JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

Előrelépés a gyerekek ügyében - és újabb imakilenced

Kategória: imádságok hazánkért Megjelent: 2010. szeptember 16. csütörtök
Mint arról 2010. február elején hírt adtunk, Magyarországon, magyar anyáktól született gyermekeket – a szülők lemondtak róluk - elvettek a nevelőszülőltől és kitoloncoltak az országból. Az akkori tiltakozás és ima hatására leállították a kitoloncolást, most pedig kiderült, hogy jogilag sem tehették volna ezt meg. Tovább folyik a küzdelem, mi is új imakilencedet kezdünk...

Súlyos hibák, kitoloncolt magyar gyerekek!
Hibázott a gyámhivatal a gyerek kitoloncolásánál!

Akkor a cél az volt, hogy állítsák le a kitoloncolást és minden érintett gyermek vagy kerüljön vissza Magyarországra vagy a számára a lehető legjobb helyre, kerüljön, szerető családban nevelkedjen fel és ne árvaházban.
Aláírás gyűjtést szerveztünk a kitoloncolás felfüggesztéséért - és rövid időn belül megtörtént az első csoda, felfüggesztették a gyermekek kitoloncolását fél évre (2010. szeptember elejéig).
Természetesen tovább folytattuk a szellemi imaharcot,  a következő eredmény a napokban született:: az állampolgári jogok országgyűlési biztosa (ombudsman) szerint az Alkotmányt és több nemzetközi jogi követelményt is megsértett a Gyámhivatal, amikor Magyarországon született külföldi állampolgárságú gyerekeket toloncolt ki az országból.

„Az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény, a mi Alkotmányunk, és az európai uniós alapszerződések egyaránt megsérültek” – mondta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
„Semmilyen szempontból nem védhető ez az eljárás, magyar szempontból is megkerültek szabályokat, és a gyerekek alapvető érdekeit is sértették” – mondta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Az elmúlt hat évben 43 olyan gyereket küldtek el az országból, akiket külföldi állampolgár anyjuk magyar kórházban hagyott a születésük után. Jelenleg másik 43 gyerek sorsa bizonytalan. Pedig az ombudsman szerint akár 3 hónap alatt megkaphatnák a magyar állampolgárságot, és akkor magyar szülők örökbe is fogadhatnák őket.

Mivel a gyermekek sorsa még bizonytalan  (az 5 éves Ádámot és a 4 éves Robikát az itteni  családok is visszaakarják hozni, valamint a többiekért is küzdeni kell)  ezért elhatároztuk, hogy egy kilencedet hirdetünk ezekért és a világban szenvedő minden gyermekért!

Köszönjük az eddigi imáitokat, és kérjük, hogy az alábbi kilencedhez csatlakozzatok! (Első kezdési időpont: 2010. Szeptember 29. Szent Mihály, Gábor, Rafael főangyalok napján. Befejezés: 2010. Október 07.  Rózsafüzér Királynője napján)

 

KILENCED  az árva gyermekekért, a  gyermekbántalmazások ellen és minden
rászoruló gyermekért!
Drága Istenünk kérünk, védj meg minden gyermeket az egész világon a fizikai és lelki bántalmazásoktól. Küld el a Szentlelked minden magányos és kétségbeesett gyermekre, hogy tudják nincsenek egyedül, és hogy Rád mindig számíthatnak. Angyalaid segítségével oltalmazd a veszélyben lévő gyermekeket. Ébreszd fel a szeretetet az emberek szívében, az árva gyermekek megsegítésére.
Imádkozunk minden olyan felnőttért, akik ilyen gyermekek közelében vannak, hogy Szentlelked segítségével jót cselekedjenek.
Kérünk Téged most Jézus Krisztus nevében, hogy hatalmas erőddel állítsd le a gyermekekre zúduló csapásokat, és ébressz szeretet az emberek szívében!
Drága Szűzanyák kérjük hathatós segítségedet és közbenjárásodat minden gyermek védelmében! Ámen.

You have no rights to post comments