Másolják és illusztrálják is a Bibliát Makón

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. október 17. kedd

Egyedülálló ötletet valósít meg a makó-belvárosi katolikus egyházközség: nemcsak lemásolják, de saját illusztrációkkal is ellátják a Szentírás részleteit. „A mi Bibliánk” elnevezésű akcióban már elkészült öt kötet, és adventre várható a hatodik is.

Két esztendeje valósult meg Benyik György szegedi plébános kezdeményezése, amely során a szeged-tarjánvárosi Szent Gellért-templom közössége, illetve a hozzájuk csatlakozók kézzel lemásolták a Biblia szövegét. A kéziratot zarándokcsoport vitte el a Vatikánba, és átadták Ferenc pápának.

– Innen ered a mi alapötletünk, azzal kiegészítve, hogy mi nemcsak leírjuk, de egyedi illusztrációkkal is díszítjük a szentírási sorokat. 2015 húsvétján indult útjára projektünk, és a nagyobb egyházi ünnepek jelentik a másolási időszakok állomásait. A felhíváshoz mindig sokan kapcsolódnak, és ennek köszönhetően már teljesen elkészült a négy evangélium és az Apostolok Cselekedetei is – mondta el „A mi Bibliánk” akció szervezője, Nyúl Patrícia M. Fidelis nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek rendjének tagja.

Az öt könyvet beköttették, így hozzáférhetővé váltak a közösség tagjai számára. Egy saját állvány készült a tárolásukra, felül mindig a legfrissebb darabbal. Meg lehet tekinteni a köteteket, illetve hétvégenként egy-egy család mindig haza is viheti azokat, hogy otthon is tudják lapozni, akár a legkisebbek is. A legfontosabb céljuk az volt, hogy olvassák, forgassák a Bibliát – mondta el Fidelis nővér, aki a hatalmas vállalás koordinátora. Ő jelöli ki és osztja szét az önként jelentkezőknek az egyes bibliai részeket.

A másolásnak szigorú szabályai vannak, hogy egységesek legyenek a lapok. Például pontosan kell jegyezni a fejezet- és versszámokat is; valamiképpen díszíteni kell a részletet, és aláírni, hogy látható legyen, ki készítette – tette hozzá a nővér.

A makói közösség jelenleg Szent Pál apostol nagyobb leveleit veti papírra adventig; a feladatot nyolcvannyolc család között osztották szét. Ha ez elkészül karácsonyig, utána már csak a többi páli és a zsidókhoz írt levél, valamint a Jelenések könyve marad, hogy elkészüljön a teljes, illusztrált Újszövetség. Hogy az Ószövetséget is elkészítik-e ilyen módon, még nem tudják.

Az országban feltehetően egyedülálló vállalás elkészült könyvei nem csupán nyomtatott formájukban tekinthetőek meg, de elektronikusan is a Szent István Király Plébánia honlapján, a www.makobelvaros.hu oldalon.

Forrás és fotó: Makó Híradó

Magyar Kurír