Szeretet földje missziós ajánlat a 2017. évre

Kategória: Előadások Megjelent: 2017. január 11. szerda

Szívesen elmegyünk mindenhová, csupán egyeztetni kell a helyszínt és az időpontot. Programjaink általában ingyenesek. Örömmel tartunk előadásokat az ajánlott vagy kért témában, ugyanígy gyógyító összejöveteleket, lelki napokat és lelkigyakorlatokat vagy épp kulturális programokat, alkalmazkodva a helyi lehetőségekkel és együttműködve a meghívókkal. Néhány lehetőség, amiket jó szívvel ajánlunk erre az évre:

Isten szeretete gyógyít – Isten gyógyító és szabadító jelenlétének, akaratának megértése és megélése, gyógyító összejövetel. Lehet lelki nap keretében is, választható programpontokkal: közös ima, ének, előadás, kiscsoportos beszélgetés, közbenjáró imaszolgálat, szentmise, gyógyító mise…

Lelki napok és lelkigyakorlatok - évek óta tartunk ilyeneket igény szerint több témában, ezen túl külön nagyböjti, húsvéti, adventi lelki napokat. (Honlapunkon – szeretetfoldje.hu - a lelki napok menüpont alatt olvasható néhánynak a témája is, de szívesen vállalunk új témákat is.) Néhány téma az elmúlt évekből:

- Szent István országáért – ima- és lelki nap, Magyarország hivatásának megértése, megújulás és kibontakozás,

- Belépés Isten valóságába - személyiségünk megértése, gyógyulása, képességek, tehetségek, adományok, karizmák, szolgálat,

- Cigányélet, cigánysors – cigánymissziós munkánk bemutatása, beszélgetés a nehézségekről és eredményekről, de lehet zenés műsor is könyvbemutatóval egybekötve,

- Megismerkedés, házasság, család - hol rontjuk el és hogyan javítsuk ki (lehet családfa gyógyító szentmisével),

- Jézus élete, egyéb lelki napok, előadások a szentek életéről, illetve a Szentírás igazságairól,

- Élő Szeretetláng – imaösszejövetel előadással, lelki nap a Szeretetláng Lelki napló tanításai alapján,

- Előadások, lelki napok a tizenéves korosztálynak – iskolai óra keretében vagy lelki napon. Drogokról és függőségekről, a korai szexuális élethez kapcsolódó problémákról szóló 45 perces előadások, de lehet az önismeretről, az Istenben való életről, stb. Ezen túl szívesen megyünk adventi és nagyböjti lelki napra,, stb.

Szentlélek-szeminárium, Alpha-kurzus – általában egy-egy előadás és imaszolgálat vállalása,

Evangelizációs alkalmak segítése - buzdítással, előadással, imaszolgálattal,

Író-olvasó találkozó, felolvasó est felnőtteknek – megjelent könyveinkhez kapcsolódva,

Sárkányszelídítők – a mesekönyvhöz kapcsolódó zenés előadás gyerekeknek, lehet az illusztrációkból készült kiállítással összekapcsolva is.

Szeretet Földje Alkotóközösség – alkotóközösségünk tagjainak egyéni vagy csoportos kiállítását szívesen ajánljuk,

Természetesen más témákra is nyitottak vagyunk, főleg olyanokra, amelyekről könyveket adtunk ki, vagy amelyek rendszeresen szerepelnek honlapunkon (szeretetfoldje.hu).

A programokra szívesen viszünk keresztény lelki könyveket is.

 

Bővebb információ, időpont egyeztetés:

Sipos Gyula, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: 06-30/33-88-245

 

Munkánkat támogatni lehet imával, szervezési és anyagi segítséggel is - jótevőinkért minden nap imádkozunk! Adományt lehet küldeni az alapítványi számlaszámunkra (10700268-04975106-51100005 ) vagy a postacímünkre (2045 Törökbálint, Templom u. 13.) is.

Kérjük, ha tehetik, az 1% felajánlásával segítsék munkánkat: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13.

Imával és szeretettel: Sipos Gyula