Ferenc pápa: Jobb sántikálva haladni előre, mint múzeumi keresztényekké válni

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. június 24. szombat

Ferenc pápa június 23-án, pénteken délben a vatikáni VI. Pál teremben találkozott a Serra International képviselőivel. A szervezet hivatása, hogy a papok barátja legyen, elkísérve őket pályájukon. A pápa elmondta, hogy nagyon szomorú, amikor egyházi emberek nem akarják átadni a helyüket másoknak. A keresztény mindig folytasson vitát magával, ha valóban meg akarja élni az Úrral való találkozást – tette hozzá.

Legyetek a szeminaristák és a papok valódi barátai úgy, hogy megmutatjátok szereteteteket a hivatások előmozdításában, az imában, a lelkipásztori együttműködésben – kérte a pápa. A Serra International szervezethez intézett beszédében kiemelte, mit jelent a papok barátjának lenni. El kell tudni kísérni és támogatni őket, osztozni az elhívás meglepetésében, a végleges döntés bátorságában, a szolgálat örömeiben és fáradalmaiban. A barátok közel állnak a papokhoz, megértéssel és gyengéden tekintenek pozitív tulajdonságaikra és emberi gyengeségeikre is.

„Mindig előre” – a pápa a Serra International konferenciájának témájából indult ki, hogy a keresztény hivatásban való előrehaladásról szóljon. A keresztény hivatás meghívás arra, hogy kilépjünk önmagunkból és kezdjük el megélni a találkozás ünnepét az Úrral, valamint hogy járjuk végig az utakat, amelyekre elküld minket. Ahhoz, hogy haladjunk az úton, vitába kell szállni. Egyetlen hajó sem szelné át a vizeket, ha félne elhagyni a biztos kikötőt. Ugyanígy egyetlen keresztény sem élheti át Isten szeretetének átalakító erejét, ha nem száll vitába önmagával, hanem megragad saját terveinél és a megszerzett szilárd eredményeinél. Könnyen abba a kísértésbe eshetünk, hogy meg akarjuk őrizni magunkat ahelyett, hogy alkalmazkodnánk az evangélium szolgálatához. Nem halad a cél felé az, aki fél elveszíteni önmagát az evangélium szerint.

A keresztény azonban képes felfedezni Isten meglepő kezdeményezéseit, amikor van bátorsága ahhoz, hogy merjen megtenni dolgokat, amikor nem hagyja, hogy a félelem eluralkodjon a kreativitás felett, amikor nem merevedik le az újdonságok láttán, és képes felvállalni a kihívásokat, amelyek elé a Lélek állítja akkor is, amikor azt kéri tőle, hogy váltson utat, és lépjen ki a kész sémákból. A pápa Szent Junipero Serra példáját idézte, akinek sántítva is eltökélt szándéka volt, hogy útra kel San Diego felé, hogy felállítsa ott a keresztet.

Hozzátette: fél azoktól a keresztényektől, akik nem haladnak az úton, és bezárkóznak saját kis világukba. Jobb, ha sántikálva haladunk előre, még ha időnként el is esünk, de mindig bízva Isten irgalmában, mint ha múzeumi keresztényekké válunk, akik félnek a változásoktól. Ha karizmát vagy hivatást kapnak, ők ahelyett, hogy az evangélium örök újdonságának szolgálatába állnának, védik önmagukat és saját szerepüket. Mindannyiunkat meghívott az Úr arra, hogy egy nagyobb terv szolgálatába álljunk és ezt alázattal tegyük. Szomorú látni, amikor mi, egyházi emberek nem tudjuk átadni helyünket, nem tudunk nyugodt lélekkel megválni feladatainktól és mások kezére hagyni a munkát, amelyet az Úr ránk bízott. Haladjatok előre bátran, kreatívan és kitartással! Ne féljetek megújítani struktúráitokat és ne hagyjátok, hogy az eddig megtett út elveszítse az újdonság lendületét – zárta Ferenc pápa beszédét a Serra International szervezet tagjaihoz.

Forrás: Vatikáni Rádió

 

Magyar Kurír

You have no rights to post comments