Ima az új evangelizációért

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. január 07. szombat
Veres András megyéspüspök 2012. január 1-jétől meghirdette az Új Evangelizáció Évét a Szombathelyi Egyházmegyében. Az idei tematikus év jó felkészülés lesz a Hit Évére, amelyet a Szentatya 2012. október 11-étől 2013. Krisztus Király vasárnapjáig hirdetett meg. Mint minden tematikus évnek, az ideinek is van hivatalos imádsága, amelyet a hívek minden szentmise előtt, után vagy közben imádkoznak az egyházmegye templomaiban. Az imádság szövege a következő:

Ima az új evangelizációért

Dicsőség és hála neked, Mennyei Atyánk, hogy megmutattad irántunk való szeretetedet azzal, hogy Fiad, Jézus Krisztus személyében nekünk ajándékoztad magadat.

Jézusunk, köszönjük, hogy mi is részt vehetünk megváltásod nagy művében, amikor rajtunk keresztül is meg akarod ismertetni a Mennyei Atya szeretetét minden emberrel.

Istenünk, bocsáss meg, hogy időnként lanyhák vagyunk, és csak kevés fáradságot vállalunk azért, hogy téged még jobban megismerjünk, szeressünk, szavainkkal és életünkkel rólad tanúságot tegyünk, és evangéliumodat másokkal is megismertessük.

Tégy minket készségessé, találékonnyá és tüzes lelkűekké, hogy az Új Evangelizáció Évében semmilyen áldozattól se rettenjünk vissza az örömhír továbbadása érdekében! Szentlélek, akit Jézus küldött nekünk az Atyától, vezess bennünket hitvalló krisztusi életre! Szűz Mária, Egyházunk anyja, imádkozz érettünk, hogy az új evangelizáció műve gyümölcsöző legyen egyházmegyénk és egész népünk javára! Ámen!

Szombathelyi Egyházmegye/Magyar Kurír

You have no rights to post comments