A Szent Egyed közösség nyilatkozata a halálbüntetés felvetése kapcsán

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. május 01. péntek

A Sant’Egidio közösség megdöbbenéssel fogadta, hogy a kaposvári brutális gyilkosság után volt, aki ismét felvetette a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét. Különös aggodalomra ad okot, amikor súlyos alkotmányos és politikai felelősséget viselő közszereplő részéről hangzik el effajta javaslat. A kaposvári gyilkosság joggal váltja ki minden jóérzésű ember felháborodását. Együttérzésünket fejezzük ki az áldozat szerettei iránt.

A halálbüntetés azonban nem állítja helyre az igazságosságot, mert nem adja vissza a kioltott életet. A halálbüntetés negyed századdal ezelőtt, 1990-ben került ki a magyar jogrendből. Hazánk demokratikus átalakulásának, a jogállam megteremtésének egyik első, jelképes és hatalmas horderejű fejleménye volt. Magyarország – más kelet- és közép-európai országokkal együtt – felzárkózott az európai kulturális és jogfejlődéshez. Azóta kontinensünk lényegében halálbüntetés-mentes térséggé vált. Más földrészeken is hasonló tendenciának vagyunk tanúi. A halálbüntetés eltörlése mindenütt évszázados erkölcsi, filozófiai, teológiai gondolkodás és politikai küzdelmek gyümölcse. A keresztény és a humanista Európa közös öröksége. Mint minden valódi emberi haladást szolgáló vívmány – mint például a rabszolgaság vagy a kínvallatás eltörlése, vagy a háború fokozatos kiszorítása a nemzetközi konfliktusok kezelésének legális eszköztárából – nemzedékek munkája révén, nehezen valósult meg. Ám igen törékeny: könnyen és hamar lerombolható.
Az erőszak az emberi szívben születik. Ennek megelőzésére a halálbüntetés által kifejtett újabb, még nagyobb erőszak nem alkalmas. Az csak a megtorlást szolgálhatja, és ekként az indulatokat nem levezeti, hanem tovább szítja. Az állam nem szállhat le a bűnöző erkölcsi színvonalára. A halálbüntetés elrettentő erejét sem sikerült soha bizonyítani. Annál gyakrabban derül fény utólag jóvátehetetlen bírói tévedésekre, vagy a halálbüntetéssel való szándékos visszaélésre politikai vagy vallási okokból. A bűnözés megelőzésére és megállítására elsősorban a felelősségre vonás elkerülhetetlensége jelent hatékony eszközt. Fontos, hogy Kaposváron a rendőrség már másnap elfogta a feltételezett tettest.
Egyetértünk Ferenc pápával, aki a közelmúltban ismét állást foglalt a halálbüntetés egyetemes moratóriuma, majd eltörlése mellett. A pápa szerint „a halálbüntetés az élet szentsége elleni támadás”. A Halálbüntetés-ellenes Nemzetközi Bizottság elnökéhez intézett levelében így fogalmaz: „Amellett, hogy kegyetlen, embertelen és megalázó, hatalmas kudarc is, mert nem szolgáltat igazságot az áldozatnak, hanem csak a bosszút bátorítja.” Ferenc ezenfelül arra is buzdít, hogy tegyük emberibbé és irgalmasabbá világunkat, amelyben már így is túl sok az erőszak és a viszály.
A Sant’Egidio közösség minden jóakaratú honfitársunkat arra kéri, hogy fontolja meg a fentieket.
Budapest, 2015. április 29.

A Sant’Egidio közösség

A Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség a világ több mint hetven országában jelen lévő, világi katolikusokból és más keresztényekből álló mozgalom. Évek óta nemzetközi kampányt folytat a halálbüntetés egyetemes eltörléséért, közösen a Városok az életért mozgalommal, amelyhez eddig mintegy kétezer település csatlakozott a világ valamennyi földrészén, összesen 98 országban. - Magyar Kurir

Hozzászólások   

#8 sz.f.m. 2015-05-05 16:35
http://mno.hu/lanchid_hangtar
#7 Keresztelő 2015-05-05 05:55
" lanchid_hangtar  pax "
Sajnos nem találtam ezen a címen semmit, de nem volt haszontalan a bámészkodásom, mert ott egy cikk felhívta a figyelmemet egy tényre, mely ténylegesen megengedi a nőnek, hogy megfogant magzatát elölje. Ehhez még társadalmi biztatást és segítséget is kap.
Ha akarunk gondolkodni, akkor itt a ragyogó lehetőség, gondoljuk meg, micsoda ellentét van a kényszerített nő helytelen döntése elfogadás és a független, felkészült bíróság döntése elfogadás között ?
Két oldalon ölik a nemzetet, először a megfogant életet kiszolgáltatták a lelki betegségben szenvedő, kényszerített nő magányos döntésének, másodszor pedig az élők és látszólagos jogokkal felruházott polgárok életét korlátozzák, minden féle-fajta társadalmi betegséggel.
Ha valaki szeret gondolkodni, akkor gondolja meg, hány állampolgár hal meg kis hazánkban öngyilkosságok, közlekedési balesetek és az élet nehézségeiből eredő szomorúság, kilátástalan helyzetből származó lelki töredezettség miatt ?
Ezekhez adódik a magzatgyilkossá gok száma.
Mind ezek mellett kevesen értették meg, Jézus utolsó vacsorájának liturgiáját.
" Vágyva vágytam, hogy elkölthessem veletek ezt a vacsorát..."
Asztalközösségünk van Jézussal, aki Istenségében megvalósítja ezt a vacsorát minden szentmisében.
Vannak , akik nem néznek az asztalfőre, Jézusra, de aki őt figyeli, annak öröme el nem mondható, rettenetes ismerete az Isten végtelenségének . Az a láng, amely Mózest arcra borulásra késztette.
Ez az örvendezés el nem érhető azoknak, akik kívül rekedtek az egyházból.
Ez pedig a harmadik támadás a nép ritkítására. 
Ezek a gondolatok talán segítenek elfogadtatni, hogy a törvény megfelelő alkalmazása nem veszély, hanem alkalmas eszköz az élet védelmére.
Talán nem terheltem túlságosan a honlap és az ide látogatók türelmét.
#6 sz.f.m. 2015-05-04 18:21
Van-e halálbüntetés Magyarországon?
Lánchíd Rádió
riportja:http://mno.hu/lanchid_hangtar
pax
sz.f.m.
#5 Keresztelő 2015-05-04 10:16
Kedveseim, én is megbocsájtok és meg is bocsájtottam az elleneimnek, sőt, már lassan a saját vétkeimet is megbocsájtom, bár felettük bánkódni nem szűnök meg soha,  de a dúvad működésére nem adok engedélyt.
Jézus pedig azt mondta a házasságtörő asszonynak, én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél.
Lehet , hogy a pontos leírásban így szólhat, menj és többé ne vétkezzél.
Ebben az időben többet szenved a magyar a bűnözőktől, mint a természeti és gazdasági katasztrófáktól együttesen.
Nézzétek meg, hány öngyilkosság, hány látszólagos vállalkozás és csődölés, csalás és hány kényszerített fiatal gyalázza a nemzetet.
Kérem, hogy az önvédelem jogát ne vitassátok tőlem.
#4 barnan 2015-05-04 07:11
Az emberben kérdések fogalmazódnak meg.

Milyen irányú gondolkozást és lelkületet vár el Jézus a keresztényektől , milyen mintákat, iránymutatást hagyott a keresztényekre az evangéliumokon keresztül?

Vajon halálba küldené a bűnöst büntetésként Jézus viszonyaink között, az a Jézus, aki a betegek gyógyításáért jött, aki a bűnt jött leválasztani az emberről?

Vajon halálba küldené a bűnöst büntetésként Jézus, az a Jézus, aki még a kereszten is gyilkosaiért imádkozott, megbocsátásért az Atyához?

"Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el."
Vajon ezen parancsával Jézus nem egy új gondolkozást, új látásmódot adott az apostolnak, a revans útja helyett?

Mi domináljon a keresztényben, a harag (amely bűn - nem a világosság eszköze), mi vigye a prímet, a negatív érzelmek a Jézus követés prioritása helyett?

Azt gondolom, ha így tennénk, pontosan a kereszténység értékeinek egy fontos szeletét hajítanánk ki az ablakon, Jézust és az újszövetséget kezdenénk radírozni a Szentírásból.

"Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket , és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is."

Azt gondolom, a kereszténységge l valóban új látásmódot kapott az ember, amelynek egyik pillére a megbocsátás, amely nem érzelem, hanem már akarat és döntés kérdése. Nem könnyű út, de ez került kijelölésre. Imádkozni ezen útért is kell, ezen úton lehet a keresztény a világosság hírnöke.

"Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket."

https://www.youtube.com/watch?v=qbaIx5FCPCs
#3 Keresztelő 2015-05-02 21:49
Ki a közgondolkodó?
Az ember közösségi lény, bár manapság sokan ezt tagadják.
Az emberi népességnek szokásai, szabályai és törvényei vannak.
Mind azok, akik ezekben a rendszabályokba n nem tudják életüket megvalósítani, más utat kezdenek. Úttalan utakon járnak.
Vizsgálva deviancia jelentését, körülbelül ide érkezünk.
Amikor az egyéb utakon járók erősen zavarják a népességet, akkor valamilyen eszközöket használva ez a népesség védi magát, a rendjét.
A modern társadalmakban a szankciók általában a bíróságok és börtönök által megtestesített büntetési formákhoz kapcsolódnak. A bírság, a börtön és a kivégzés a szankciók típusai. 
Felmerül a kérdés, kell e védelem a társadalmi eszménynek, vagy hagyni kell az erősebb akarat megvalósulását ?
A fenti probléma itt kezdődik, és az ezzel való meggondolások tiltása, vagy a tiltakozás azonnal az önvédelemhez való jog elleni tiltakozás illetve a tiltás.
Én valahogy ilyen kijelentésekkel körülzárva tudom elképzelni a megfontolva haladást a gondolkodás útján.
+1 #2 Gabi 2015-05-01 19:57
Kedves sz.f.m!






Jézus "ne ölj" parancsa elég egyértelmű, s egyaránt vonatkozik a magzatokra és a felnőtt emberekre is. Nem gondolom, hogy aki gyilkosságban vesztette el szerettét a bosszútól jobban érzi magát. G.
+3 #1 sz.f.m. 2015-05-01 11:44
Tartsd meg a fegyelmet és el ne hagyd,
őrizd meg, mert ez a te életed! Péld 4,13

Milyen aktív lett a közélet az „élet szentsége iránti támadás” ügye kapcsán. Nem érzem a dohánybolti eladó fiatal lány sorsa irányában – az ő életének szentsége irányában – az együttérzést. Lehet, hogy van, de nagyon langyos.
Régebben, Amikor kormányunk úgy gondolta, hogy a dohánykereskede lemből származó haszon illesse a magyar államot és elindította a trafik átszervezést, őrületes hecckampány, tüntetés sorozat kísérte és sokszor törtek be trafikokba, raboltak ki, rongálták meg, stb. Mindezt nem követte a lakosság részéről semmiféle egészséges tiltakozás, mert a trafik mutyi iránti jogosnak vélt bosszúra a média felhatalmazást adott. Néha azt éreztem egy –egy eset hallatán, hogy ezek a trafikrablók küldve voltak.
Kaposváron egy fiatal lány vált áldozatául egy hitvány tarfikrablónak, aki abból akarta saját „jólétét” biztosítani, hogy megfosztja aznapi bevételétől, s életétől a boltos kislányt.
Most pedig mit kell tapasztalnia? Mindenki a rabló életének szentségét védi, pedig aki kardot (KÉST) ránt, az kard (kés) által fog elveszni! Nem jól emlékszem?
Kell az élet szentségéről beszélni, és a megfogant magzatokkal kell kezdeni, mert azok élete sem kevésbé szent, mint a kaposvári áldozaté és gyilkosáé, talán végre felemeli a szavát értük Európa apraja nagyja!
Addig pedig imádkozzunk ellenségeinkért és oltalomért:
Mennyei Atya, küldd le szeretett Fiaddal, Jézus Krisztussal, a mi Megváltónkkal és Boldogságunkkal szent atyai szeretetedet a sötétség minden terjesztőjére, hogy általa megtérjenek, vagy saját területükön maradjanak!
Atyánk küldd le atyai szeretetedet, hogy mindazt, aki üldözni akar minket, vagy elárulni, vagy más rosszat forral ellenünk, jelenléted megakadályozza terve véghezvitelében ! Küldd le szent szeretet-tüzede t minden hazugra, rágalmazóra, képmutatóra, hogy helyesen ismerjük fel őket, és meg tudjuk védeni magunkat velük szemben! Atyánk áraszd ki szeretetedet minden bűnözőre, az erőszak, a gyilkosság, a vak hatalomvágy eszközeire, hogy ne tudjanak nekünk és az emberiségnek ártani!
Atyánk bocsásd le szereteterődet, mint villámot a földre, ha gyilkosok vonulnak majd át a világon, és rosszat akarnak tenni minden népnek!
Atyánk, légy akkor velünk, légy a mi védelmezőnk, a mi vezetőnk! Légy a mi oltalmunk, erőnk, erősségük! Atyánk, áraszd szent atyai szeretetedet minden népre! Töltsd el őket szent tüzeddel, hogy felismerjék az idő veszedelmét, melyet az ősi kígyó ravaszsága okozott! Atyánk légy mindenütt az igaz parancsoló! Parancsolj a sötétségnek, hogy távozzék és kerülje az embereket! Te legjobb ATYA, tedd, amit atyai szereteted jónak, igaznak és üdvösnek talál! Ámen
Ezt az imát az ausztriai Klagenfurtban élő Lamberger Antóniának adta a Mennyei Atya
Pax
sz.f.m.

You have no rights to post comments