Kiegyensúlyozott vélemény a népvándorlásról

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. szeptember 17. vasárnap

Ferenc pápa sajótájékoztatójából: "Egy kormánynak azonban ezt a kormányzókra jellemző erénnyel, vagyis megfontoltsággal kell kezelnie ezt a problémát. Mit jelent ez? Először is: hány helyem van? Második: nemcsak befogadni, hanem integrálni is kell őket.

Integrálni. Gyönyörű példákat láttam – itt, Olaszországban – az integrációra. Amikor elmentem a Roma Tre Egyetemre, négy hallgató tett fel nekem kérdéseket; az egyik, az utolsó, aki kérdést tett fel, néztem őt [és azt gondoltam]: „Én ismerem ennek a lánynak az arcát.” Egy olyan lány volt, aki kevesebb, mint egy évvel korábban velem együtt jött el repülőn Leszbosz szigetéről. Elsajátította a nyelvet, és mivel korábban a hazájában biológiát tanult, letette a különbözeti vizsgákat, és folytatta tanulmányait. Megtanulta a nyelvet. Ezt hívják integrációnak. Egy másik repülőúton – talán amikor Svédországból tartottunk hazafelé – Svédország integrációs politikáját modellként említettem, de Svédország is azt mondta okosan: „Ennyi a befogadóképességünk, ennél többet nem tudunk fogadni”, mert fennáll a veszélye annak, hogy nem tudnák integrálni őket. Harmadik: van egy humanitárius probléma is, amelyet Ön említett. Az emberiség tudatára ébred az ott lévő lágereknek? Az Ön által említett állapotokról a sivatagban? Láttam fényképeket… Vannak, akik kizsákmányolják őket… Ön az olasz kormányról beszélt: az a benyomásom, hogy mindent megtesz a humanitárius segítségnyújtás terén, de annak a problémának a megoldása terén is, amelyet már nem tud felvállalni… De [összefoglalva]: mindig nyitott szív, megfontoltság, integráció és humanitárius közelség. És van egy utolsó dolog, amit szeretnék elmondani, ez főleg Afrikára érvényes: Kollektív tudatalattinkban létezik egy jelmondat, egy alapelv: „Afrikát ki kell zsákmányolni.” Ma Cartagenában láttunk példát a kizsákmányolásra, ebben az esetben az emberekére [a rabszolgákéra]. Az egyik kormányfő egy fontos igazságot mondott erről: „A háború elől menekülők: az egy másik probléma; de az éhezés elől menekülőket ottani beruházásokkal segítsük, hogy fejlődésüket előmozdítsuk.” A kollektív tudatalattiban viszont benne van, hogy akárhányszor valamelyik fejlett ország – sőt sok ország – Afrikába megy, a kizsákmányolásért megy. Meg kell fordítanunk ezt: Afrika a barátunk, és a fejlődését kell segítenünk. Aztán a többi problémával, a háborúkéval, is kell foglalkozni. Nem tudom, ezzel válaszoltam-e…" (Elhangzott Kolumbiából hazajövet a repülőgpen)

You have no rights to post comments