A magyar dal napja hetedszer, 33 színpadon

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. augusztus 28. csütörtök

Hetedszer rendezik meg idén a magyar dal napját. A Presser Gábor által kitalált országos rendezvényen szeptember 14-én és a felvezető napokon kilenc település, valamint a főváros 33 színpadán mintegy kétezer fellépő vesz részt. "A magyar dal napja nem vállalkozás, hanem egy álom megvalósulása. Idén is sikerült összeszedni a szükséges pénzt a megrendezéséhez, de a tendencia kemény, a folyamatosan átalakuló kultúrfinanszírozásba a magyar dal napja nehezen illeszthető bele" - mondta Presser Gábor zeneszerző, előadó a keddi sajtótájékoztatón a szeptember 14-i rendezvény egyik helyszínén, az óbudai Kobuci Kertben.

Idén a legtöbb helyen már két- vagy háromnapos rendezvényt Hévízen, a magyar dal idei fővárosában, Martonvásáron, Békéscsabán, Szombathelyen, Szentendrén, Boldogon, Zsirán, Hajdúnánáson, Egerben, valamint Budapesten 12 helyszínen összesen 33 színpadon tartják meg, mintegy kétszáz énekes, ezer zenész, a kórusokkal, népdalénekesekkel együtt csaknem kétezer fellépő lesz.
Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője kitért arra, hogy míg 2009-ben és 2010-ben 30 millió forint feletti támogatásból szerveződött meg az országos rendezvény, 2012-ben ez 18 millióra, tavaly 12 millió alá csökkent, idén pedig mindössze hatmillió forintot sikerült kapniuk. Hozzátette: a Nemzeti Kulturális Alap zenei kollégiuma 2014-ben a magyar dal napja négy rendezvényét is támogatja, kiírtak egy meghívásos pályázatot is számukra, amelyből újabb összeg folyhat be, és az Artisjus Zenei Alapítványtól is érkezett 800 ezer forint.
"Az elmúlt évek kudarcos része, hogy a média nem készít műsort a magyar dalról, nincsenek közvetítések, viták a televízióban, holott az archívumok tele vannak. Jövőre lesz ötven éve, hogy az Illés-zenekar első három magyar nyelvű felvételét meg lehetett hallgatni, ez az én életemet is meghatározta" - idézte fel Presser Gábor.
A rendezvény ünnepélyes megnyitója szeptember 14-én vasárnap a magyar dal napja idei fővárosában, Hévízen lesz Presser Gáborral a tó főbejáratánál, ahol a magyar dal hőlégballonja fog felemelkedni, és lesz tóölelés is ezer emberrel. Felvezetésként pénteken hangszerkiállítás és Back II Black-koncert, szombaton Nagy Feró és a Beatrice fellépése lesz, vasárnap megtartják az amatőr énekesek vetélkedőjének döntőjét; a programban fellép Somló Tamás és Karácsony János, az LGT két tagja is.
Idén először rendezik meg a magyar népdal napját: a háromnapos martonvásári program fő attrakciójaként szeptember 14-én vasárnap Kunos Tamás brácsás szervezésében lesz például Csík Zenekar-koncert, kórus- és dalárdatalálkozó, fellép a Buda Folk Band, Kacsó Hanga Borbála, a Romengo, Pál István Szalonna és bandája, és megtartják a Felszállott a páva tehetségkutató műsorsorozat gálaműsorát. Az eseményre zenevonatok indulnak a fővárosból.

A BKV támogatásával idén is jár dallamos villamos a fővárosban: szeptember 7-én a 47-es útvonalán egy ötvenéves nosztalgia villamos közlekedik, amelyen tizenöt fiatal előadó zenél. Az első kocsi 14 órakor indul a Deák térről a budafoki Városház térre, az utolsó járat 20 óra 5 perckor indul vissza onnan.
A magyar dal napja vidéki programjainak többsége ingyenes, a fővárosban olcsó belépőkkel várják az érdeklődőket.
A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják, és országos rendezvénnyé vált az esemény, évről-évre több tízezer nézővel. A fő cél a magyar zene népszerűsítése, illetve az ismert fellépők mellett a helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőség biztosítása.
(inforadio.hu)

You have no rights to post comments