Újabb csapás az amerikai kereszténységre

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2015. október 06. kedd

Kalifornia lett hétfőn az ötödik amerikai állam, amelyben engedélyezték az eutanáziát, miután Jerry Brown demokrata kormányzó aláírta az erről szóló törvényt.

Az ABX2 15 néven besorolt jogszabály olyan gyógyíthatatlan betegek előtt nyitotta meg az önkéntesen választott halál lehetőségét, akikről két orvos is megállapítja, hogy fél évnél több nem lehet neki hátra, képesek lenyelni a számukra felírt mérget és akik döntésüket ítélőerejük birtokában hozzák meg.
Annak érdekében, hogy az orvosok az utóbbi kritériumról meggyőződjenek, legalább egy olyan találkozót kell biztosítani, amelyen csak ő és az orvos van jelen. Az egyértelmű helyzet érdekében ezen kívül a betegnek írásban kell előre bejelentenie, hogy 48 órán belül végezni kíván magával.
Az eutanáziát eddig Oregon, Washington, Montana és Vermont államban legalizálták az Egyesült Államokban. Az eljárás augusztusig Új-Mexikóban is törvényes volt, de akkor egy helyi fellebbviteli bíróság felülbírálta egy alsóbb szintű döntését, amely jogként határozta meg az orvos által elősegített halált. Az ügyet jelenleg az állam legfelsőbb bírósága tárgyalja.
A jogszabály jövőre lép hatályba, azonban csak 10 évre szól, és az állam törvényhozásának kell meghosszabbítania, különben hatályát veszti.