A hit azáltal erősödik, hogy továbbadják! – Rendkívüli missziós hónap lesz 2019 októberében

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. október 26. csütörtök

Ferenc pápa a missziós világnapon, október 22-én levelet küldött Fernando Filoni bíborosnak, a Népek Evangelizációjának Kongregációja prefektusának, bejelentve, hogy 2019 októberére rendkívüli missziós hónapot hirdet meg.

A pápa a kongregáció által kezdeményezett rendkívüli hónap meghirdetéséről június 3-án beszélt először, amikor a Vatikánban fogadta a Pápai Missziós Művek közgyűlésének mintegy százhetven tagját.

A Szentatya levele elején utal XV. Benedek pápa 1919-ben közzétett Maximum illud kezdetű apostoli levelére, amellyel „új lendületet adott az evangélium hirdetésének missziós felelősségéhez”. 1919-ben éppen hogy csak véget ért a félelmetes első világháború, amit a pápa maga „értelmetlen vérontásnak” nevezett. Ebben a helyzetben XV. Benedek szükségét érezte, hogy az evangélium alapján újra meghatározza a missziót a világban, megtisztítva azt minden gyarmati és nacionalista jellegű félreértelmezéstől, mely oly sok csapást okozott. „Isten egyháza egyetemes, ezért semmi sem idegen számára a népek között” – idézett a pápa elődje apostoli leveléből, mely „nagy impulzust adott a népek felé irányuló missziónak, főként a papság körében fölszítva a köteles missziós öntudatot”.

A misszió Jézus örök felhívására válaszol: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). Ebben a jézusi kérésben nincs választási lehetőség az Egyház számára, mert az „elengedhetetlen feladat”, a II. vatikáni zsinat szavaival élve: „az egyház természeténél fogva missziós jellegű”. Továbbá: „Az evangélium hirdetése ugyanis kegyelem és feladat, az egyház saját hivatása, ebben áll önazonossága: a Szentlélek ihletésére valóban közvetítse az Urat, aki az új emberiség modellje, melyet testvéri szeretet, őszinteség és békevágy tölt el.”

XV. Benedek és a zsinat tanítása ma is aktuális – állapítja meg Ferenc pápa levele, majd Szent II. János Pálra utal, aki szerint „az egyház ma még bőven távol áll attól, hogy Jézus missziós kérését betöltötte volna”, sőt „csak küldetése kezdetén jár, de éppen ezért kell ebben a misszióban minden erejével elköteleződnie”. Ferenc pápa ebből meríti saját buzdítását, miszerint „az egyház újítsa meg missziós elkötelezettségét abban a meggyőződésben, hogy a misszió maga megújítja az egyházat, megfiatalítja a hitét és keresztény önazonosságát, új lelkesedést és motivációt ad”. „A hit azáltal erősödik, hogy továbbadják!” – teszi hozzá.

Ferenc pápa idéz Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításából, amely a keresztény hit átadására irányuló új evangelizációval foglalkozó rendes püspöki szinódus gyümölcseit gyűjtötte egybe: „Az egyház első feladata a misszió, és ezért ma is a legelső kihívás az egyház számára, mely így megelőz mindent: a missziós munka az egyház összes művének a paradigmája, alapvető formája.” Ferenc pápa apostoli levelében egészen konkrét gyakorlati tanácsokkal is szolgál: az Egyház továbbra nem maradhat pusztán adminisztráció, hanem „önmagát mindig és mindenütt alapvetően missziós állapotban kell értelmeznie”, megújult módszerrel, új nyelvezettel kell a világ felé fordulnia. Az Egyháznak ezért ki kell lépnie saját köreiből, és egyetemes missziós öntudattal kell rendelkeznie. Ezen célok pontosítására, tudatosítására és elmélyítésére rendelte el Ferenc pápa 2019 októberére a rendkívüli missziós hónapot.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

You have no rights to post comments