Beszámoló a Szeretet Földje 2016. évi munkájáról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2016. december 20. kedd

"Hogy hazánk a Szeretet földje legyen"

Már év elején úgy éreztük, hogy több időt kell töltenünk egyházközségeinkben és legfontosabb helyi programjainkkal, ami végül komoly előrelépésekhez vezetett több területen. Legfontosabb az érdi tanoda és a törökbálinti lelki központ kialakítása – mindkettőnél célegyenesbe érkeztünk év végére. Mindez elképzelhetetlen lenne közösségi tagjaink, munkatársaink, a hozzánk kapcsolódó emberek szervező munkája, imája, anyagi és lelki segítsége nélkül. Missziós munkánkról, röviden:

 

- A törökbálinti egyházközség gazdag közösségi életében mi is részt veszünk. Jelenleg heti négy alkalmat tartunk: hétfő esti nyitott, plébániai közösségi összejövetel, a keddi és csütörtöki, Szeretetláng-kápolnában tartott szentségimádási alkalmak és szerdánként a Tükör-hegyen a Mária segíts kápolnában szentségimádási óra. (Plusz a közös alkalmak a többi közösséggel.) Idén szerveztünk egy Szentlélek-szemináriumot és részt vettünk két Alfa-kurzus lebonyolításában is. A legfontosabb fejlemény azonban az, hogy lehetőségünk nyílt megvásárolni a Szeretetláng-kápolna és a hozzá tartozó ház területét, hogy ott egy lelki központot alakítsunk ki. A szükséges összeg összegyűlt – hálás köszönet minden támogatónknak! – reményeink szerint 2017 tavaszán a kápolna 20 éves évfordulóját már a felújított és átadott épületekkel köszönthetjük!

- Érdi cigány-misszió. Bár továbbra is folytattuk a családlátogatásokat Érden és több családnak sikerült komoly segítséget nyújtani, és idén is táboroztattuk a gyerekeket és voltunk strandolni a családokkal, stb. - nyilvánvalóvá vált, hogy valamit változtatnunk kell, ugyanis egyre inkább, mint szociális szolgáltatásra néztek ránk, ami ellentétes volt a kitűzött céljainkkal. A váltás részeként először Tarnóczi Marika vezetésével az egyik helyi iskolában elkezdődött a roma gyerekek és fiatalok fejlesztő- és tehetség-gondozó munkája, majd ezt kiszélesítve egy tanoda megalakítása. Ehhez neki szakembereket kellett gyűjtenie, döntéshozókat meggyőznie és a pénzügyi fedezetet is előteremtenie, ami óriási munka volt, de célt ért! Így 2017-ben már rendezett körülmények között foglalkozhatunk a szegény, elesett, fejlesztésre szoruló családokkal!

- Némi statisztika: Idén 2 egész hétvégés lelkigyakorlatot, 5 lelki napot, 10 gyógyító összejövetelt és 18 egyéb előadást tartottunk, többek között Törökbálinton, Kunszentmártonban, Sülysápon, Pomázon, Ajkán, Székesfehérváron, Vácott, Köveskálon, Veszprémben, Turán, Dióspatonyban, Szentendrén, Gyálon, Budapesten és Csatkán.  Szerveztünk 1 Szentlélek-szemináriumot és segítettünk 5 Alfa-kurzus lebonyolításában. Ezen kívül többször előadtuk iskolákban a zenés Sárkányszelídítők gyerekműsort.

- A Nemzeti imanapot 2015. óta Imanap Hazánkért névvel szervezzük országosan (január 18., Árpád-házi Szent Margit ünnepén). Ezt ebben az évben is megtettük. A füzeteket, a plakátokat és a kedvezményes árú missziós kiadványokat eljuttattuk és mindenkinek, aki kéri, és igyekszünk növelni a hazánkért és nemzetünkért imádkozó keresztények számát.

- Idén is megtartottuk a Szeretet Földje Alkotótábort nyáron és ehhez kapcsolódva két kis kiállítást szerveztünk.

- Ingyenes kiadványaink közé tartozik az Imádságok hazánkért 2. imafüzet. A Szeretet földje ingyenes időszaki kiadványunkat negyedévente adjuk ki és postázzuk mintegy ötszáz címre. Ezen kívül terjesztjük kedvezményes árú missziós kiadványainkat is. Támogattuk több könyv megjelenését (A Szentlélekről, Isten tíz tanácsa, A stigmatizált Galgóczy Erzsébet élete és misztikája, Ármányos sárkányos mesekönyv).

- A Szeretet földje honlap napi látogatottsága 5-600 fő között van (havi 6.000 körüli egyedi látogató). Facebook-oldalainkon is közlünk friss információkat és van két, hetente frissülő irodalmi facebook-oldalunk: a Sárkányszelídítők (gyerekeknek) és a Kisvárosi történetek (felnőtteknek), valamint elindult a Sárkányszelídítők honlapunk is..

- 2016-ben is megtartottuk a Szeretet Földje Találkozót és bekapcsolódtunk több nagyobb eseménybe is szervezőként és résztvevőként. (a Regionális és az Országos Katolikus Karizmatikus Találkozó, Szeretetláng Országos Találkozó és a Szeretetláng Fesztivál, Tűz és Fény evangelizáció, budaörsi Istenkeresés, Országos Kiengesztelődési Találkozó, stb.)

- Ez évben is folytattuk a heti beteglátogatást a törökbálinti Tüdőszanatóriumban.

- Továbbra is lehetőséget és segítséget biztosítottunk adománygyűjtésre az Alapítványon keresztül más – céljainkkal egyező – szervezeteknek. Szívesen segítjük az egyházközségeink életét az igeliturgiák, imaórák tartásával, a templomi szentségimádások szervezésével, beteglátogatással, adományok gyűjtésével, szervezési munkákkal is. Örömmel segítünk imaalkalmak, evangelizációs és missziós összejövetelek szervezésében, előadások, gyógyító összejövetelek és lelki napok szervezésében és lebonyolításában az egész országban.

Az Alapítvány munkáját Törökbálint Önkormányzata, Törökbálint Római Katolikus Egyházközsége, valamint magánszemélyek anyagi támogatása tette lehetővé.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik munkánkat anyagiakkal, ötleteikkel, szervezői munkával, illetve imáikkal segítették. Imádkozunk értük és minden jótevőnkért!

Köszönjük az ebben az évben kapott 1%-os támogatást is, amelynek összege 390.747 Ft volt. Ezt az összeget az „Imanap Hazánkért” szervezésére, ingyenes kiadványaink nyomdaköltségére, postai- és az Alapítvány fenntartásához szükséges költségekre fordítottuk.

Továbbra is bízunk segítségetekben és közreműködésetekben.  Kérjünk ha teheted, az adó 1% felajánlásával segítsd munkánkat: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13.

Munkánkat támogatni lehet alapítványi számlaszámunkon keresztül is (10700268-04975106-51100005) vagy a postacímünkre (2045 Törökbálint, Templom u. 13.) feladott adománnyal. Bővebb információ a 06-30/33-88-245-ös telefonszámon, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen, vagy a www.szeretetfoldje.hu honlapon.

Imával és szeretettel: Sipos Gyula                                                                              2016. december.