Légy apó tanítása

Kategória: Irodalom Megjelent: 2016. június 24. péntek

Légy apó érezte, hogy már csak kevés ideje van hátra. Szárnyai megfakultak, potroha elveszítette régi feszességét és lábaival is egyre gyengébben tudott kapaszkodni. Alig várta, hogy a nyüvekből kikeljen a legújabb légygeneráció – tudta, hogy ez lesz az utolsó nemzedék, akiknek még átadhatja bölcsességét.
Figyeljetek rám, legyecskéim – szólította meg fiatal és hebrencs utódait. – A legfontosabb ismereteket adom át netek, amit ha jól eszetekbe véstek, hosszú és boldog életet élhettek!

Az első és legfontosabb, hogy megértsétek: ámbár mi vagyunk a természet fejlődésének csúcsa, értelme és kiteljesedése, ez nem jelenti azt, hogy nem leselkednek ránk veszélyek. Épp ellenkezőleg!
A legkisebb veszélyt ránk azok jelentik, akiknek a fején elöl van a szemük. Ilyenek például az emberek, macskák, baglyok – ezek a csökevényes lények a regresszió, elkorcsosulás áldozatai. Csak előre és nagyon kis szélességben látnak, ráadásul buták, azt hiszik, hogy amit és ahogy ők látnak, mindenki más is azt és úgy látja. Mi, akik az egész teret látjuk magunk körül, csak nevetünk rajtuk! Ezek ugrálhatnak, csapkodhatnak, de csak akkor tudnak benneteket bántani, ha óvatlanok vagytok!
Náluk veszedelmesebbek a fejlettebb érzékelőrendszerrel rendelkezőek, az úgynevezett oldalsó szeműek osztályába tartozók. Ilyenek a tehenek, lovak, madarak – ők előre is, oldalra is látnak, szemük nagyobb területet fog át, így nehezebb kikerülni a látóterükből. Sokuk ostort is hord magán, azzal csapkod, ami veszedelmes fegyver lenne, ha tudnának vele pontosan célozni. De nem tudnak! Ezért különösebben ne féljetek tőlük. Ha kívül maradtok az ostoruk hatókörén, semmi baj nem érhet benneteket!
Szót kell ejtenem a pontszeműekről is. Egyenként a szemeik semmitérők, de több, olykor nyolc is van belőlük, ami már figyelmet érdemel! Ők az ellenségeink, fegyverkeznek ellenünk, sok fajtájuk hálót sző, hogy így halásszanak ki minket a levegőégből. Könnyű azonban elkerülni őket! Javaslom, hogy kezdjétek életeteket egy elsőszemű, vagy oldalsószemű csordánál. Tartsátok őket háziállatként, éljetek, vándoroljatok velük! Ezeknek a jószágoknak a nagy, otromba teste minden hálót elszakít, amit csak a pókok ellenetek szőnének, így tökéletes biztonságban lehettek tőlük.
A legfejlettebbek, olykor még a mi szintünket is majdnem elérő lények az összetett szeműek: a rovarok. Ha nem is olyan szépek és intelligensek mint mi, de ők is látják az egész teret maguk körül, előre, hátra, oldalt, le és fel. Ezért ezeket nem tudjátok olyan könnyen becsapni vagy elkerülni, mint az alacsonyabb rendű fajokat. Némelyeket közülük ősi ösztön hajt, ragadozó természetüket még nem sikerült megszelídítenünk, ezért veszélyesek lehetnek ránk – kerüljétek őket!
Hallgassatok rám, és akkor hosszú életet élhettek, még az enyémnél is hosszabbat és sok nemzedéknyi légy életét biztosíthatjátok. Ti vagytok a jövőnk reménységei! Tartsatok csordát, tenyésszetek embert és éljetek mértéktartó életet! Akkor lisztkukacok nemzedékei fogják áldani neveteket és nyüvek garmadája érik meg petéitekből!
És most repüljetek, fedezzétek fel a világot!

Szöveg: Sípos (S) Gyula, kép: Vihart Anna Sok-sok történet és kép tőlünk a facebookon, a Kisvárosi történetek oldalon: https://www.facebook.com/kisvarostortenetek/