A kalifátus elkobozza a keresztények és síiták házait Moszulban

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. július 18. péntek

Egy nagy „N” betűvel, az arab Nazarat (keresztény) szó kezdőbetűjével jelölik meg Moszulban a keresztények házát. A már elhagyott otthonokat a kalifátus kisajátította szunnita támogatói részére, amelyek még nem üresek, ott a lakóknak a következő lehetőségeket kínálják fel: vagy eltávoznak, vagy áttérnek a muzulmán hitre, vagy fizetik az ún. dzsizia védelmi adót (a nem muzulmánokra kivetett adót), amelyre az ún. dhimma – a kisebbségek védelmi formája – alapján joguk van.

A káld püspökséget is elfoglalták, az épületen a kalifátus zászlója lobog. Ez történik Moszulban és Irak egyes területein, amelyeket az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) dzsihádista fegyveresei ellenőriznek a június 9-én alakult iszlám kalifátus térségében.

Shlemon Warduni püspök, a bagdadi káld patriarkátus helyettesének tájékoztatása szerint erősen korlátozták a térség keresztényeinek és síitáinak létfeltételeit. A SIR olasz katolikus hírügynökségnek nyilatkozva a főpásztor keserűen állapította meg: az iszlám kalifátus képviselői megparancsolták a közalkalmazottaknak, hogy függesszék fel a keresztényeknek, a síitáknak és a kurdoknak juttatott élelmiszer- és gázszolgáltatást. A tiltást megszegőket a saría, az iszlám jog alapján büntetik meg.

Warduni püspök a Baghdadhope internetes portálnak adott tájékoztatójában elmondta: a helyzet napról napra romlik. A keresztény falvakban, amelyek befogadták a Moszulból és az ISIS térségéből menekülő kitelepítetteket, humanitárius vészhelyzet alakult ki. Az iraki Caritas minden tőle telhetőt megtesz, de készletei egyre fogynak. Az UNICEF közreműködésével fúrt kutak sem elegendők a lakosság szükségletének kielégítésére. Sürgős segítségre van szükség.

Vatikáni Rádió, Magyar Kurír

You have no rights to post comments