Ferenc pápa a megkülönböztetés adományáról

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. szeptember 17. vasárnap

"Először is a Szentlélek a főszereplője az összes hiteles megkülönböztetésnek." - A Szentatya szeptember 14-én, csütörtökön délelőtt az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta az idén felszentelt püspökök római szemináriumának tagjait, köztük Varga László kaposvári megyéspüspököt.

A Püspöki Kongregáció és a Keleti Kongregáció közös szervezésében tartott római napok korán a részvevők – ahogy a pápa értelmezte – „megpróbáltak behatolni a püspöki mivolt titkába, annak egyik központi feladatán keresztül, ami a spirituális és lelkipásztori megkülönböztetés, azzal a szándékkal, hogy az Isten kegyelméből rájuk bízott nyáj megismerhesse és megvalósíthassa Isten akaratát. Különösen fontos ez a mostani időkben, amikor a magányában maradt ember ellentmondásos módon önmagára hivatkozik és hirdeti, hogy véget ért a mesterek korszaka, másfelől a rázúduló drámai kérdések közepette segítségért kiált. Ferenc pápa Szent Pálra hivatkozik, aki a lelkek megkülönböztetésének adományáról beszél az első korinthusi levelében, majd Aquinói Szent Tamásra, aki ezt az adományt a legnagyobb alapelvek legfőbb erényének nevezi. A Szentatya három szempontot ad segítségül az újonnan felszentelt püspököknek:

Először is a Szentlélek a főszereplője az összes hiteles megkülönböztetésnek. Nemrég kaptátok meg a vezetés Szentlelkét, mely a törékeny vállatokon nyugszik. Csak az az ember tud hitelesen másokat vezetni, akit maga az Isten vezet – hangsúlyozta. Benső mestere, mintegy iránytűje legyen ő a püspöknek, aki a megkülönbözetés kritériumait kínálja. Ez a kereszt gyakorlati bölcsességének az ismerete, melyhez jóllehet hozzákapcsolódik az értelemmel és bölcsességgel érvelés, mégis meghaladja ezt, mert az élet forrásához csak az jut el, aki egyedül ismeri az Atyát, és aki az ő küldöttje, vagyis Jézus Krisztus. Ezt a magasztos adományt a püspök nem veheti biztosra, amivel mintegy rendelkezne, hanem mindörökké kérnie kell, fohászkodni érte. A megkülönböztetés a püspök szívében és elméjében születik meg a rábízott néppel való személyes kapcsolatán keresztül.

A megkülönböztetés a Lélek adománya Isten szent és hűséges népe számára, amely hitérzékkel és spirituális ösztöne révén képes arra, hogy együtt érezzen az Egyházzal. Az adomány az Isten népében születik, ott lehet elnyerni és küldetése is annak az üdvösségét szolgálja. A püspök, jóllehet megkerülhetetlen felelősséget hordoz, saját pásztori megkülönböztetését Isten népének tagjaként végzi, mindig egyházi dinamikával, a koinónia, a közösség szolgálatában. Soha nem lehet önelégséges úrhatnám atya, de még kevésbé elszigetelt magányos pásztor. A püspök megkülönböztetése mindig közösségi cselekedet, nem nélkülözheti a papok, diakónusok és Isten egész népe véleményének a gazdagságát.

A testvéri párbeszéd során ne féljen megosztani és módosítani saját megkülönböztetését másokkal: püspöktestvéreivel, akikkel szentségileg egyesül; saját papjaival, akik egységének a kezese, de ne szerezzen érvényt magának erővel, hanem türelemmel és bölcsességgel érdeklődjön; és végül a világi hívekkel, mert ők őrzik az Egyház tévedhetetlen „szimatát”, mert ők tudják, hogy Isten nem fogyatkozik meg a szeretetében, és nem tagadja meg az ígéreteit.

Műveljék magukban a meghallgatás képességét – kérte Ferenc pápa az új püspököktől –, és hogy gyarapodjanak abban a szabadságban, mely képes lemondani a saját szempontjairól. Ne függjenek mások látásmódjától, de elkötelezetten, saját szemükkel ismerjenek meg személyeket és helyeket, az egyházmegye lelki és kulturális hagyományait. Tisztelettel közeledjenek az egyházmegye krisztusi tanúságtételének emlékéhez, az evangélium világosságánál ismerjék meg a jelenét.

„Az egyházmegye nem a ti veteményeskertetek, ahová saját ötleteiteket ültethetitek el, hanem alázattal tegyetek tanúságot az Istennel való egységetekről” – kérte a Szentatya az új főpásztoroktól. A megkülönböztetés alázatot és engedelmességet jelent, alázatot a saját tervek, engedelmességet az evangélium, a végső kritérium iránt, valamint a tanítóhivatal és az egyetemes Egyház normái iránt. A megkülönböztetés a mozdulatlanság ellenszere, annak, hogy ez „mindig így volt”, hogy „hagyjuk még”. A merevség ellen az örök Feltámadott indít arra, hogy ne ismételgessük örökké a múltat, és bátran kérdezzük meg, hogy a tegnapi válaszok ma valóban evangéliumi feleletek-e? Ferenc pápa a püspökök lelkére kötötte, hogy megkülönböztetett kíméletességgel járjanak el a népi kultúra és a népi vallásosság terén, ismerjék meg és gondozzák azt, mert olyan alapréteget képez, mely megőrzi a nép önértelmezését.

Harmadik témaként említette a pápa a hivatást a megkülönbözetésben való növekedésre. A megkülönböztetés nem a bölcsek, az éleslátó elit tagjai és a tökéletesek sajátja, mert Isten ellenáll a gőgösöknek, és az alázatosaknak mutatkozik meg. A pásztor tudja, hogy Isten maga az „út, az igazság és az élet”, ám ezt a tudást a hit alázatos sötétjében szerzi meg. Tudja, hogy a megkülönböztetés nyitott és szükséges folyamat, nem áll meg formulák ismételgetésénél. Arra hivatott, hogy elérhetővé tegye nyája számára Isten kegyelmét, tudjon behatolni valódi sebeibe. Lényeges feltétele a megkülönböztetésben való előrehaladásnak, hogy a pásztorok tudjanak növekedni Isten türelmében és idejében, mellyel sohasem rendelkeznek.

Végül arra kérte az új püspököket Ferenc pápa, hogy mindig tartsák lelkiismeretesen szemük előtt Jézust, és adják a nyájnak az Atyjával való találkozás lehetőségét.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

You have no rights to post comments