Iraki keresztény csapatok – Új keresztes hadjárat?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. október 24. péntek

„Aki azt mondja, hogy új keresztes hadjáratok vannak születőben, az téved, és ezzel csak tovább fokozza a konfliktust” – jelenti ki Shlemon Warduni bagdadi káld segédpüspök a Sir hírügynökségnek adott nyilatkozatában.


A kereszt és a gépfegyver: két összeférhetetlen dolog, legalábbis annak, aki megvallja keresztény hitét, és aki a szeretet parancsára alapozza életformáját és magatartását. De az üldözés és halál fenyegetésében – ahogy hónapok óta az iraki keresztényekkel történik, az iszlám állami milicisták (IS) előre nyomulása óta – ez a felfogás megváltozhat.

Becslések szerint az iraki keresztények között jelenleg mintegy kétezer önkéntes döntött a fegyverfogás és fegyveres csoportok alakítása mellett a dzsihádistákkal szemben, mert egyáltalán nincsenek meggyőződve róla, hogy a kurd pesmergák, vagy az iraki rendes hadsereg elegendő erővel rendelkezik ahhoz, hogy megvédjék őket.


Augusztus 11-én jött létre az első keresztény fegyveres csapat Irakban, amely helyi források szerint a Ninivei-síkság térségében felügyeli az ellenőrző pontokat. A karjukon lévő címer különbözteti meg őket a kurd katonáktól. A címeren a csapat neve is szerepel: Dwekh Nawsha, amely az ő nyelvjárásukban vértanúságot jelent. Az Assiryanvoice.net tájékoztatása szerint jelenleg a csapat mintegy 100 önkéntesből áll. „Nem vagyunk túl sokan, de nagy a hitünk” – erősítette meg a csoport egyik vezetője. Mindenesetre nem ez az egyetlen keresztény csapat. Szíria észak-keleti kurd térségében fegyveres keresztény kisebbség már 2012-től létezett.
Mára a helyzet rosszabbodott. Az Iszlám Állam nagy területet foglalt el Szíriában és Irakban, és csak az USA által felállított koalíció légitámadásai lassítják előrehaladásukat. Az erőltetett megtérítések, a rablások, a nők és gyermekek megerőszakolása, a lefejezések, a fosztogatások, a templomok és istentiszteleti helyek lerombolása, valamint a keresztény és jezidi kisebbséggel szembeni mindennemű visszaélés az ENSZ és a nemzetközi közösség határozott fellépését kéri, ám ez igencsak várat magára.

„Ebből is fakad az önvédelem szükségessége” – magyarázza Shlemon Warduni bagdadi káld segédpüspök, ugyanakkor hozzáteszi, hogy az egyház nem vállal részt a keresztény csapatok létrejöttében. „Aki elhatározta a fegyveres keresztény csoportok megalakítását, nem kérte véleményünket, még kevésbé a tanácsunkat. Le kell szögeznünk, hogy az evangéliumban és Krisztus tanításában található keresztény elveket követve, mi a szeretet parancsán alapuló békét keressük, ami azt is magába foglalja, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” De rögtön hozzáteszi: „önmagunk, családtagjaink, otthonunk megvédése azzal szemben, aki el akarja venni, meg akarja sérteni, jogos cselekedet”. 

„Nem azért fognak fegyvert, hogy háborúzzanak, hanem, hogy megvédjék életünket, a szeretteikét, a gyermekekét, az asszonyokét, az idősekét. Nem akarunk újabb igazságtalanságokat szítani, és olyat elkövetni, ami másoknak kárt okoz. Az önvédelem törvényes. Az önvédelem hiánya ebben a helyzetben egyenlő a halállal” – állapítja meg a segédpüspök.
„Azt kérik, hogy hagyjunk ott mindent és térjünk meg. A mi híveink sosem fogják megtagadni hitüket, ezért is jogos az önvédelem. Akinek felesége és gyermekei vannak biztosítania kell, hogy tiszteletben tartsák őket, jogaikat és emberi méltóságukat. Nem akarunk háborúzni, de elmenni sem amiatt, mert az erőszak rákényszerít. Aki azt mondja, hogy új keresztes hadjáratok vannak születőben, az téved, és ezzel csak tovább fokozza a konfiktust – jelenti ki határozottan Shlemon Warduni. Ez hazugság, amely felhergeli a kedélyeket, és megsemmisíti a párbeszéd legminimálisabb lehetőségét is, ami viszont számunkra az első opció lenne. Ha a nemzetközi közösség, és országunk kormánya megtették volna a megfelelő és szükséges lépéseket a lakosság védelméért, akkor ma nem beszélgetnénk itt fegyverekről és csapatokról. Az emberi méltóság jogos tiszteletben tartását kérjük. Az ENSZ-hez és a nemzetközi közösséghez kiáltunk, hogy segítsenek jogaink megőrzésében és népeink védelmében. Lehetséges, hogy a világ nem tud megállítani néhány ezer szélsőséges milicistát?”


Fotó: Vebidoo.de, Aleteia.org, Diocesitv.it, Ilfoglio.it, Asianews.it

Magyar Kurír
(lt)

You have no rights to post comments