Chiara Lubich – Egy boldog mosoly

2000 évvel Krisztus földre érkezése után sok ember él mélységes elkeseredettségben. Sokan fognak lassú öngyilkosságba. Sokan olyan mély belső válságot élnek át, hogy vagy a saját életük, vagy mások élete ellen fordulnak.

Ezzel egyidejűleg naponta érkeznek üzenetek és jelenések az Égiektől: „Térjetek meg!”, „Imádkozzatok!”, „Isten szeret benneteket!” Az emberek nagy része újra és újra dacos sértettséggel dugja be a fülét. Nem akarja meghallani az Égből jött üzeneteket. Az emberek számára most már nem az a kérdés, hogy van-e Isten, létezik-e égi világ – ennek valóságáról a legtöbb ember már régen meggyőződött. A nagy kérdés az, hogyan gyógyulhat az emberekben lévő megbántottság és fájdalom. Hogyan rendeződhet a kapcsolat Ég és Föld, Isten és ember között? Mindaz, amit az ember átélt a Paradicsomból való kivetés, az egységből való száműzetés keserű perceiben, még mindig, ennyi idő után is fel-felnyíló sebként él a lelkében. Szomorú tény, hogy az Ég által nyújtott békejobb el nem fogadása az egót választó ember bosszúja Isten ellen. Az ember még ma is saját birodalmát építgeti, egy a többi embertől és Istentől független zárt világot ahelyett, hogy gyógyítani igyekezne a kapcsolatát az Éggel.

 Nagyon sok megkeseredett emberi lélek élt akkor is, amikor 1943 decemberében egy 23 éves trentói leány, akit később Chiara Lubich néven ismert meg a világ, olyan felfedezésre jutott, amelynek puszta megismerése is oldhatja az emberi lelkekben ezt a válságot. De mi volt ez a felfedezés?

 A régi felvételekről egy ragyogóan mosolygó, fényben tündöklő leányarc néz reánk. Szembetűnő az a kitörő öröm, amely annyira más, mint az átlagemberek szomorú, hajszolt tekintete. Chiara Krisztus egyik modernkori követőjeként valódi mesternő volt, akinek lelkét barátai és közeli munkatársai feljegyzéseiből ismerhetjük meg. Mi volt az, ami átalakította az életét, ami korunk egyik meghatározó emberévé tette őt?

 Chiara Lubich, aki a keresztségben a Silvia nevet kapta, 1920. január 22-én született, az olaszországi Trentóban, négy gyerek közül a másodikként. A mozaikokból, amelyeket gyermekkoráról lejegyeztek, jól körvonalazódik, hogy vonzódása a szentek felé igen hamar megmutatkozott. Tanítványai azt beszélik, hogy Chiara már hétéves korában Jézus fényéért imádkozott, és igen korán létrejött közte és Jézus között valamiféle misztikus kapcsolat.  Édesanyja, Luigia, aki mélyen vallásos asszony volt, indította el őt a hit útján. Silvia 18 évesen kitűnő eredménnyel zárta a tanítóképzőt, majd a Katolikus Egyetemre felvételizett. Mivel nem vették fel, egy évet a Sole-völgyében, egy Castello di Ossana nevű kis falucskában tanított. Egyik tanártársa így emlékezett a fiatal tanítónőről: „Ottléte utolsó napján ezzel a tanáccsal bízta rám a diákokat: »Nézd csak, Elena, ha te jó leszel, a gyerekek rosszak lesznek,  ám  ha te szent leszel, ők jók lesznek«.” Egy másik történet a 22 éves Silviáról így szól: „Ahogy belépett a terembe és egyenesen a tanári asztal felé indult szerényen, összeszedetten, ügyet sem vetve a rendetlenkedőkre, szép lassan elcsitultak a hangok, és csend lett. Belépett közéjük valami mennyei, amit mindannyian megéreztek. Halkan beszélt, és mindent olyan lelkesen tett, hogy a gyermekek lelke lecsillapodott, és hasonlítani kezdett az ő lelkéhez. A tisztelet szülte meg a rendet, az Istenben való lét illata, melyen a világ nem hatol át. Eggyé vált az elsősökkel, és eggyé vált a serdülőkkel is, akik megbuktak. Jézus nevelési módszerét alkalmazta: értük szentelte magát, hogy ők is szentté legyenek, mindannyiukat úgy szerette, mint saját magát.”

 Silvia az „egység nagy kalandjá”-t, ahogyan földi pályafutását egy író nevezte, vélhetően egy 1939-es loretoi utazásán kezdte meg. Loreto Földünk egyik kiemelt szent helye: akik ott jártak, jobb emberként tértek vissza onnan. (A kereszténység nagy zarándokhelyei, mint például Jeruzsálem, Assisi, Lourdes, Fatima és Medjugorje mind ilyen helyek.) Loretoban, a nagy erődtemplomban őrzik a názáreti Szent Család kis házát, amelyet állítólag négy angyal röpített oda Palesztinából, mielőtt a keresztes lovagokat végleg kiűzték a Szentföldről. A város a 13. század óta népszerű zarándokhely. Silvia egy katolikus lányoknak szervezett lelkigyakorlaton járt ott. Részt vett a programokon, de a szünetekben szaladt a kis házacskához, letérdelt a mécsesek füstjétől feketéllő falak mellé, ahol addig általa sohasem tapasztalt isteni érzés járta át. Chiara látta, érezte maga előtt a szent családot, hallotta a kis Jézus gyermeki hangját, s a könnyei megállás nélkül potyogtak. A lelkigyakorlat utolsó napján a program része volt a ház meglátogatása. A templom hirtelen tömve lett fiatalokkal, s Chiara ekkor egy örökre belé vésődő, tiszta mondatot hallott belül: „Szüzek serege fog követni”. Ez valóban így is lett.

 Loretóból hazatérőben magasztos élményei ellenére, Chiara még mindig egyfajta belső bizonytalanságban élt. Nem tudta még, hogy mi az ő útja, csak azt tudta, hogy mit nem akar. Egyik hagyományos, a katolikus vallási rend által elfogadott utat sem érezte sajátjának: sem a zárdát, sem a házasság és a család útját, sem pedig az Istennek szentelt világi életet. Végül 1943-ban belépett a ferences harmadrendbe. Ekkor vette föl Assisi Szent Klára nyomába lépve a Chiara nevet. Még ebben az évben, december 7-én olyan élmény érte őt, amely az egész életét megváltoztatta. E nap hajnalán Chiara tejért indult egy a fehér Szűzanyáról elnevezett hely felé. Hatalmas hidegben kellett a több kilométeres utat megtennie. Éppen a vasúti híd alatt járt, amikor érezte, hogy Isten hívja őt. „Add nekem magad teljesen!” Chiara erre a kérésre, szelíd szeretet-parancsra, elhívásra tiszta szívéből igent mondott. Úgy is fogalmazhatunk, hogy felvette a keresztjét. Valójában nem egy, hanem két „igen”-t jelentett ez, mert a nagy szentekhez hasonlatosan igent mondott Isten akaratára, és ezzel egyidejűleg igent mondott az emberek szolgálatára is.

 Fontos tudni, hogy Chiara nem tervezett létrehozni semmit, egyszerűen csak házasságot kötött Istennel – ez pedig a teljes önátadást, a mindent jelentette a számára. Furcsa paradoxon, hogy sok vallási-spirituális út egyfajta testi-lelki-érzéki függetlenség elérését, és az ebben való növekedést tűzi ki céljául. Pedig a vallásos élet és a valódi szabadság éppen a teljes függőség megtapasztalásával, és annak nagy IGEN-nel való szentesítésével kezdődik. Amint ugyanis az ember felfogja saját kicsinységét és azt, hogy tulajdonképpen mindenben Istennek alárendelt, sőt alkalmazkodásra, igazodásra rendeltetett, és ezen túllépve önként és örömmel adja át magát a kozmikus rendnek és az isteni szándéknak, rendeződik a kapcsolat ember és Isten, Föld és Ég között. De ehhez belátásra, megértésre és alázatos hozzáállásra van szükség. Az ember az önként, örömmel vállalt, szívből jövő TETT-el lényegében teljes függőségi állapotának elfogadását pecsételi meg, ami viszont békét és szabadságot hoz a számára.

 Chiara Lubich 1943. december 7-én kimondott igenje később a Fokoláre mozgalom születésének szimbolikus dátuma lett. Ez a „megmagyarázhatatlan, titkos öröm, ami átragadt másokra is” Assisi Szent Ferenc öröméhez hasonlóan áradt szét az emberek között. Érdekes egybeesés, hogy éppen a kegyelem áradásának legszentebb időszakában zajlottak Trentóban a háború legborzalmasabb napjai. Chiara lelkében megköttetett egy valódi, új szövetség Istennel: egy ember átadta magát az égi akaratnak, Isten és ember békét kötött. Miközben mások lelkében és a külvilágban háború dúlt, Chiara megbékélt. Ekkor, a bombázás alatt álló Trento óvóhelyein meghúzódva Chiara és társai a legfontosabb felismerésükre jutottak: megértették, hogy ha az ember a Szeretet-Istent, a Krisztusban testet öltő Istent teszi meg élete középpontjává, akkor erre a szeretetre köteles válaszolni. Méghozzá úgy, hogy kreatív módon keresi saját kereszténysége gyakorlati alkalmazásának módjait, és minden igyekezetével próbálja tettekre váltani az evangélium igéit. Chiara világa megnyílt: az evangélium követésének jegyében találkozott más, háború dúlta emberi világokkal, és azokba beleáradt. Így írt a felismeréséről: „Isten a szívembe helyezett egy kérdést a válasszal együtt: létezik olyan eszmény, olyan ideál, amely nem hal meg? Amit semmiféle bomba nem tud lerombolni, és amelyért érdemes odaadni teljes valónkat? Igen, létezik: Isten az! Elhatároztuk, hogy őt választjuk, Ő lesz az ideálunk.” Azáltal, hogy Chiara és a követői átadták magukat Istennek, a Teremtő rajtuk keresztül tudta a kegyelmét árasztani az emberekre. Sokan érezték úgy, hogy a Fokoláre nem is annyira egy mozgalom, sokkal inkább egy személy: az emberek között élő Jézus.

 Chiarát és a társait egy másik rendkívüli felismerés is érte a sötét óvóhelyen. Szokásuk szerint felütötték a Bibliát, hogy a gyertyafénynél az evangéliumot olvassák, amely ennél a résznél nyílt ki: „Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” Ezt a mondatot Jézus végrendeletének is szokták tartani – később a Fokoláréban mottóként használták. (A mozgalom egy másik, legalább ennyire beszédes jelszava: „Egység vagy halál!”)

 Chiara és a társai nem akarták elhagyni Trentót, a szétbombázott várost. Nem akarták magukra hagyni az embereket, osztozni szerettek volna a sorsukban. Találtak egy kétszobás lakást, amit „a szeretet kis házá”-nak, illetve „házacská”-nak neveztek el. Itt jött létre az első fokolár, azaz családi tűzhely. Később ezekről a melegséget adó fokolárokról nevezték el mozgalmukat Fokoláre mozgalomnak, amelyet a Katolikus Egyház hivatalosan Mária Műve – Fokoláre mozgalom néven fogadott el. Céljuk az volt, hogy a szeretet tüze felmelegítse az emberi szíveket, és lecsendesítse az elmék nyugtalanságát. Azokban a napokban ott mindenki különös erővel érzékelte az égi áldást. Jézus ígérete, mely szerint „…ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18:20) beteljesedett. Chiaráék pedig csak arra figyeltek, hogy Jézus nehogy az ő hibájukból tűnjék el közülük. Chiara úgy tekintett Jézusra mint a jegyesére, élete egyetlen szerelmére. „De hogy közöttünk legyen – magyarázta társainak – késznek kell lennünk az életünket adni egymásért. Ha így vagyunk egyek, akkor lelkileg és teljességgel jelen van közöttünk Jézus.” Ez a Fokoláre egység iránti törekvésének alapja. Ezért az egységért mondtak le magukról, a szabadidejükről, a világi életről, és adták idejüket a többi embernek így osztozva a sorsukban.

 A kezdeti nagy lendületben közel egy év alatt 500 ember csatlakozott a mozgalomhoz. Mindenük közös volt, ahogy annak idején az első keresztény közösségekben is. A háború közepette (1945 volt ekkor) bár mindenüket odaadták, mégis mindenük megvolt. Zsákszámra kaptak alapvető élelmiszereket, amelyek nagy részét a nélkülözőknek adták. Így imádkoztak Jézushoz: „Te tudod, hogyan lehet megvalósítani az egységet, hogy legyenek mindnyájan egy. Íme, itt vagyunk! Ha akarsz, használj fel minket hozzá!”

 Ha komolyan tanulmányozza az ember, hogy mi minden indult el a világban Chiara Lubichon keresztül, nem nehéz felismerni, hogy mindez önmagában, égi áldás és segítség nélkül nem tudott volna létrejönni. Chiara és a segítői, az úgynevezett fokolarinók és fokolarinák által elindított törekvésekből igazi, Jézus és Mária nevében zajló forradalom bontakozott ki a világban. A megvalósított evangélium a leghatékonyabb forradalom – ezt a Fokoláréban tudták.

 A háború befejezése után a mozgalom nagy sebességgel terjedt először Olaszországban, majd Európában és a többi kontinensen is. A világ több, mint 180 országában terjedt el, és legalább 5 millió különböző nemzetiségű és vallású ember tartozik alá, akiknek a száma folyamatosan növekszik. A mozgalomnak több mint 20 ága van. Az egyik legjelentősebb a társadalmak megújulásáért létrehozott Új Emberiség mozgalom; a családok megmentéséért jött létre az Új Családok mozgalma. Az egység lelkiségének gazdasági kifejeződése a közösségi gazdaság: a vállalkozók a hasznot a közösbe teszik be, melynek egyharmadát a szegényeknek adják, a második harmadát az „új emberek”, az evangéliumok szellemiségében oktatott új generációk képzését szolgáló intézményekhez juttatják el, míg a harmadik harmadát a vállalkozás fejlesztésére fordítják. A világon több mint 30 olyan városka is létrejött – az első Loppiano volt –, ahol evangéliumi alapokon igyekeznek a közösségi együttélést megvalósítani. Ezeken a helyeken termelő tevékenység is folyik, és speciális alapelveken működő iskolákban zajlik a nevelés. Chiara egyébként harminc különböző tudományokat képviselő professzorral együtt létrehozta az Abba Iskolát, amely az egység kultúrájának elősegítésén fáradozik. Sőt, Chiara halálával pontosan egy időben született meg egy új egyetem, a Sophia Egyetemi Intézet, melynek célja az egység doktrinájának tanítása volt akadémiai szinten.

 A létrehozott mozgalmak közül kiemelkedő az egyházi környezetben létrejött Plébánia Mozgalom, valamint a Gennek nevezett New Generation (Új Generáció) és az ehhez kapcsolódó Fiatalok az Egyesült Világért Mozgalom. Az egyik legismertebb a Harmadik Generáció (Gen3), amely a Gyerekek az Egységért Mozgalom segítője is lett. De kiemelendő a keresztény mozgalmak és közösségek együttműködését célzó Együtt Európáért Mozgalom is. Még a kezdetek kezdetén létrejött egy újság is, a Citta Nuova – ennek magyarországi testvérlapja az Új Város című folyóirat. A mozgalmak számtalan fontos programot szerveznek szerte a világban. Kiemelkedő közülük az évente megrendezett Máriapolinak nevezett többnapos lelkigyakorlat. Híres rendezvényük még a GenFest (II. János Pál pápa is részt vett rajta egyszer), illetve a műholdas összeköttetéssel támogatott Rómában és világszerte létrehozott Nemzetközi Családfesztivál, valamint az Együtt Európáért elnevezésű találkozók, melyek az egyetemes testvériség, nemzet és nemzet, vallás és vallás közötti együttműködést hivatottak elősegíteni.

 A mozgalom életében fontos pillanat volt, amikor nyitott az ökumenizmus felé. Chiara 2008. március 14-én bekövetkezett haláláig a katolikus világ egyik legjelentősebb személyisége volt, aki a kereszténységen belül elkötelezetten támogatta az ökumenizmust és a vallásközi párbeszédet. Ő volt például az első keresztény és laikus nő, akit meghívtak, hogy beszéljen tapasztalatairól 800 buddhista szerzetesnek és szerzetesnőnek Thaiföldön; 3000 fekete muszlimnak egy harlemi mecsetben; illetve egy Buenos Aires-i zsidó közösségnek. Az evangélikus mozgalmakkal különösen jó kapcsolatot ápolt. Chiara mutathatta be a római parlamentben a Politikai Mozgalom az Egységért programját. Az USA több városában muszlimok és keresztények között együttműködést tudott elindítani. Ő beszélt a II. Európai Ökumenikus Találkozó megnyitóján is. Bensőséges kapcsolat fűzte I. Athenagoras ortodox pátriárkához, valamint mély, lelki barátság kötötte össze Roger testvérrel, Teréz anyával és II. János Pál pápával, akikkel személyesen is találkozott. Miután megismerkedett az anglikán prímással, az arra buzdította, hogy terjessze a Fokoláre szellemiségét az anglikán egyházon belül is.

 Ha valaki egy kicsit is ismeri azokat a nehézségeket, amelyek ilyesfajta küldetések során érik az embert, mély bizonyosságként élheti át Isten létezését és az égi áldás bőségét, ugyanis ezen segítség nélkül valószínűleg e számtalan jelentős dolog egyike sem tudott volna megvalósulni. Chiara Lubich életének az egyik legfontosabb tanulsága, hogy mindenét a szegényeknek adta, mindenről lemondott, magát teljesen Istennek szentelte, mégis, önátadását követően sohasem kellett hiányt szenvednie. Beutazta a Földet, és uralkodókkal, valamint kora legjelesebb képviselőivel találkozott.  Nála izgalmasabb és változatosabb életet kevés ember élt e Földön.

 Amikor a Fokoláre mozgalom még nem kapott egyházi jóváhagyást, és a jövőjét teljes bizonytalanság vette körül, Chiara és a társai nehéz napokat éltek át. A püspök, Carlo Ferrari, akinek a fennhatósága alá tartoztak, magához hívatta őket. Chiara a társaival együtt elment hozzá, és annak rendje és módja szerint beszámolt a működésükről. Chiara tett egy fontos gesztust: teljes bizalommal fordulva Isten és a földi képviselője felé, kifejezte a saját egyházának, hogy készen áll lerombolni mindent, amit eddig felépített. Kész mindent elengedni, ha a püspöke ezt kéri tőle. A teljes és feltétlen, alázatos engedelmesség. a mindenek feladása és az isteni kézbe való átadása és felajánlása volt ez. Habár Chiarában és társaiban komoly félelmek munkáltak a feloszlatás kapcsán, ez a feltétlen bizalom és önátadás vezetett el oda, hogy a Mozgalom kitáruljon az egész világ számára. (A katolikus egyház csak jóval később, 1964-ben, 15 év múlva fogadta el a Fokoláre mozgalom statutúmait.) Viszont mégis, ettől a felajánlástól kezdve a Mozgalom követői szinte észrevétlenül lépték át a tartományuk határát, és kaptak meghívást Olaszország különféle részeiről, majd nem sokkal rá az egész világból. Sorra érkeztek a csillogó szemű önkéntesek, illetve meghatározó pillanat volt a Mozgalom életében, amikor például Igino Giordani, parlamenti képviselő csatlakozott hozzá, aki valóban sokat tudott tenni ezért az ügyért.

 Chiara néhány fokolarinoja bejutott a kommunista NDK-ba, a vasfüggöny mögé. Ekkor valaki megkérdezte Chiarát, miért akarja, hogy a Mozgalom Európának abba a részébe is eljusson, ahol képtelenségnek tűnik evangelizálni. Chiara gyorsan és tömören válaszolt: „Mert szeretjük az elhagyott Jézust.” A Mozgalom kezdetének fontos pontja volt, amikor Chiaráék értelmezni kezdték Jézus egyik mondatát, amelyet a kereszten mondott: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” Chiaráék az elhagyottakban, a szenvedő szerencsétlenekben meglátták Jézust, az Ő szenvedését és fájdalmát a kereszten, és enyhíteni szerették volna ezt a kínt. Tulajdonképpen minden percet arra használtak fel, hogy az emberek gyötrelmeit hordozó Jézust támogassák, hogy tetteikkel és áldozataikkal csökkentsék a szenvedését. Ez a megvalósított evangelizáció, a gyakorlati kereszténység lényege: az irgalom, amely Chiarán és társain keresztül Jézus által a világba áradt; a fény, amely a Fokolárén át utat tört a sötétségből.

Dr. Torgyán Attila (keresztenyfilmek.eu)

 Idézetek Chiarától:

 „Nézzétek a csillagok örök mozgását az égbolton. Ha megállnának, katasztrófa történne. Nekünk meg ugyanígy állandóan szeretnünk kell, és soha nem szabad megállnunk. Ha szeretünk, akkor élünk igazán.”

 „..ha mi, a mi lelkeink csillagok lennének, akkor arra vágynánk, hogy egy csillagképet alkossunk. Ott minden egyes csillag szebb, mert együtt van a többivel, és együtt még szebbek, hiszen együtt egy fénylő rajzzá válnak.”

„Van egy gondolat, ami nem hagyott el soha. Egy gondolat, mely egy akkori fájdalmas próbatétel gyümölcse volt. Megértettem ki vagyok én, és ki Ő. Ő minden. Én semmi. Ő az erősség. Én a gyengeség. És pontosan ez a megtapasztalt gyengeségem győzött meg arról, hogy azok a gyümölcsök, amelyek körülöttünk teremnek, az a több ezer megtérés, az nem lehet más, csak Isten művének hatása.”

„Az elhagyott Jézus! Fontos, hogy meghalljuk, mit akar nekünk mondani, amikor elhalad mellettünk, mert mindig van új mondanivalója. Az elhagyott Jézus azt akarja, hogy tökéletesek legyünk: Ő az egyetlen Mester! És Ő minden körülményt felhasznál arra, hogy formáljon minket, hogy lecsiszolja jellemünk érdességét, hogy szentté tegyen bennünket. A mi feladatunk csak az, hogy a körülményekben ráismerjünk az Ő hangjára. Minden, ami körülöttem történik, értem történik. És mindez Isten szeretetének szívből jövő kifejeződése irántam”

Felhasznált irodalom:

Biblia - Károli Gáspár-féle fordítás

Chiara Lubich: A menny és az emberiség (Új Város, 2011)

Chiara Lubich: Imádság 15 napon át Chiara Lubich-kal (Új Ember, 2009)

Az Emberiség fáklyavivői II. kötet (Etalon Kiadó, 2015)

A SZERETET DOBÓKOCKA

A Fokoláre Mozgalomnál találták ki a szeretet dobókockát. Oldalain ezt olvashatjuk:

• Elsőként szeretek
• Kölcsönösen szeretjük egymást
• Szeretem az ellenségemet
• Eggyé válok a másikkal
• Jézust szeretem a másikban
• Mindenkit szeretek

A dobókockát sokféle módon lehet használni. Például minden reggel dobnak vele, és amelyik részére esik, azt próbálják aznap megcselekedni.