Nem a megfélemlítés volt a párizsi terror igazi célja

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. november 24. kedd

Egy megszívlelendő vélemény egy blogról: "Nagyon sokat, egy fél napot vívódtam, hogy ezt a cikket bevállaljam vagy sem. Aztán úgy döntöttem, hogy megvan a tárgyi tudásom, a lelki ismeretanyagom, és ami a legfontosabb, az önmérsékletem, hogy ezt a szörnyű eseményt kicsit más oldalról is megvilágítsam...

Tegnap megint egy kicsit megváltozott a világ. Újfent eggyel nőtt az értelmetlen halálokat követelő események száma. Amiért én ezzel az egész témával foglalkozom, az egyáltalán nem az, hogy melyik ország hibázott, milyen elbaltázott diplomáciai, katonai lépések, migráns kérdés dilettáns kezelése vezetett ide. Hanem a lelki hátterét világítom meg ennek az egész kialakult helyzetnek.

Eltávolodtunk egymástól
Azt mondják, ahol a szeretet megjelenik, ott a gyűlölet nem győzhet. Ezzel viszont azt is kimondjuk, hogy ahol a szeretet meggyengül, ott a gyűlölet erősödhet. Márpedig a szeretet nem csak Európában, hanem a teljes nyugati civilizációban gyengélkedik. Az emberek a szeretetüket ma a pénzben, az anyagi javakban, az élvezetekben élik ki/meg. Mert erre nevelik őket nagyon tudatosan. A többség ennek hatására (is) elfordult egymástól, bezárkózott a maga kis világába. Nagyon kevés olyan közösség van, ami nem az üzletszerzés, anyagi haszon reményében működik. Az ISIS is ennek szellemében működik. Dollármilliárdok forognak kockán.
Nekem szerencsém van, sikerült egy olyan közösséget találnom, ahol hat ember fél év alatt szinte egy kis családdá kovácsolódott össze. De ehhez elhatározás kell, és ez hiányzik az emberekből. Nyitottság, hogy ne falak között éljék az életüket, vagy a virtuális térben. Akarat, hogy ismét meghallják egymás hangját.

Egyre több a céltalan ember
A helyzet egyáltalán nem rózsás. Folyamatosan kaptuk a jeleket, hogy egyre több olyan ember lézeng a világban, akiknek semmi céljuk nincs az életben, és nem akartuk észrevenni a jeleket. És itt jön a félelmetes része a dolognak. Ezen emberek többsége az évek múlásával, sokkal jobban vágyik arra, hogy valami nagyon nagyot tegyen, mint az, aki szépen építi az életét lépcsőfokról lépcsőfokra! Olyan ez mint amikor valaki évekig nem csinál semmi hasznosat, majd valamiért felnyílik a szeme. Én is voltam ilyen állapotban. Olyan motiváltság volt bennem, hogy hegyeket mozgattam meg vele. Ilyen állapotban az erre hajlamos önbizalom hiányos, önértékelésükben sérült emberek kiválóan fanatizálhatóak egy cél érdekében (legyen az jó, vagy rossz), hiszen végre azt érezhetik, hogy van értelme annak, hogy élnek. Emlékezni fognak rájuk!
Ezért a tegnapi esemény sem muszlim kérdés, hanem lelki kérdés. Egy feladtunk van. Meg kell akadályozni azt, hogy még több olyan ember legyen, aki elszigetelve érzi magát a társadalmunkban, aki cél nélkül bolyong elveszve a világban. És ez csak egymáshoz fordulással érhető el. Mindezt úgy, hogy közben nem engedjük, hogy Európa a mostani léptékkel változzon meg kulturálisan.
Van egy külföldi barátom. Muszlim kedvese van. Az elmúlt órákban többször megkapta, hogy miért nem kér elnézést a muszlim nép nevében. És a svéd barátom válasza igen gondolatébresztő volt: „miért kellene egy olyan nőnek olyanért elnézést kérnie, amiben minimális szerepe sincs? Azért mert ő a Koránt olvassa, és nem a Bibliát mondjuk? Elnézést az kér, aki bűnös, vagy annak érzi magát!”

Ez az ISIS igazi célja
És eljutottunk a lényeghez. Az ISIS igazi célja ezzel a terroristatámadással nem a megfélemlítés volt. Hanem egy sokkal veszélyesebb dolog. Az, hogy még jobban, akár végleg elforduljunk egymástól. Mindenkiben a potenciális terroristát lássuk, és így még jobban bezárkózzunk. És igen, nem mehetünk el szó nélkül, hogy természetesen ez a muszlim közösséget sokkal jobban érinti. A célja az ISIS-nek az, hogy a nagy létszámban köztünk élő muszlimokra így tekintsünk mától. Legyenek azok ismeretlenek, haverok, ivócimborák, kollégák…bárkik…ferde szemmel kezdjünk el nézni rájuk. Mert így még jobban elszigetelődnek tőlünk, még kevésbé lesz esélyük akár a munkaerőpiacon, akár az élet bármelyik területén, még jobban lemaradnak, és kimaradnak az egészséges vérkeringésből. Egyszóval boldogtalanabbak, stresszesebb lesznek a mindennapjaik, és ennek tetejébe esélyes, hogy atrocitások is érik őket. Mert bizony köztünk is vannak szép számmal olyanok, akiknek semmi céljuk az életben, és csak arra várnak, hogy ezt a frusztrációt kitölthessék valakin, és erre most tökéletes bűnbakot találhattak.
Egy idő után pedig ezeket a többségében muszlim vallású embereket a felgyülemlő kétségbeesés, harag, és sértettség az ISIS oldalára sodorja majd. Mert kétségünk se legyen afelől, hogy ez a szervezet mesterien ért a fanatizáláshoz, és ezt kegyetlenül ki is fogja használni.
A francia, amerikai, angol, orosz és még ki tudja milyen zászlók alatt el fognak indulni a hadihajók Szíriába. Csapatok fognak érkezni az ISIS megsemmisítésére. De nem ők fogják eldönteni ezt a harcot. Mert az ISIS már bennünk él, és most terjedt el annyira a testünkben, hogy az már testi tüneteket produkál. Egy jó hír maradt a végére. Ez a beteg test, meggyőződésem, hogy még meggyógyítható. Akkor, ha ismét észrevesszük, hogy mi az igazi érték az életben, és a szeretet, az őszinte emberi, egymáshoz fordulás lesz megint az úr ebben a világban. Hatalmas próbatétel előtt állunk.
Ide én most semmilyen önreklámot nem teszek be, mert ez nem az a cikk. Gondoljunk azokra az áldozatokra, és családjaikra, akiknek mától sosem kel már ugyanúgy fel a nap, mint eddig."
(tudnodkell.info, lélekerősítés)

Hozzászólások   

#5 edit 2015-11-25 10:38
ne hagyjuk ki Istent a történetből, mert akarjuk vagy sem Ő minden embert megpróbál. könnyebb lenne a "meg"próbáltatá s, ha erősek lennénk hitben, és kérdés nem lenne a felől, hogy mi a helyes.
de a túlzott tolerancia, engedékenység, egyházi reform legyengítette az egyházat, már minden elfogadható az  együttérzés, szeretet nevében és nincs bátorság azt mondani, hogy bocs, de tévedtünk én Isten egyházát építem, nem pedig egy mindenki által kényelmes világot.
ez nem keresztény európa, hanem siserehad. 
nem lehet mindenkinek megfelelni és nem kell, hogy mindenki szeressen minket, tetszik, vagy sem a mi Istenünk itélkező Isten, nem a plejád csillagrendszer ből érkezett fényküldött. 
a törvényeket nem Önmagáért hozta, hanem hogy megvédjen minket, ha kell saját magunktól is.  
szóval szegényt nem ölelgették elégszer azért lett terrorista, engem sem puszilgatak életemben halálra, mégsem ölök embereket. 
Isten szeretetével, nem ér fel emberi szeretet. 
valahol ott csúszunk el, hogy túlságosan ragaszkodunk az élethez és mindent megteszünk, hogy az kellemes legyen, de jobb ha nem érezzük magunkat túl jól, mert mint tudjuk nem ez az élet rendeltetése.
sehol nincs a bibliában megfogalmazva, hogy nekünk egy csodás világot kéne építenünk, ahol mindenki rózsaszín felhőn love partyzik a föld felett 5 méterrel. nincs benne, mert nem lehetséges, számunkra nem.
ott tartunk, hogy a Királyt felöltöztettük tülszoknyába, leültettük a folyópartra, hogy a katicák pöttyeit számolgassa, közben meg megtámadták a királyságot, de hiába küldenek követet a Királyért, ő el van foglalva a víz fodrain való elmélkedésen.
#4 Keresztelő 2015-11-24 20:00
Lehet gondolatokat dédelgetni és kalandozni a képzelt dolgok között. Ezek a kalandok a gondolati megismerés eszközei. A fontos dolgokat ezen közben nem szabad elhagyni. Először meg kell ismerni azt a népet, ahol ez a mohamedán hit elsődleges hivatás. Van néhány jó útleírás, film és ma már világszerte saját tapasztalataink lettek.
Kedves tanítóm figyelmeztetett valamikor, hogy a gondolati megismerés útja a tézis, a cáfolat, az igazolás és a végkövetkeztetés.
Ezt jó lenne alkalmazni a jelen probléma vizsgálatában is.
Politikusaink szerintem rámutattak a meghatározó erőkre és érdekekre. A mai, gyakran nevezett információs világban, nincsenek titkok. Ez a népvándorlás is teljes nyilvánosságban indult és történik.
Van egy olyan sajátossága, hogy közömbös a nép fia, nem szól semmihez, sőt az okoskodókat meg is szólják. Valójában a saját érdekek mentén gyülekezik a nép. 
Én a saját hivatásomat tartom alkalmas orvosságnak, és kívánom, hogy nemzetünk egysége legyen. Ezért kívánom, hogy a törvényesen megválasztott kormány szándékát fogadja el minden értelemmel bíró személy és az értelmetleneket pedig tartsuk csak az őket megillető helyeken.
#3 Támol István 2015-11-24 19:29
Nem beszélhetek úgy általában a keresztények nevében, de szerintem egy-két évvel ezelőtt még úgy volt, hogy az európai népek újraevangelizál ásra szorulnak, tehát újra kell evangelizálni őket és ebben egyetértés volt .Ezután jött a Majdan és az ukrajnai orosz-ukrán konfliktus, ami ugye testvérháború két keresztény nemzet között , tehát a megosztás újból bejött.Ezután indult el a migránsözön, Európa népei között kiújultak a nézeteltérések, ellentétek.És persze nem arról van szó, hogy az európai népeknek meg kellene térniük, hanem hogy mit kezdjen a vén kontinens ennyi muszlim bevándorlóval stb. Már régóta az az érzésem, hogy minket, keresztényeket mindenképpen össze akarnak ugrasztani a muszlimokkal(me rt már a muszlimok is elég nagy számban kezdenek megtérni a kereszténységre ), tehát az ellenségnek a konfliktus az érdeke.Úgy tűnik, hogy ha a keresztények egyetértésben elhatározásra jutnak, vagy fontosat lépnek, jönni fognak az ezzel ellentétes hadmozdulatok.M ost arra gondolok, hogy Isten mellettünk áll és támogat minket, de mindenképpen harc van.
+1 #2 sz.f.m. 2015-11-24 18:52
Gyakran jelent meg ez a Pacifista, vagy Néró kereszt a különböző közösségi oldalakon a párizsi merényleteket követően. Jelentése: A világ békében maradhat a kereszténység nélkül. Kereszténységne k vége van.
Tudjuk, hogy az igazi BÉKE éppen Istentől van.
Pax
Sz.f.m.
#1 sz.f.m. 2015-11-24 17:39
„Érdekes gondolatok kerítettek hatalmukba, amikor a kiszámíthatóan bekövetkezett franciaországi cselekmény megtörtént: Mely országból indult ki az, ami idevezetett? Hol is ingatták meg először Európa rendjét? Hol kezdték el megsemmisíteni az európai keresztény kultúrát? Hol is romboltak le egy ezer esztendős keresztény Magyarországot? Hol engedélyezték a homoszexuálisok házasságát, s azt, hogy ezek gyermekeket is nevelhessenek? Hol adták át a muszlimoknak a keresztény templomokat? … Európa minden nemzetének hamut kellene szórnia a fejére, Istenhez fordulni és megbocsájtásért imádkozni, kérni a Fennvalót, hogy mentse meg a világot… mert nem az Ő büntetése az, amit ma tapasztalunk, hanem az európai léha, kapzsi és hitehagyott, erkölcstelen emberé önmaga felett. Mert a jólét liberális szabadosságában mindenről megfeledkezett, ami szent, és ami erőt, megmaradást biztosított a világnak, Európának. Lehet mosolyogni, lehet megvetően legyinteni, de lehet gondolkodni is ezen. Hiszen a kétezer éves kereszténység, annak erkölcsi és hitbéli tanításai megtartották a nemzeteket, amelyek ma agóniájukban és félelmükben még mindig nem jutottak el az igazság, a bűnbánat, az Isten és az elhagyott kereséséig.”
http://stoffangyorgy.blogspot.hu/2015/11/orban-viktor-igazsaga.html?spref=fb



pax
sz.f.m.

You have no rights to post comments