A Szeretetláng Mozgalom levele - fontos hírek - személyi változás

Kategória: Szeretetláng Megjelent: 2020. április 05. vasárnap

Az utóbbi hetekben a világ ráébredt arra, milyen kicsi is az ember valójában! Amíg technikai eszközeinkkel a végtelen űr titkait kutatjuk, addig itt a földön egy parányi, szabad szemmel láthatatlan organizmus térdre kényszerítette a hatalmára, tudására, erejére büszke emberiséget. Ezért ezek a napok arra késztetnek bennünket, hogy átértékeljük emberi kapcsolatainkat, szokásainkat, a mindennapjainkat, a dolgok fontossági sorrendjét, s át kell formálnunk a megszokott hitéletünket is.

Az emberek mindenütt félnek a járványtól, a nyomortól, a haláltól, de a mi szívünkben most egy másfajta, lelki megújulásra késztető félelemnek is fel kell ébrednie, mégpedig az istenfélelemnek. Az istenfélelem eredetileg azt a megrendülést fejezi ki, amikor a hívő ember találkozik a Teremtőjével (pl. Mózes), vagy közvetlenül megtapasztalja az Ő létét és működését a világban. Lehet, hogy először megdöbbenünk, amikor ráébredünk kicsinységünkre az önmagát kinyilvánító Isten előtt, miként a mostani járvány idején. Ám ez a találkozás egyúttal fel is emel bennünket, hiszen megtapasztalhatjuk az Úr szeretetét és gyöngédségét, aki azt mondja: „Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, az enyém vagy! Drága vagy szememben, becses vagy és én szeretlek téged. Én vagyok a te szabadítód.” (v.ö.: Izajás 43,1-4).
A mi istenfélelmünk ezért nem rettegés, hanem válasz az Isten szeretetére. Ez a válasz pedig nem más, mint a tisztelet, az alázat, a csodálat, az imádás, a hála és a bizalom. A Szeretetláng Mozgalom tagjaiként ez legyen a mi természetes reakciónk az Úr iránt, amikor felborulni látszik körülöttünk az eddigi komfortos, megszokott világunk!

Most, amikor számos ország templomaiban megszűnt a nyilvános istentisztelet, különösen aktuális számunkra Jézus és a Szent Szűz felhívása a Szeretetláng Lelki Naplóban: „Legyen minden család szentély!” Igen, a bezárt vagy megközelíthetetlen templomok helyett most a családi otthonok legyenek a közös imádás, engesztelés és istendicséret helyszínei!

Egy középkori történet szerint Al-Hakim kalifa, Egyiptom muszlim uralkodója elrendelte, hogy 9 évre zárjanak be minden templomot. Nem sokkal később végigment a keresztények egyik utcáján. Minden házból azt hallotta, hogy imádkoznak és Istent dicsőítik. Erre azonnal megparancsolta: „Nyissátok ki a templomokat, és hagyjátok imádkozni a keresztényeket, ahogy akarnak. Be akartam zárni minden utcában egy templomot, de most látom, hogy ezzel minden házban megnyitottam egyet.”

Mozgalmunk napi imájában ("Lábunk együtt járjon...") az Úr teljesen eggyé akar válni velünk. Mit jelent ez most számunkra? Mivel világszerte sok helyen nem juthatunk el Jézushoz, hiszem, hogy Ő kilép a templomokból és eljön az otthonainkba, hogy osztozzon félelmeinkben, kétségeinkben és megerősítsen reményeinkben. Irgalmas Szíve most együtt dobban a mi aggódó szívünkkel családunk körében. ("Szívünk együtt dobbanjon...") Átérzi benső félelmeinket, hiszen az ő gondolatai sem voltak mentesek a félelemtől, amikor vérrel verítékezett. ("Bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen…") Ugyanakkor erősíteni akarja a hitünket és reményünket azzal, hogy csatlakozik a mi családi vagy közösségi imáinkhoz, amint az utolsó vacsorán is hosszan imádkozott tanítványaiért az Atyához. ("Ajkunk együtt könyörögjön az örök Atyához irgalomért!").

Kedves Testvérek, a világméretű járvány hatásait felelősen felmérő nemzeti koordinátoraink sok országban elhalasztották a nagyobb idei programokat. Bár már sok mindent előkészítettünk, sajnos nekünk is el kell halasztanunk a Nemzetközi Szeretetláng Kongresszust, amelyet 2020. november 9-15. között szerettünk volna megrendezni Budapesten. Eddig ugyanis az Európai Uniót sújtotta legerősebben a járvány, és az előrejelzések szerint nem tudható, mely országok előtt fogják megnyitni novemberig a repülőtereket. Ráadásul a vírus következtében olyan elhúzódó gazdasági világválság van kialakulóban, amely miatt számos ország küldöttjei nem tudnának eljönni a nemzetközi kongresszusra.

Viszont örömmel szeretném hírül adni, hogy áprilistól új nemzetközi lelki tanácsadója van Mozgalmunknak.
KEMENES GÁBOR ATYA hosszú évek óta segíti a Szeretetláng kiáradásának ügyét. Kiemelt szeretet övezi egész Magyarországon máriás lelkülete és lelkipásztori munkája folytán, emellett a magyar karizmatikus megújulásnak is meghatározó személye. Évtizedek óta részt vesz a legnagyobb ifjúsági találkozók szervezésében, egyik legfontosabb szívügye az Oltáriszentség imádásának előmozdítása és a fiatalok evangelizálása. A jövőben rendszeres video üzenetekkel szeretne szólni hozzátok. Első buzdítása és mindenkinek szóló papi áldása az alábbi helyen nézhető-hallgatható:
https://www.youtube.com/watch?v=fs9oYf9w08A&t=60s

Kedves testvérek, ezekben a nehéz napokban Szentatyánk, Ferenc pápa szavaival szeretném zárni levelemet: „A vírus világméretű terjedésére az ima világméretű terjedésével válaszoljunk.” Hiszem, hogyha ez megvalósul, Húsvétkor mindannyiunk szívében életre támad Jézus, a mi Gyógyítónk, Szabadítónk és Üdvösségünk.

Segítsen ebben mindnyájunkat égi édesanyánk,
a Boldogságos Szűz Mária!

Kindelmann Győző, nemzetközi koordinátor

2020. Virágvasárnapján