Download Joomla by Host Reviews

A megátkozott fügefa története – 1. (Mk 11, 12-14)

Kategória: Márkot olvasva Megjelent: 2010. október 06. szerda

 

Napjainkban az egyik zavart kelt? történet az Újszövetségben a fügefa megátkozásának története. (Nem mindig volt ez így, hol a szegénység hirdetése zavarta a hív?ket, hol a hatalom elvetése – most meg ez…) Most, amikor annyit beszélünk a szeretetr?l, megbotránkoztat minket Jézusnak ez a tette – pláne, ha még környezetvéd?k is vagyunk -, miért kellett egy „ártatlan” fát megátkozni? (Csak mellékesen: egy fa nem tud ártatlan lenni, mint ahogy b?nös sem – nincsenek tettei, amelyek erkölcsileg megítélhet?k lennének. Ezért az ilyen kivetítés eleve tévútra visz. Ráadásul Jézus idejében még nem létezett olyan, hogy „környezeti válság”…) De mégis: megátkozni egy fügefát a termés hiánya miatt, amikor még nem is volt fügeérés ideje? Hogyan történhetett ez meg, és mi értelme van ennek?

Lássuk hát először a történet első részét – Márk is két részletben meséli el, közbeékelve a templom megtisztításának esetét, nem véletlenül -, hogyan is kezdődött a dolog:

„Másnap, amikor Betániát elhagyták, megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult irányába, hátha talál rajta valamit. De odaérve semmit sem talált rajta, csak levelet, mert még nem volt itt a fügeérés ideje. Azt mondta neki: „Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!” A tanítványok hallották.” (Mk 11, 12-14)

Mielőtt magát a történetet – és leírójának szándékát elemeznénk – emlékezzünk arra, mi történt előző nap: Jézus dicsőségesen bevonult Jeruzsálembe a szamárcsikó hátán, körülnézett, megnézte a templomot, de nem szólt semmit, hanem visszament Betániába. Ő tudja, hogy ez az utolsó hete, és azt kell látnia, hogy három éves nyilvános működése, tanításai, nyilvános csodái nem érték el az áhított célt: Jeruzsálem lakói nem tértek meg, a templomban ugyanolyan bűnös módon zajlik az élet, mint azelőtt. Nem nagy merészség azt feltételeznünk, hogy Megváltónk lelkében megszomorodott, feldúlt volt. Reggel gondolatai talán már a templom – prófétai jellegű – megtisztítása körül jártak. Tanítványaitól vigaszt nem remélhetett - azok a közeli emberi dicsőséget várták és vágyták -, tőlük enyhülést nem kaphatott.

Ilyen lelki állapotban érkezett el a zöldellő fügefához, a látszólag élettel teli, zöldellő növényhez, s talán így érthető Jézus lelki motivációja is, amikor – még a fában is csalódva -, megátkozza azt: „Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!”

Márk azonban nem azért szerepelteti evangéliumában ezt a történetet, hogy Jézus lelki állapotát szemléltesse! (Én azért írom le, hogy elmélkedésünk során értsük Jézus Krisztus emberi természetének motivációit is, ne csak az isteni természetből fakadó csodás tetteket – mert a kettő egy, szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül.)

Az evangelista egyik célja majd a történet második részében válik nyilvánvalóvá, Jézusnak a hitről való beszédében, amikor megpillantják a kiszáradt fügefát. Van azonban egy olyan fontos momentum, amiről most kell beszélnünk, s amire az Evangélium összeállítója is fel akarta hívni a figyelmünket: Isten bármikor „meglátogathat” minket, bármikor megvizsgálhat minket, és végül bármikor elérkezhet halálunk pillanata, amikor számot kell adnunk arról, milyen gyümölcsöt termett életünk! A vizsgálódás idejében pedig semmilyen kifogás, magyarázat, még maga a természet rendje sem oldhatja fel felelősségünket!

Egy példa, illusztrációnak: egy ember átlagos életideje 60-80 év, de lehet ennél több is. Ha valaki huszonéves korában, esetleg még épp a kamaszkori vívódások és viharzások idején, talán pont egy bűnös nap után meghal és Isten elé kerül, hiába mondja: „még csak most kezdtem el élni, még csak ezután kell, hogy dolgozzak, megkomolyodjam, még nem jött el annak az ideje, hogy én „jó gyümölcsöt” érleljek életemben…” Mindennek nincs jelentősége, csak élete „gyümölcsének”.

Márk keményen beszél, mert Jézustól így látta: értsétek meg a fügefa példáján, hogy Isten meglátogatása idején nem lehet kifogásokkal, magyarázkodásokkal életet nyerni! Igaz ez személyesen mindannyiunkra, de igaz ez Jeruzsálemre, igaz egész Izraelre, és igaz az egész világra! Nem kaphatunk felmentést sem a világ rendjére, sem a természet rendjére, sem saját gyengeségeinkre hivatkozva! (Az egyetlen megmentést Jézus Krisztus megváltó műve hozza majd el…) Lehet, hogy emberileg úgy érezzük, ez igazságtalan – hiszen ki ne tudná felmenteni magát, ki ne tudná megmagyarázni tetteit -, Isten azonban átlát mindent, az Ő útjai nem a mi útjaink, az Ő ítéletei nem a mi ítéleteink.

Mi a megoldás? A fügefa példája figyelmeztet: úgy kell élnünk, hogy amikor eljön az Úr látogatásának ideje – és ez minden nap, minden pillanatban megtörténhet -, az minket készen találjon. Jézus többször tanít erről, nyíltan és példabeszédekben, de prófétai tetteken keresztül is. Az elkövetkező napokban pedig, a templomban nyilvánosan tanítva, többször is megerősíti: „Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor, vagy kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!” (Mk 13, 35-37)

Végezetül: ez a bibliai történet nem az átkozódásról, az átkok engedélyezéséről szól! Itt az átok az isteni élet hiányának nyilvánvalóvá tétele – ahogy más helyütt az áldásé az isteni élet kiáradása -, Jézus prófétai cselekedetének eszköze, célja pedig épp az Istenhez való megtérés sürgetése. Tovább menve, Jézus maga vállalja, hogy átkozottá lesz a világ szemében, csak hogy az Istentől elválasztottakat (átok alatt sínylődőket) visszavezethesse az Atya-i házba. Ezért csak az átkozódjon, aki ugyanígy az életét adja azokért, akik átok alatt vannak. Aki ezt nem teszi, és mégis átkozódik, az bűnt követ el Isten ellen és az emberek ellen.

Sípos (S) Gyula

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés