Idén 145 milliárdot csalnak ki a zsebünkből lottóval

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. november 13. hétfő

A Szerencsejáték Zrt. számsorsjátékokból származó árbevétele az idén várhatóan öt százalékkal haladja meg a tavalyit, megközelítheti a 145 milliárd forintot, írta a Világgazdaság a társaság tájékoztatása alapján.

Tavaly a vállalat teljes forgalmának 36 százalékát adták a számsorsjátékok, 138 milliárd forinttal. Ezen belül a legnagyobb arányt - 31 százalékot - az ötös lottó képviselte, második helyen a puttó (18 százalék) állt, megelőzve a hatos lottót (15 százalék).

Tavaly nem voltak igazán jelentős főnyeremény-halmozódások, míg az idén már több rekord született: az ötös lottón például volt egy 2 és egy 3 milliárd forintig halmozódó főnyeremény is. A cég szerint emellett a reálkeresetek emelkedése is tükröződik a játékkedv fokozódásában. (index.hu)

Szerencsejátéknak nevezik, de vaódi neve "államilag engedélyezett csalás és lopás", ahol nagy "nyeremények" ígéretével, újabb és újabb beugratós trükkökkel, reklámokkal veszik rá az embereket, hogy költsék el a pénzüket a semmiért. Nem szabadna így történnie! - szerk.

Hozzászólások   

-1 #3 Bíró Gézáné 2017-11-14 10:43
Kedves sigyu!A csalót vissza kell,hogy utasítsam.Szigo rú részvételi szabályzat szerint zajlik a játék.Elemben had idézzem a bibliát."Adjuk meg a császárnak,ami a császáré Istennek a mi Istené."A vasárnapi persely gyűjtésnél én is abban a tudatban adakozom,hogy jó célokra fordítják.Azonb an felháborít mikor a templom ajtóban a koldus cigarettával a kezében koldul.Ilyenkor nem adakozom.
#2 sigyu 2017-11-13 17:12
Az ügyes csalónak mindig önként adjuk a javainkat, és meg vagyunk győződve, hogy jól járunk.... (így van ez már Ádám és Éva óta)
#1 Bíró Gézáné 2017-11-13 12:53
A szerencsejáték nem kötelező.Tehát nem csalnak a zsebünkből,hane m önként és dalolva adjuk.S az általunk befizetett összeg 20%-a adóforint,tehát bekerül a nagy kalapba.A szerencsejáték a remény játéka,de csak akkor,ha játék marad.Amikor már szenvedéllyé válik nagy problémát okoz.Családokat tehet tönkre ,úgy mint az alkohol,vagy a dohányzás.A nyeremény viszont adó mentes.

You have no rights to post comments