytállásból, írói bátorságból, a világgal dacoló művészi őszinteségből” – fordult a kitüntetetthez Áder János.

Rubik Ernőről szólva az államfő emlékeztetett: „zseniális találmánya”, a Rubik-kocka meghódította az egész világot, olyan „csavaros és bűvös találmány”, melynek kitalálásához igazi magyaros észjárásra volt szükség. A kocka nem pusztán játék, hanem olyasmi, ami kreativitásra tanít; ez az egyszerű tárgy szimbolikus jelensége korunknak, egyedülálló szellemi alkotás – hangsúlyozta Áder János, hozzátéve: Rubik Ernő találmánya nemzedékről nemzedékre százmillióknak nyújt kifogyhatatlan inspirációt szerte a világban.

Kertész Imre világhírű, a legrangosabb nemzetközi irodalmi díjjal is elismert, a totalitárius rendszerben tapasztalt szenvedést megrendítően, páratlan mélységgel ábrázoló írói életműve, valamint jelentős műfordítói tevékenysége elismeréséül vehette át a kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében.

Bár a kitüntetettek a helyszínen nem adtak interjút, Kertész Imre a közmédia érdeklődésére – felesége útján – korábban úgy fogalmazott, hogy „a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele”.

Rubik Ernő a kultúra számos területén, különösen az építészetet és a formatervezést világszerte folyamatosan megihlető Rubik-kocka feltalálásának negyvenedik évfordulója alkalmából, feltalálói, oktatói, valamint tudományos tevékenysége elismeréseként vehette át a Szent István Rendet.

A kitüntetést, amelyet a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományoz, a Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított – és 1946-ban megszüntetett – Szent István Rend megújításaként a 2011. évi CCII. törvény alapította meg. Tavaly a köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetést Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónak és Lámfalussy Sándor közgazdásznak adta át az államalapítás ünnepe alkalmából.

(origo)

Hozzászólások   

+1 #4 barnan 2014-08-23 00:09
"Kertész: Én az európai kultúra terméke vagyok. Egy dekadens, ha így akarja. Egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz . Elég az, hogy engem az Ön honfitársai zsidóvá tettek. A faji és a nemzeti hovatartozás számomra nem érvényes. - Így hangzott az interjú anno, amelynek kiemelt részét az MTI így fordította 2009-ben: “Ne minősítsen engem magyarnak.”

Lényeges különbség a ne minősítsen magyarnak, és a ne kössön Magyarországhoz közötti, és ha valaki elolvassa az egész interjút, rájön, hogy Kertész Magyarországhoz való viszonyát nem Kertész cselekedetei, hanem Magyarország határozta meg."
#3 Ábel 2014-08-22 12:41
Én nagyon sajnálom Kertész Imrét, és a holokauszt minden áldozatát. De az, hogy valaki ezt végigszenvedi, túléli, és megírja, még nem teszi sem nagy íróvá, sem művésszé, sem erkölcsössé.

A Sorstalanság nagyon értékes, mint kortörténeti dokumentum, és mint olyan mű, ami átélhetővé teszi a holokauszt borzalmát. A nobel-díjat kétségkívül a témája fontossága miatt kapta. A magyar szöveg minősége azonban nem emeli a legnagyobb irodalmi művek sorába.

Én elfogadom, hogy a holokauszt borzalmai, majd későbbi sérelmek késztették arra, hogy megtagadja a magyarságát, de akkor elfogadhatnánk ezt a döntését, és nem kellene magyar íróként kezelni. Ettől még szabad a műveit olvasni, ami a kultúránk részévé teszi, hasonlóan sok más nem teljesen magyar európai szerzőhöz.
#2 szerk 2014-08-22 11:50
Kedves Lausdeo!
Igenis, megérdemelte! Nem tudom, te hogyan élnéd meg, ha gyerekkorodtól fogva kiátkoznának, elvennék családod minden vagyonát, megélhetését, majd tudva és akarva haláltáborba küldenének. aztán amikor hazajössz, kiderül, hogy a dolog kibeszélhetetle n és a kisnyilasok, köztük a téged verők is továbbra is a te házadban élnek... Ennek ellenére nem Kertész Imre tagadta meg először a magyarságát - itt élt, it alkotott évtizedekig -, hanem épp a szégyenletes szélsőjobb kezdett Imre Kertészezni...
Kertész Imre magyar nyelven írta nagyszerű műveit és a mi kultúránkat gazdagította vele. De nyugodtan szárnyald túl művészi értékben, erkölcsben őt és én küzdeni fogok a te kitüntetésedért is!
#1 lausdeo 2014-08-22 11:05
Megérdemelte? Idézet egy Origo-s cikkből 2009-ből: "Lesújtó képet festett Magyarországról egy német lapinterjúban Kertész Imre Nobel-díjas magyar író. A Berlinben élő Kertész szerint Budapest balkanizálódott , és Magyarországon a szélsőjobboldal iak és antiszemiták váltak hangadóvá. Egy kérdésre válaszolva kérte azt is, hogy ne minősítsék őt magyarnak." forrás: http://www.origo.hu/itthon/20091109-kertesz-imre-interjuja-a-welt-ujsagban.html

You have no rights to post comments