„Folytatom a teljes önátadást ebben a szolgálatban is” - Varga László kaposvári püspök

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. szeptember 20. szerda

"Miért fogadtad el, kérdezték tőlem, amire azt válaszoltam, hogy ha már egészen átadtam magam Jézusnak, akkor miért ne fogadnám el, amikor ezt kérik tőlem. Én ezt egy folyamatnak látom, úgy gondolom, hogy a Jóisten mindent előkészített.  Bár én nem akartam, én nem készültem arra, hogy püspök legyek, de amikor a Szentatya kinevezett, akkor ebből fakadóan, hogy én már átadtam magam egyszer az életemet teljesen, úgy gondoltam, hogy folytatom azt az önátadást ebben a szolgálatban is.

Éppen mert ebből az önátadásból fakadt, hatalmas öröm töltött be. Nem maga a püspöki hivatal miatt, hanem annak az öröme, hogy mindazt, amit kibontott bennem a Szentlélek, vagy amit megértettem a Szentháromság titkából, vagy az egyház tanításából, azt én ebben a szolgálatban oszthatom az embereknek, vagy adhatom tovább a papoknak. Az én életem hozzá van  kötve immár több mint 33 éve az Oltáriszentség imádásához. Ez olyan forrás, amit eddig csak a plébánia élvezhetett, ahol szolgáltam, bár sokfelé beszéltem róla az országban, lelkigyakorlatokon, konferenciákon. Úgy gondoltam, hogy most erre nagy szükség van a kaposvári egyházmegye papságának és azoknak a híveknek is, akiket most püspökként egészen másként tudok meghívni erre az ajándékra. Az egészet együtt látva, a Szentlélek nagyon egyszerű munkájának tekintem mindazt, ami velem történt, és azóta is, mióta kineveztek és négy hónapja felszenteltek, azóta is ennek az örömét és békéjét élem, hogy mindent elvégzett számomra a mennyei Atya, nekem csak fel kell ismerni és be kell fogadni…" 
(vl)

vatikáni rádió  

You have no rights to post comments