A passzivitás nem Jézustól való!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. március 19. vasárnap

Az ateizmus bukásának korában élünk, ma már egyre kevesebben vannak azok, akik tagadják a szellemi világ létezését. Azonban a szellemvilág megvallása újabb problémát vet fel. Milyen is az a szellem, amit az ember elfogad és követ, amiben hisz, és amitől élete javulását várja. Az egyik kapu bezárult, a másik pedig kinyílt, s így manapság mind többen vágynak arra, hogy életüket az érzékfeletti világ irányítsa, kormányozza. Ám mint tapasztaljuk az érzékfelettihez a természetentúlihoz odaforduló emberiség eközben egyre betegebb lesz, és egyre hangosabban kiált testének lelkének és természetének gyógyulásáért.  - Lázi Ferenc írása.

Napjaink embere egy Isten nélküli fogyasztói társadalomban él, amiben csak egy biztos pont van számára a boldogságtalanság tudata. De, hogy miért van ez így, azt sehogyan sem képes megfejteni.  Szeretne transzba esni, hipnotikus állapotba kerülni, meditálni, s ezért választják a zen meditációs módszert a meditatív önmegtapasztalást. Az ember kitartóan keres, s rátalál az álomfejtésre, a lélekvándorlásra, csoportdinamikai játékokra, légzési gyakorlatokra, de a boldogságnak még csak közelébe sem kerül. Jelen írás arra keresi a választ, hogy miért nem a fenti irányok vezetnek el a boldogsághoz.
„Az egyre növekvő lelki konfliktusok szenvedő alanyai egyetértéssel, sőt lelkesedéssel fogadják mindazokat a módszereket, melyek gyökere a passzivitás, ezektől remélnek gyógyulást ebben az elbizonytalankodott korban. ”Természetesen ez nem úgy jelenik meg, mint passzivitás, hanem mint ellazulás, kiüresítés, azért, hogy feltudjunk töltődni, divatos szóval relaxálással rendezzük életünket.
Hogy a kérdésre megfelelő választ kapjunk, ahhoz meg kell ismernünk a passzivitás lényegét. A világi tudomány kutatásainak eredményei hozzásegítenek a helyes kép kialakításához. Itt két világhírű agykutató nevét kell elsősorban megemlítenünk. Wildler Penfield és Sír John Eccles, az utóbbi Nobel-díjas, s talán ő a legnagyobb tudós ezen a területen.  „A Das Ich und sein Gehirn  ( Az Én és az Ő agya) l c. könyvéből  megtudhatjuk, hogy a materialisták identitás elmélete mennyire hamis”
A materialista világkép „nem ismeri sem a láthatatlan világot, sem pedig az ember láthatatlan önálló személyiségének létezését, amit léleknek vagy szellemnek nevezhetünk.”  Szerintük „az ember személyisége az agy rendkívül bonyolult elektrokémiai folyamatainak összessége.”  Ebből azt a következtetést vonják le, hogy az agyam azonos a személyiségemmel.  „Az agy nélkül nincs személy, és ha az agyam elhal, akkor e-szerint az elmélet szerint megszűnik az ember személyisége.”
Az fent említett két tudós felfedezte, hogy ez a materialista nézet nem felel meg a tényeknek. Hosszas kutatásaik alapján arra a felismerésre jutottak, hogy az emberi agy sokkal inkább hasonlít egy rendkívülinek mondható bonyolult géphez, amely s ez a lényeges különbség a materialista nézettel szemben, hogy agyunk „nem öntevékeny, hanem láthatatlan oldalról irányítják.” A láthatatlan központ a láthatatlan személyiségnek nevezhető. S ezen a ponton találkozik a Biblia a tudománnyal, hogy amit a hit tanít az emberről, hogy az ember test és lélek egysége azt a tudomány is felfedezi és alátámasztja. Ezt a személyiséget, Sír John Eccles „Selbst” –nek  az én központjának nevezi. S a lényeg a két agykutató egybe hangzó véleménye alapján, „hogy az agy önmagában nem tud gondolkodni.”  Ez a kijelentés tulajdonképpen kaput nyit a szellemvilág előtt. Elismeri, befogadja, megkívánja, hogy az anyag mellett kell lenni szellemi irányítónak.  „ Az agy durva megfogalmazásban egy zongorához hasonlítható, nem a zongora a döntő, hanem aki játszik rajta. „ Énünk az agy segítségével gondolkodik úgy, ahogyan a programozó a számítógép segítségével dolgozik.” Tehát van egy biológiai mechanikus szerv, amit a szellem működtet, hiszen ha a lélek kiszáll az emberből az agy tovább nem tud működni, azt hiszem ez mindenki előtt világos.  Ahogyan az embert látható módon befolyásolják az események a személyek, körülmények, úgy nyilvánvalóvá válik, hogy szellemem használja agyam bonyolult gépezetét, de azt használhatja más is. Tehát az én agyamat használhatja más szellem is, vagy akár egyáltalán a „szellem” is. Az ember sajátságos természete ezen a téren nem tűr semleges zónát. És itt jön a nagy fordulat, ha az ember nem hajlandó agyát használni, vagyis a passzivitás állapotába kerül, akkor valamiféle más szellem fogja azt működésbe venni.  Testünk feletti uralom elvesztése, hacsak nincs valami fiziológiai oka, klasszikus jellemzője a hamis szellem működésének, amit éppen már említet távol-keleti praktikák segítségével is behívhatunk életünkbe. Ezzel szemben a Szent Szellem (Szentlélek) azon munkálkodik, hogy az agy gépezetét egyre tökéletesebben tudjam használni, egyre világosabban tudjak gondolkodni, de gondolkodásomba soha közvetlenül nem avatkozik bele, ez az Isten által biztosított szabad akarat, tehát Isten részéről nincs kényszer, se kényszerképzet. Isten tiszteletben tartja saját teremtési rendjét és saját maga tevékenységének is határt szab, mert szereti teremtményeit és egyetlen embert sem akar manipulálni. Ezzel szemben van a testünk feletti uralom elvesztésének állapota, amit transznak nevezünk, ami azt jelenti, hogy az ember már nem teljesen ura önmagának.  „Hogy transzba essék valaki, ahhoz elég, ha mereven néz egy vízzel töltött üveggömböt, vagy koncentráltan figyel egy fehér krétával rajzolt kört a fekete padlón. Semmiképpen sem szükséges föltétlenül ehhez hipnotizőr jelenléte. Általánosan ismert az önszuggesszíó és az önhipnózis jelensége.  Bizonyos hangok vagy szavak szüntelen ismételgetésével hasonló eredményekhez lehet jutni. Ez TM technika (mantra) vagy a Krisna-követők monoton dúdolása. Ezáltal a monotónia által ( a Hare – Krisna szót naponta 1728 –szor kell ismételni) s lehet eljutni az értelem megüresedéséig. És akkor ragadja meg az idegen hatalom az embert. Az áldozat transzba, elragadtatásba vagy extázisba kerül, elkábul, és elég gyakran elveszti az önmaga feletti konrollt.” Mindezekből világos, ha én nem használom az agyamat, akkor más fogja majd használni. Ha én passzivitásba jutok, más fogja aktivizálni az agyamat. A kiüresítő passzivitás útja lehet a zen meditáció, meditatív önmegtapasztalás, a jóga, kábítószerek hipnotizálás, meditációs tanítók, terapeuták, guruk, csoportdinamikák szervezői, stb.

Böjte Csaba mesélte, egy gyermek aki csúnyán csak összeverekedett társaival, amiért őt büntetni  kellene, no de otthon már megkapta  a legkeményebb büntetéseket, miképpen tudja ezt a gyermeket ezek után megfegyelmezni, mert semmi sem használt. Magához ölelte a gyermeket, aki tiltakozott és remegett és dacos volt, Csaba testvér a következőket mondta neki: ne engedd át kezedet az ördögnek, ne engedd át a szád az ördögnek. Az ördögnek nincs keze, nincs szája és nincs lába, s téged használ a rossz terjesztésében, ne enged, ne legyél az ördög eszköze. Ám, ha kiüresítjük magunkat, azzal utat engedünk az ördögnek, mert ő tudatosan akarja az embert megszerezni magának,  a szabadakartot éppen azért kaptuk, hogy próbára legyünk téve.

Sipos Gyula nagyon találóan jellemzi Jézus Krisztus eljövetelét, amikor azt mondja: Jézus az Oltáriszentségben jön hozzánk a kenyér színében, mert a kenyér nem áll ellen Jézusnak, de mi emberek ellen állunk Jézusnak mikor nem akarjuk befogadni. Tehát passzivitással, a hamis szellem birtokába kerül az ember, aki  uralkodni  felette, ezért elitélendő minden passzivitáshoz vezető út.

Gyakran hallani, mert tanácsolják: valósítsd meg önmagadat, ez egy nagy félrevezetés, nem önmagát kell az embernek megvalósítani, hanem Isten akaratát, aki ezt nem hiszi, olvassa el a Bibliát. Isten a Szentlelkével tökéletesíteni akarja az embert, azt akarja, hogy az emberi tudat egyre jobban megvilágosodjon. „ Mert azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet (Jn. 6,63) jelenti ki az Úr Jézus.” A szellemi igazságokat Isten értelmünk és nem az érzéseink útján közli velünk. Ebben az értelemben tehát a hit döntés, valaki mellett, jelen esetben az Isten személye mellett.  Az Úr Jézus, amikor visszatéréséről beszél, felhívja a figyelmet az emberek félrevezetésére, becsapására a hamis próféták, messiások, csodák, jelek megjelenésére. Akinek szeme van, annak látnia kell, akinek füle van, annak hallani kell a jeleket, amit Isten küld az embernek, mert aztán magára vethet, ha a passzivitása miatt milliók fognak a kárhozatba jutni.  Jézus és Mária sír! 
„ A jóga, autógén tréning, csoportdinamika, TM. az ázsiai meditációs módszerek ( velük kapcsolatban a hinduizmus és buddhizmus vallása) a tv számos adása, a kábítószer élvezet, a NEW AGE mozgalom a kemény beat és a rockzene kivált bizonyos hangerő felett, a lélekvándorlás tana, a horoszkóp ami a felelősség tudatot öli meg az emberben, és Isten nélküli hamis világképet épít a benne hívőkben,  szintén a passzivitáson alapul, vagy ahhoz vezetnek.
Az alapvető ok, az ember hajlama, Jézus tudta, hogy mi lakik az emberben, s mellé jön a kísértő a bukott angyal, mert ö már sohasem fog üdvözülni, így az a célja, hogy az ember is elbukjon. S ha a biciklivel megállunk, akkor elesünk, ha úgy üresítjük magunkat, hogy azt nem Istenért tesszük, akkor ott légüres tér keletkezik és akkor már nem magunk és nem is Isten irányít, hanem valaki más, aki a pusztulásunkra tör. Ezzel szemben. „a Szentlélek viszont úgy munkálkodik, hogy én magam imádkozom, én magam hívom aktív módon segítségül Istent. Isten szent szelleme nem támogatja sem a passzivitást, sem a lustaságot.” Ahhoz, hogy meg gyógyulj kedves testvérem, kell az imádság, böjt, alamizsna adása és a keresztény közösség, mert akkor Jézus tölti be lelkedet, és nem a Sátán kísértése.

Lázi Ferenc

You have no rights to post comments