Tegyük fel…

Kategória: Evangelizációs levelek Megjelent: 2016. május 25. szerda

Átvilágítás a Tízparancsolat alapján 1. rész: Tegyük fel...

Rendben van, tegyük fel, hogy nincs Isten. Ha ez így van, akkor az embert csak önmaga határozza meg. Én vagyok a középpont, az ember önmaga istene. Akkor kérdéses, hogy létezik-e egyáltalán lelkiismeret? Vagy talán az nem más, mint szokások, nevelődések, ilyen-olyan értékek halmaza, amit magunkévá teszünk, de amin bármikor változtathatunk, ha akarunk. Ha ugyanis nincs se külső (Isten), se belső (lelkiismeret) mérce, akkor azt teszem, amit csak akarok!

Akkor teljesen jogos és elfogadható a gyereklányok kiházasítása és az özveggyé vált nők elégetése, hiszen a magányossá váló nők csak terhet jelentenek a közösségnek. A hatalmas és erős többet megtehet, hiszen neki nagyobb szabadsága és több lehetősége van. Megteheti, hogy rabszolgákat tart, megteheti, hogy fiatal fiúkat és lányokat szerez szexuális vágyai kielégítésére. Szabadon jutalmazhat és büntethet, ölhet és életet adhat. Abban hisz amiben csak akar és nem kell alkalmazkodnia, csak egy nála is erősebb hatalomhoz. Olyan istent választ magának, amilyet csak akar, és ami leginkább megfelel vágyainak és terveinek.
Emberáldozatot mutathat be Káli istennőnek egy templomban vagy az abortusz-klinikákon. Háborús versenyeket szervezhet és nyíltan hódolhat az erőszak Mars istenének, természetesen előre szerződést aláíratva a résztvevőkkel, ami felmenti őt minden felelősség alól. „Szexuális önkifejezésének” bármilyen önkifejezést adhat, hódolhat Vénusznak, Pánnak, de az állatokkal üzekedő Zeusznak is. Felépítheti a hatalom és erő nagy szervezett piramisait, vállalatokat, országokat gyűrhet maga alá, ha van hozzá elég pénze, ereje, képzelőereje és befolyása.
Ha nincs Isten, akkor háromezer isten van – miként Indiában -, mert legalább ennyiféle módon istenítheti az ember a saját belső vágyait és terveit. Akár régi nevei egyikén nevezed, akár újat adsz neki – ugyanaz a romboló erő rejlik mögötte.
Ha nincs Isten, akkor nincs kinek felelősséggel tartozni. Sem a házastársamnak, sem a gyerekeimnek, sem a közösségemnek, hazámnak – vagy legfeljebb annyival, amennyit az ki tud kényszeríteni az erősebb jogán.
De vajon mi történik, amikor rádöbbenünk, hogy önmagunknak igényelt istenségünk az egész életet szétrombolja körülöttünk? Mi történik, amikor rájövünk, hogy minket erőszakolnak meg, minket használnak ki, velünk élnek vissza? Hogy nálunk is vannak erősebbek és már nem tudunk védekezni ellenük? Amikor kiderül, hogy a vesztesek közé tartozunk és rabszolgává lettünk: vágyaink, körülményeink, életmódunk rabszolgáivá?
Vajon amikor már nincs hová halmozni az élvezeteket, a paloták köré emelt magas falak és őrtornyok, testőrök és bankbetétek meg tudnak-e védeni minket életünk beteljesületlenségétől, bensőnk kiégésétől, az unalom és magány komor sötétségétől?
De tegyük fel, hogy mégiscsak van Isten. Tegyük fel, hogy tanácsai – ne ölj, ne lopj, ne hazudj, tiszteld apádat és anyádat… -, nem csupán gyenge emberi fantáziálások, hanem  bármilyen civilizáció fennmaradásának alapjai? Hiszen láthatjuk, hogyan roskadozik körülöttünk minden olyan társadalom, amelyik ezekkel a törvényekkel nem számol.
Ha pedig van Isten, akkor a lelkiismeretünk sem csupán valami szokásokból összetákolt halmaz, hanem az Istentől való, és bennünk élő örökéletű lélek figyelmeztetése, sugallata, bátorítása életünkben. Akkor pedig mi személyek vagyunk, egyediek és megismételhetetlenek. Akkor nincs reinkarnáció, akkor nem lehet elmenekülni a felelősségünk elől, akkor mindenképpen számot kell adnunk életünkről.
A Tízparancsolat első tanácsa Istentől nem azért íródott nekünk, mert Ő valami személyi kultuszt akart kialakítani a maga személye körül, hanem azért, mert Isten az Élet teljessége, Tőle származik minden jó, Ő rendezett el mindent „súly, szám és mérték szerint” – ezért minden, ami Őt tagadja, az Életet tagadja és kihullik abból. Ezért ez az első parancsolat: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!
Lázadhatunk ellene, jogunk van hozzá, ahogy szétszedhetünk egy gépjárművet is és megpróbálhatjuk összerakni másképp, mondván, nekünk sokkal jobban tetszik úgy, ha a tetején van a kereke és oldalán a kormány, motor pedig nem is kell bele, mert csak a benzint fogyasztja – de az az autó így sohasem fog működni! Hasonlóképp tagadhatjuk az Élet törvényeit, amit Isten beleírt a szívünkbe, a természetbe és a társadalom szövetébe – de amit mi összebarkácsolunk helyette, az szükségszerűen működésképtelen lesz.
Isten semmit sem titkolt el előlünk, mert szeret minket. Ő megadta a „használati utasítást”, a „szerelési segédkönyvet” életünkhöz. Ennek egyik központi fontosságú „utasítása” a Tízparancsolat. Ha megtartjuk, „életünk lesz, és bőségben lesz”. Nem Istenen múlik.
Az első parancsolat - Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj – nem más, mint mennyei Atyánk nagy kérése hozzánk: Kérlek, figyelj rám, mert én az Életet adom neked!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)