Kiépülhet a teljes Mária-út Erdélyben

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. szeptember 18. hétfő

A Mária-útvonalak teljes kiépítését célzó projekt részeként száz kilométeres zarándokút kialakítását tervezi Hargita Megye Tanácsa nyolc önkormányzattal közösen, hogy a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokoknak lehetőségük legyen gyalogosan, biciklivel vagy lóval megtenni az út utolsó szakaszát.

A szakasz a következő településeken halad át: Siklód, Etéd, Farkaslaka, Oroszhegy, Zetelaka, Máréfalva, Kápolnás, Szentegyháza, Csíksomlyó, mivel ezen települések polgármesterei összefogtak, és a megyei tanács felhívására közösen, elsőként tettek le szándéknyilatkozatot egy teljes útvonal kialakítására.

A Mária-út menedéke lehet mindazoknak, akik keresik a keresztény értékeket, hazaiaknak és külföldieknek egyaránt. Sajnos sok esetben Európában elvitatják a keresztény értékeket, ezeket támadó ideológiai harc folyik. A zarándokút kiépítésével ezen értékekre hívnánk fel a figyelmet – fogalmazott Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke az elképzelésről tartott szeptember 14-ei sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a témáról több magyarországi testvértelepüléssel is egyeztettek, valamint egy, Orbán Viktornak címzett levélben is megfogalmazták csatlakozási szándékukat a Mária-úthoz.

A projektben a megyei tanácsnak összefogó szerepe van, valamint anyagilag is támogatja a megvalósítást. Az intézmény részéről a projekt követésével és koordinálásával Barabás Csaba kabinetvezetőt bízták meg, aki végigjárta az El Caminót. A sajtótájékoztatón beszámolt arról, milyen jó gyakorlatokat tapasztalt, amelyeket fel lehet használni Hargita megyében is a zarándokútvonal kiépítése során.

A csíksomlyói búcsúra a zarándokok az El Caminóhoz hasonlóan nagy számban látogatnak el, azzal a különbséggel, hogy míg ott egy hónapot töltenek el, itt csak egy napot – mondta Barabás Csaba. – Ha gyalog tennék meg az utolsó száz kilométeres szakaszt, a napok és egyben a vendégéjszakák száma hat-hétre növekedne a turisták által itt elköltött összeggel párhuzamosan. Ehhez természetesen az útvonalat úgy kell megtervezni, hogy az elhaladjon turisztikai látványosságok mellett, helyi termelők, népi mesteremberek portái közelében, hogy minél több gazdasági vetülete is legyen. Biztosítani kell a zarándokoknak a minimális feltételeket a szálláshelyek, szolgáltatások terén – fogalmazott a kabinetvezető. Beszámolt arról, hogy a száz kilométeres szakasz kiépítését tavaszig szeretnék megvalósítani; hosszú távú tervük, hogy folyamatosan zarándokutakat szervezzenek. Felhívta a figyelmet az útvonal részletes kijelölésének fontosságára, illetve arra, hogy feltérképezés, jelek festése, irányjelző és tájékoztató táblák, többnyelvű feliratok elhelyezése szükséges, valamint együttműködés a csendőrséggel, a hegyimentőkkel, hogy a zarándokok biztonságban tehessék meg az útvonalat. Javasolta, hogy az egyházakat is vonják be, amelyek esetleg szállást is biztosíthatnak néhány személynek.

Molnár Sándor, a Mária-út erdélyi szakaszának felelőse a sajtótájékoztatón az út kialakításáról és jelenlegi helyzetéről beszélt. Mint ismertette, az El Caminót végigjáró zarándokoknak támadt az az ötletük, hogy annak példájára Kelet-Európában is lehetne a hagyományokra építve hasonló útvonalat kialakítani, így épült ki a Mária-út. Tavaly először külföldiek is megtették az erdélyi szakaszt, ezért megfogalmazódott a szervezőkben: minőségi ugrás szükséges, hogy a zarándokút megfeleljen a külföldi színvonalnak, ehhez azonban a megyei tanács és az önkormányzatok által biztosított lendületre, támogatásra van szükségük.

A Mária-út (Via Mariae) nemzetközi zarándokút, amely összekapcsolja több európai ország Mária-kegyhelyeit, mintegy keresztet rajzolva Közép-Európa térképén.

Forrás: Hargita Megye Tanácsa/Romkat.ro

Fotó: MTI

Magyar Kurír