Keresztelő János és Jézus

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. január 06. szombat

Amikor Jézus megjelenik nála, hogy megkeresztelkedjék, János „igyekezett visszatartani: Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?” (Mt 3, 14) Gondolhatnánk, hogy János azért mondja ezt, mert tudja, hogy Jézus a Messiás – azonban ez nem így van! János maga állítja, hogy nem tudta előre ki a Messiás: Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: ‘Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.” (Jn 1, 33)

Tehát János is csak a Szentlélek Jézusra való leszállásakor tudja meg, hogy ő a Messiás. Akkor miért mondta azt, hogy neki kellene megkeresztelkednie Jézusnál? Azért, mert jó emberismerő volt! Ismerte Jézust – az unokatestvérét – és elismerte (!) annak tisztaságát, szerénységét. Nem gondolta magát többnek nála, pedig hivatkozhatott volna a saját pusztai, megszentelt életére, miközben Jézus látszólag a hétköznapi emberek egyszerű (elrejtett) életét élte.

Hasonlóképp ismeri a hozzá jövő embereket, és természetük szerint beszél velük. Érti személyiségük mozgatórugóit, látja azt is, hol sebzettek, hol szorulnak biztatásra és hol intésre.

(...) 

Keresztelő János egy pillanatig sem habozott, hogy megossza Istentől jövő látását a többi emberrel. Távol állt tőle minden bizonytalanság, féltékenység, kétértelműség. Azért jött, hogy tanúságot tegyen a Messiásról és az első adandó alkalommal – Jézus megkeresztelkedésének másnapján ezt meg is teszi. „Másnap látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel. János tanúságot tett és azt mondta: Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.” (Jn 1, 29-34) Ezt a történetet pedig János apostol írta le, aki Keresztelő János tanítványa volt, mielőtt Jézushoz csatlakozott volna. Neki tett tanúságot először János és ő hűségesen lejegyezte szavait. Íme, a tanúságtételek sorozata, amelyik elvezet Krisztushoz! A Szentlélek tanúságot tesz Keresztelő Jánosnak, aki ezt hűségesen továbbadja tanítványának, Jánosnak, aki társával, Andrással együtt Jézus után ered és végül nála éjszakáznak. Másnap már András tesz tanúságot Péternek (a testvérének): „megtaláltuk a Messiást” (Jn 1, 41)! Íme, így bontakozik ki és így teljesedik be egy hűségesen végigvitt küldetés! Elindul az apostoli láncolat, amely a tanúságtételeken keresztül a mai napig tart, míg ma az Egyház már az egész földön kiáltja: ez az Örömhír, megtaláltuk a Messiást, a Megváltót, aki kiváltott minket a bűneink alól és örök életet ajándékozott nekünk a mennyek országában! Gyertek, tartsatok ti is bűnbánatot és kövessétek Őt!

Részlet Sípos (S) Gyula: Keresztelő János története című könyvéből. Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/6239-keresztelo-janos-tortenete