Erős vagy?
Segítséget kértem az egyik társamtól, mondván, baj van a látásommal. Nem tudom elvébezni a szokott feladatomat. Miért kaptam ezt Istentől, és miért éppen most, amikor fél évvel férjem elvesztése után kezdtem megnyugodni? - Mert erős vagy, és kibírod -, válaszolta az a hölgy, aki sok évvel ezelőtt hasonló veszteséget és izgalmat élt át.
Az őt ért nem mindennapi, nem szokványos veszteséget igazán feldolgozni sem tudta, s máris egy csöpp kis életért izgulhatott, imádkozhatott. Ebben a harcban sokan álltak mellette azok közül, akik a család tragédiáját tehetetlenül szemlélték. Most győzött, megtapasztalhatta Isten irgalmasságát. A csöppséggel a karjában a szentkúti Szűzanyához vezetett első útja.
Erős vagy testileg, lelkileg – mondta kedves ifjúkori barátom, amikor egy fotelt raktam arrébb, és szokott udvariasságával segíteni akart. Édesapja 50 éves kántori szolgálatát ünnepeltük, s egyben búcsúztattuk is a szolgálat befejezéseként. Akkor megdöbbentem, honnan tudott arról, hogy, mit vállaltam, miben voltam erős lelkileg, Lehet, hogy nem tudta, csak ráérzett. A teljes igazságot nem tudhatta, azt kevesen tudták.
Igen, tudatosan vállaltam egy félelmetes betegséget az Igen kimondásával: nem hátrálhatok meg. Erős voltam, kibírtam. Akkor most mi bajom van, miért akarok összeroppanni? Önsajnálatból sírok? Túl élénk fantáziámmal már a vakságot, a nyugdíjas otthont képzeltem jövőként, elszakadást mindentől, ami számomra az életet jelenti. Az utazásokat, az olvasást, rejtvényfejtést, az újságszerkesztést. Nem! Nem engedem! Megteszek mindent annak érdekében, hogy csak gyengénlátó legyek. Napról napra – idézgettem gimis korom orosz versét. Napról napra egy pici javulás. Faltam a vitaminokat, végeztem a Bates-módszerből tanult tenyerezést, megpróbáltam a megszokott életemet folytatni, csak jóval óvatosabban közlekedve. A legnehezebb az volt, hogy az ismerőseimnek bevalljam, a gyengénlátás határán állok. Meg kellett tennem. nehogy félreértsék, nem ismerem meg őket az utcán.
Reményikkel vallom: Minden kegyelem. Volt munkahelyemen hívtak segíteni. Nagyon szeretem ezt a munkát, fájt volna nemet mondanom. Így kissé szokatlan, a kívülálló számára riasztó körülmények között végeztük el a feladatot kedves kis kolléganőmmel. Ekkor, tőle kaptam a legtöbb biztatást, erősítést. Kedvesen, természetesen vette az akadályt, nem sajnálkozott, sőt hasznos tanácsot is adott.
De sokszor kísértem a férjemet a betegszállítóval, most engem visz. Kezelésre megyünk a nagy szakértelemmel rendelkező szemészhez. Erős leszek! A Fentiek segítségét is igénybe vettem, a család és a baráti kör is támogat.
Kérem és köszönöm az erőt, a Lélek ajándékát.
F.-né Hámori Ágnes