Napközis mesék 8. - Életmentők

Kategória: Irodalom Megjelent: 2020. május 06. szerda

Napközis mesék, 1.a osztály
Sípos (S) Gyula: Életmentők
R. Lilla által mondott szereplők: Szélen Szálló Szélvész, a papagáj, Orrszívó Porszívó, az elefánt, Fára Mászó Kém, a cica Videó és szöveges változat:

Életmentők

Mindhárman kedvencek voltak, aztán mindhármukat megunták. Először Orrszívó Porszívó érkezett a családhoz, egy kék elefánt, akkor, amikor Hanna még nagyon kicsi volt. Náthás lett, és mivel még nem tudta kifújni az orrát, Orrszívó Porszívó elefánttal segítettek neki. Hogy pedig ne féljen tőle, a kezébe adták, hogy játsszon vele, így egy darabig a kedvenc játéka volt. Aztán nagyobb lett, a zsebkendőt is tudta már használni, más játékai lettek, Orrszívó Porszívó, a kis kék elefánt pedig elfeledve búslakodhatott egy polc mélyén.
Szélen Szálló Szélvész egy állatkerti kirándulás után került hozzájuk. Hanninak úgy megtetszettek a papagájok, hogy addig könyörgött, kérlelt, simogatott, míg szülei vettek neki egyet, és még azt is megengedték, hogy nyitva hagyja a kalitka ajtaját a szobájában. A kislány sokat foglalkozott vele, röptette, tanította. Szélen Szálló Szélvésznek nevezte el, mert a papagáj szerette a falak mentén körberöpülni a szobát.
Fára Mászó Kém még kiscicaként került hozzájuk. Fent nyávogott egy fa tetején, nem tudott lejönni, végül apu mászott fel érte. Keresték, kihez tartozhat, de nem találtak senkit, így ők fogadták magukhoz. A kislány sokat játszott vele, így Fára Mászó Kémből kedves, vidám, dörgölőző házimacska lett, aki a lakásban is felmászott minden bútorra, felugrott a függönyre, szekrényre, és minden étkezésnél jött kémkedni, hol is lehetnek a legfinomabb falatok. Szélen Szálló Szélvésszel gyakran kergetőztek, bohóckodtak, de sohasem bántották egymást.
Telt-múlt az idő, Hanna iskolába kezdett járni. Egyre kevesebbet foglalkozott addigi barátaival, s ha otthon volt, akkor is házi feladatot írt, szüleinek segített, tévézett vagy elment az osztálytársaihoz. Orrszívó Porszívó, Fára Mászó Kém és Szélen Szálló Szélvész együtt búslakodtak, unatkoztak, végül nagy magányukban elhatározták, hogy világgá mennek, hiszen itt már úgysem törődik velük senki. De hogy éhen ne halljanak, úgy döntöttek, hogy cirkuszt alapítanak világszámokkal, és azzal keresik meg a napi betevőre valót. Így aztán gyakorolni kezdtek. Orrszívó Porszívó kiváló mesterlövésznek bizonyult. Először beszívta a levegőt, így odaragasztva egy ping-pong labdát az ormányához, majd nagy erővel kifújta, s bármit eltalált, amit csak mutattak neki. Ha pedig akarta, egyszerre két, három, sőt négy labdát is tudott a levegőben tartani, forgatni, keringtetni – világszám! Azt is meg tudták csinálni, hogy Fára Mászó Kém két lábra állt, a fején ott egyensúlyozott Szélen Szálló Szélvész, aki a csőrén pörgette a kis kék elefánt által odalőtt labdákat. Tudtak egymáson átugrálni, bukfencezni, dupla-, sőt, a papagáj triplaszaltót is ugrani – világszám!
Már készen álltak az indulásra, s talán el is mentek volna, ha közbe nem jön Hanni betegsége. Belázasodott, ágyba került, s onnan ki se kelt. A valamikor vidám kislány elszótlanodott, étvágytalanná vált, fogyott, keskenyedett, feküdt az ágyban szótlanul. Barátai egy darabig látogatták, aztán lassan elmaradtak. Anyukája próbálta etetni, kevés sikerrel. Az orvosok se tudták, mit is kellene tenni, hogy meggyógyulhasson végre. A három cirkuszművész összetanakodott: valamit tenni kell, hiszen Hanni mégiscsak a gazdájuk és barátjuk volt, szerették őt, hiszen épp azért akartak elmenni is, mert fájt nekik a mellőzöttségük. Végül elhatározták, hogy műsort adnak neki, minden nap, de olyan jót, vidámítót, hogy attól meggyógyuljon a beteg.
Anyu a konyhában szomorkodott, amikor valami zajt hallott a gyerekszobából. Eszébe jutott, hogy bánatában bent hagyta lányánál a tejbegrízes tányért, amiből Hanni egy falatot se evett, s attól félt, talán azt lökte le véletlenül a kislánya. Csendben kinyitotta az ajtót, hogy belopakodjon érte, s mit látott! Orrszívó Porszívó épp labdákat lőtt Szélen Szálló Szélvésznek, aki azt elkapta, és már a csőrén, mindkét szárnyán és egyik lábán is egyensúlyozott egyet. Hanni az ágyban ülve tátott szájjal nézte őket, ezt kihasználva pedig Fára Mászó Kém falatonként etette őt a tejbegrízzel. Anyu csendben visszacsukta az ajtót, csak a szeme könnyesedett el – hátha, hátha így erőre kap a kislánya!
Ha hiszitek, ha nem, a csodálatos cirkuszi társulat egy hét alatt kigyógyította Hannit minden betegségéből! A kislány újra kacagott, tapsolt, sétált, s ha lehetett volna, még az iskolába is magával vitte volna a három legjobb barátját: Orrszívó Porszívót, a kis kék elefántot, Szélen Szálló Szélvészt, a papagájt, és fára Mászó Kémet, a cicát.