Genezis címmel készül új magyar film

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2016. július 26. kedd

Bogdán Árpád „Genezis” címmel készülő második játékfilmjének forgatásához a Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága 250 millió forint támogatást szavazott meg – közölte az MNF június 18-án.

Bogdán Árpád színházi rendezéseit és rövidfilmjeit követően 2007-ben Boldog új élet című első mozifilmjével tűnt fel. Az önéletrajzi elemekkel átszőtt alkotás számos rangos szakmai díjat nyert, a nemzetközi közönség a Berlinalén láthatta először, majd világszerte több filmfesztiválra kapott meghívást.

A Genezis címmel készülő film története három szálon fut. A forgatókönyvet, amelyen a bibliai teremtéstörténet motívumai vonulnak végig, az irodalmi munkássága révén is ismert rendező maga írta. A történet végső formáját a nemzetközi ScriptEast, majd a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési csapatának közreműködésével nyerte el.

Az alkotás generációs problémát mutat be. A család fogalmát három, a mai Magyarország legkülönbözőbb társadalmi közegéből érkező ember történetén keresztül közelíti meg. Az események középpontjában egy sikeres nagyvárosi ügyvédnő, egy archaikus roma közösségből származó kisfiú és egy magányos, titokzatos kamaszlány áll.

Az októberben kezdődő 35 napos forgatás autentikus magyarországi helyszíneken valósul meg. A hivatásos színészek mellett számos amatőr szereplő fog feltűnni a filmben. A gyártás előkészítése, főként a romatelepek zárt világának hiteles megjelenítésére való felkészülés, több mint két éven át tartó folyamat volt.

A Mirage Film és a Focus-Fox koprodukciójában készülő Genezis a tervek szerint 2017 tavaszára készül el, producere Taschler Andrea és Ferenczy Gábor.

Bogdán Árpád (rendező, forgatókönyvíró, színész) 1976. június 13-án született Nagykanizsán. Kétévesen állami gondozásba került, és 24 éves koráig a balatonberényi állami nevelőotthonban nevelkedett. 1991-től három éven keresztül elektrotechnikát tanult, de iskoláját nem fejezte be, hanem a budapesti Arany János Színistúdió növendéke lett. Később beiratkozott a Wesley János Lelkészképző Főiskolára szociális munkás szakra, jelenleg Pécsett romológia–pedagógia szakos hallgató.

Forrás: Romnet

Forrás: MTI

Fotó: Mixonline.hu

Magyar Kurír

You have no rights to post comments