A Facebook és a Google egykori építői ellene fordultak

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. február 06. kedd

Új technológiai szövetség alakult a Szilícium-völgyben – írja a The New York Times. A hír jól illeszkedik az utóbbi idők trendjébe, legalábbis ami a közösségi média és az okostelefonok körül kialakuló vészjósló hangulatot illeti. Az Emberséges Technológiáért Központot (Center for Humane Technology) ugyanis olyan emberek alapították, akik a korai időkben részt vettek a Google és a Facebook építésében, és most aggodalommal szemlélik, hogy a lassan mindenek fölött álló technológiai entitások miképp formálják az emberek, népcsoportok, országok, nemzetek életét, szerintük gyakran rossz irányba.

Veszélyesen nagyra nőttek a Szilícium-völgy liberális urai
Az állam helyett már a nagy techcégek az igazi cenzorok, ők döntik el, mi az álhír, és kiket kell a netről kitiltani. Kontroll nélküli monopóliumok és lobbi egy nagyon liberális közegtől – de nem csak a jobboldalnak kellene emiatt aggódnia.
Fő céljuk, hogy befolyással legyenek a technológiai nagyvállalatokra, rákényszerítve azokat termékeik áttervezésére: Belül voltunk. Tudjuk mit mérnek. Tudjuk hogyan kommunikálnak, tudjuk hogyan folynak a fejlesztések. A világ legnagyobb szuperszámítógépeit két cég – a Google és a Facebook – birtokolja. És mire céloznak velük? Az emberek, a gyerekek agyára –  mondta Tristan Harris, a Google egykori alkalmazottja, aki etikai kérdésekkel foglalkozott a cégen belül. Az utóbbi időben a nagy techcégek egyre több egykori vezetője szólalt meg hasonlóan kritikusan a témában. SSean Parker, a Facebook első elnöke például arról beszélt, hogy csak az Isten tudja, mit művel a Facebook a gyerekeink agyával.
Az ETK soraiba lépett Tristan Harrisen kívül Sandy Parakilas, a Facebook egykori műveleti igazgatója; Lynn Fox, az Apple és a Google egykori kommunikációs vezetője; Dave Morin  egykori Facebook-igazgató; Justin Rosenstein, a Facebook lájkgombjának atyja, majd az Asana társalapítója; Roger McNamee, a Facebook egyik korai befektetője és Renée DiResta botszakértő. Reményeik szerint egyre több neves információs technológiai szakértő csatlakozik kezdeményezésükhöz. “A Facebook a hüllőagyat stimulálja az emberben – a félelmet és a dühöt táplálja. És az okostelefonoknak köszönhetően minden ébren töltött percben figyel téged” – mondta Roger McNamee, aki szerint ennek megálljt kell parancsolni.
Az ETK nem egyedül, hanem a Common Sense Media nevű nonprofit ellenőrző csoporttal közösen szeretne fellépni a jó ügy érdekében. Első körben egy technológiafüggőség-ellenes kampányt akarnak indítani, aminek részeként részben a törvényhozóknál lobbiznának céljaik érdekében, másfelől 55 ezer állami iskolában tennének közzé tájékoztató anyagokat a témában. Az “Igazság a techről” nevű kampányra 7 millió dollárt ad a Common Sense Media, és az ETK is gyűjt hozzá tőkét.
A Common Sense Media ezen kívül 50 millió dollár értékű reklámhelyet és -időt is kapott támogatóitól, többek közt a Comcasttól és a DirecTV-től. Ezt a diákok, szülők és tanárok tájékoztatására szeretnék fordítani, hogy felhívják a technológia veszélyeire a figyelmet, különös tekintettel a túlzásba vitt közösségimédia-használat okozta depresszióra. Az ETK külön weboldalt is tervez, ahol a Facebook és Google működésére rálátó szakértők adnának tanácsot szoftvermérnököknek arról, hogy amit ezek megbízásából építenek, az milyen hatással lehet mások életére, egészségére.
Az ETK-t alapító Tristan Harris egyébként már évek óta az etikus fejlesztés egyik szószólója, egyben az addiktív viselkedést ösztönző szolgáltatások és techcégek nagy kritikusa.
(index.hu)