Lecsuktak egy "élő istent" Indiában, zavargások törtek ki az egész országban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. augusztus 28. hétfő

Már az indiai fővárost fenyegeti az erőszakos felkelés, miután a bíróság 20 éves börtönre ítélt egy népszerű gurut.  Gurmít Rám Rahim Szing két női tanítványát erőszakolta meg még 2002-ben, ezért került bíróság elé, írja a BBC. A hatvanmilliós gyülekezetet vezető vallási vezetőt korábban vádolták gyilkossággal is, továbbá hogy 400 követőjét vette rá arra, hogy kasztrálják magukat, így kerülve közelebb istenhez.

A pénteki döntés annyira felzaklatta az őt istenként tisztelő követőit, hogy összecsaptak a rendőrökkel. A felháborodás mértékét jelzi, hogy a rendfenntartók vízágyúkkal képtelenek voltak megállítani a tömeget, és tűzparancsot kaptak. A zavargásokban 38 ember meghalt és több mint 200 megsebesült. Ezer embert őrizetbe vettek.
Harijána államban, ahol a guru asramja található, a miniszterelnök vészértekezletet hívott össze, de már emelték a készültségi fokot Delhiben is. Narendra Modi miniszterelnök rádióüzenetben próbálta meggyőzni a követőket, hogy álljanak el az erőszaktól. A guru börtönének másfél kilométeres körzetébe nem engednek be újságírókat. A zavargásoktól való félelemben Gurmít Rám Rahim Szing nem is a bíróságon ismerte meg az ítéletet: a bíró repült el a fogdájába, hogy ott közölje vele a 10 éves börtön döntését.

Luxuskocsik, filmek, rockélet
Az Igaz Ügy Felekezetét (Dera Sacha Sauda) vezető Gurmít Rám Rahim Szing életében egyébként nemcsak  a szigorú bírósági ítélet nem illik egy szentéletű ember képébe. Az ötvenéves vallási vezető közismert hatalmas vagyonáról, a luxusautók iránti vonzalmáról, és rocksztárhoz hasonló életmódjáról.
Korábban azzal került a hírekbe, hogy hindu és szik istenekkel viccelődött, és levezényelt egy tömeges házasságot, amelyben ezer férfi vett el szexmunkásokat.
A guru, amellett, hogy többórás prédikációkat tart városnyi asramjának előadótermében, szerepel filmekben, és videoklipekben is. Vagyonát nem csak  a világban működő 46  asram növeli, de többek van saját élelmiszerlánca, és 1000 hektár földje. Életmódjáról nézze meg az alábbi rövid összefoglalót.
A vallási vezető 23 éves korában vette át a felekezet irányítását. A szociális, jóléti és spirituális szervezet állítólag ingyen kezeli a kórházában a betegeket. A városnyi területen működő asramban van a vezető palotája is.
A guru számos bollywood-i filmben is szerepelt, nem éppen ájtatos szerepben. Volt ahol lövöldöző, robbantgató hősként pompázott, de szerepelt vicces filmben is, mint például az alábbi, bélgázok körül bonyolódó vígjátékban.
Baba Ram Rahim ügyvédei fellebbeznek az ítélet ellen. A jogerős döntés kimenetelét nehéz megjósolni, mert a szektát, nagyszámú követője miatt az országot vezető BJP párt, és a Kongresszus párt is támogatja.
(index.hu)

You have no rights to post comments