Keresztény válasz a járványra

Kategória: imádságok hazánkért Megjelent: 2020. március 11. szerda

Járványok jönnek-mennek, de mióta keresztények vannak a világon, három dolgot mindig megtettek járvány idején egyénileg és közösségileg is. Bűnbánatot tartottak ("jaj, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben" - írja Kölcsey a magyar himnuszban), imádkoztak Isten kegyelmének kiáradásáért (és böjt, virrasztás, szentségekkel ellátás), valamint ápolták a betegeket. Így ha mi is ezeket tesszük, jól tesszük. Ezért örülünk, hogy a karizmatikus megújulás nemzetközi szolgáló bizottsága az alábbi felhívást tette közzé:

"Amint bizonyára mindannyian tudjátok, a koronavírus-járvánnyal példa nélküli krízist él meg a világ napjainkban. A helyzet elég komoly, néhány országban, úgymint Koreában vagy Olaszországban nem tarthatóak vallási összejövetelek, beleértve a szentmiséket is.
 Minden bizonnyal már sokan hordozzátok ezeket a dolgokat imában, de mi szeretnénk kiszélesíteni az imádkozók körét az egész Megújulásra, szerte a világon. Emeljük fel együtt imáinkat a Mennybe!
 Jézus meggyógyította a betegeket a Szentlélek erejével. Forduljunk hát ugyanahhoz a Szentlélekhez, és kérjük, hogy legyen vége a járványnak! Kérjük a betegek gyógyulását, és üdvösséget azoknak, akik elhunytak a betegségben.
Ezért arra hívunk, hogy imádkozzuk, minden nap a Jöjj Szentlélek Úristen imát, amíg véget nem ér a járvány. Ez az Egyház imája a betegek gyógyulásáért, imádkozzuk három Üdvözlégy Máriával kiegészítve. Kérjük hittel, hogy a Szentlélek szálljon le megsebzett világunkra és nyilvánítsa ki az Atya gyengédségét azok számára, akik szenvednek! Kérjük Szűzanyánkat, hogy védelmezzen, és borítson be anyai palástjával minden embert.
Hálásak vagyunk mindannyiótokért, akik csatlakoztok ehhez az imahadjárathoz.
 Egyesítsük imáinkat
Vatikán, 2020. Március 9.
Jean-Luc Moens CHARIS, elnök"

You have no rights to post comments