Szent István országáért - nem véletlen egybeesés, erős fegyverek

Kategória: Szent István országáért Megjelent: 2012. február 22. szerda

Ma kezdődik a nagyböjti időszak, és ma indul az Európa Parlamentben egy újabb eljárás-sorozat, amelynek célja, hogy felfüggesszék Magyarország jogát, hogy a kohéziós alapokból már hazánknak megszavazott fejlesztési összegeket lehívhassa. A diplomaták és a szakértők egyetértően úgy nyilatkoztak, hogy az Unió példát akar statuálni hazánkkal. Azt hiszem azonban, hogy nem véletlen az egybeesés - itt a lehetőség, hogy Isten is példát statuáljon az Ő kegyelmei által! Itt, az egyházi év talán  legküzdelmesebb időszakában, amikor különösen is erős fegyverek állnak rendelkezésünkre a győzelemhez!

Emlékezzünk arra a jelenetre, amikor Jézus Krisztus megmutatja három tanítványának a hegyen isteni dicsőségét - látják, ahogy elváltozik és Mózessel és Illéssel beszélget -, majd a hegyről lejövet odaérnek egy csoportosuláshoz, ahol néhány másik tanítványa éppen ördögűzéssel próbálkozik, sikertelenül.  A kudarc láttán Jézus megrója őket hitetlenségük miatt, majd kiűzi a néma és süket lelket a fiúból, aki ezután épen feláll. A tanítványok később megkérdezik az Urat, nekik miért nem sikerült a szabadítás, mire Ő így válaszol:„Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” (Mk 9, 29)
Amikor imádkozunk, böjtölünk (és alamizsnálkodunk, ahogy épp a mai igében tanítja ezt a hármat együtt Jézus), akkor megtisztítjuk az utat magunkban is, környezetünkben is Isten kegyelmei számára. Részesévé válunk a mennyei küzdelemnek és győzelemnek. Amikor Dániel imádkozott megvilágosításért, 21 napig böjtölt, ekkor megjelent neki az angyal és ezt mondta: „Ne félj, Dániel! Mert az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe előtt, könyörgésed meghallgatásra talált. Éppen a könyörgésed miatt kellett hozzád jönnöm. A perzsák országának (bukott angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem (Szent Mihály arkangyal), segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával, magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.” (Dán 10, 12-14) Ha Dániel nem böjtölt és imádkozott volna, talán sohase kapja meg Isten válaszát! Ki kellett tartania, míg a szellemi küzdelem - épp imái által is -, győzelemmel nem végződött számára!

Minden nemzetnek van őrangyala, s emlékezzünk vissza Pio atya szavaira, aki azt mondta: irigylem a magyarokat, mert nagyon erős őrangyaluk van! Kérjük tehát az ő segítségét is, s bízzunk abban a próféciában is, amir szintén Pio atya mondott rólunk: sok szenvedésben lesz részünk, de nagy dicsőség vár ránk...

Ki állhat ellen Isten erejének? Ki akadályozhatja meg a jó győzelmét, ha mi vállaljuk a küzdelmet, a kegyelmek kiesdését és hordozását?

Isten csatába hív minket, imaharcra, kitartó küzdelemre. Ezért ajánljuk fel nagyböjti önmagtagadásainkat, imánkat és böjtünket Isten dicsőségére és hazánk és nemzetünk javára. Hiszem és tudom, hogy mindazt amit felajánlunk, százszorosan kapjuk vissza - és munkahelyek teremtődnek, csillapul a válság, az emberek kiengesztelődnek Istennel és egymással, vezetőink jó döntéseket hoznak, a bűn visszaszorul...

Mennyei Atyánk! Felajánljuk most neked ebben a nagyböjti időszakban minden imánkat, böjtünket, jócselekedeteinket a Te dicsőségedre és mindannyiunk javára. Jöjj erős jelenléteddel és hárítsd el felőlünk az ördög minden cselvetését, hozz szabadulást minden elnyomásból, viszályból, gyógyítsd szívünket és lelkünket, hogy így megvalósulhasson közöttünk a Te országod, a Szeretet földje! Ámen.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)